Női kézi NB I: húszgólos FTC-győzelem Szombathelyen

Vágólapra másolva!
2022.05.07. 19:32
null
Emily Bölk teljesítményére nem lehetett panasz Szombathelyen (Fotó: Török Attila – archív)
A Ferencváros 40–20-ra nyert Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben szombaton.

 

Miután a Ferencváros öt góllal legyőzte hazai pályán a Győri ETO-t, és eldőlt, hogy minden bizonnyal a jobb gólkülönbség dönt majd idén a bajnoki címről a női kézilabda NB I-ben, lehetett rá számítani, hogy a szombathelyi lesz az egyik olyan mérkőzés, amelyen a fővárosi zöld-fehérek jelentősen faraghatnak az összesített hátrányukon.

Ehhez képest igencsak nyögvenyelősen alakult az első 22 perce az FTC számára, az első félidő hajrához érve még 11–11-es döntetlenre állt a meccs, de azért a szünetig a vendégek elléptek öt találattal (12–17).

A második játékrészben már egy merőben más mérkőzést és egy sokkal határozottabban védekező Ferencvárost láthattunk, amely 17–0-s sorozatot épített a 26. és a 48. perc között – a huszonkét perces szombathelyi gólcsendnek Lilija Gorilszka vetett véget, ekkor 13–31-re állt a találkozó.

A végére kialakult a húszgólos különbség a két csapat között (20–40), Emily Bölk egymaga tízszer talált be 11 lövésből, és a 17 esztendős Simon Petra is eljutott öt gólig.

A Ferencváros aranyálmai ennek ellenére távolodóban, hiszen még mindig 48 találat az összesített hátránya a Győrhöz képest. Jobb gólkülönbséggel a Fradi aligha nyeri meg a bajnokságot, esetleg abban bízhat még (ha bízik…), hogy az ETO nem nyer Debrecenben.

Nem elhanyagolható tény, hogy a Szombathely vereségével biztossá vált a Budaörs bennmaradása az NB I-ben, és a Kisvárda legyőzésével az Érd is nagy lépést tett első osztályú tagságának megőrzése felé. A Dunaújvárosban vereséget szenvedő Vasas kiesett.

A jövő hét végén esedékes Szombathely–Érd meccsen a hazaiaknak legalább hét góllal nyerniük (ennyivel kaptak ki idegenben a Pest megyeiektől), hogy maradjon még esélyük a bennmaradásra.

NŐI KÉZILABDA NB I
HUNGAST SZOMBATHELYI KKA–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 20–40 (12–17)
Szombathely, 500
néző. V: Kovács T., Mándli.
SZOMBATHELY: TOMASEVICS – Gheorghe, Szekerczés 3 (1), Gorilska 5, Sztosics 2, Pődör R. 1, Csire 2. Csere: Christe, Balog (kapusok), Bíró D., HORVÁTH P. 4, Gabnai, Zsákovics 2, Győri 1, Virág. Edző: Pődör Zoltán
FTC: JANURIK – KOVÁCS ANETT 6, Klujber 1, EDWIGE 3, Csiszár-Szekeres, Szucsánszki 1, Hársfalvi 2. Csere: Suba (kapus), Kisfaludy 1, E. BÖLK 10, Márton G. 1, Malestein 6 (1), Simon P. 5, Ferenczy, Grbics 4. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–2. 13. p.: 5–8. 19. p.: 10–10. 25. p.: 11–14. 34. p.: 12–21. 40. p.: 12–25. 46. p.: 12–29. 53. p.: 14–32
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Pődör Zoltán:
– Az első játékrészben ki tudtuk használni a fővárosiak védelmi hibáit, sokáig harciasan, elszántan küzdöttünk. A szünet után sajnos húsz percig nem tudtunk betalálni. Ezt követően pályára léptek a fiatalok is, akik hozták a tőlük elvárt teljesítményt. Megyünk tovább, az első félidőre lehet alapozni.
Elek Gábor: – Azért nem tudok maradéktalanul örülni egy húszgólos győzelem után, mert amit az első félidőben műveltünk, az drámai volt. Mentálisan, fizikálisan, mindenhogyan. Ezt a produkciót a Ferencváros semmilyen körülmények között nem engedheti meg magának. A szünetben rendeztük a sorokat, összeállt a védekezésünk, gyors gólokat szereztünk, így magabiztos győzelmet arattunk.

VÁCI NKSE–ALBA FEHÉRVÁR KC 36–28 (18–15)
Vác, 450
néző. V: Paska, Vastag
VÁC: Pásztor – Diószegi 1, Hámori 2, Kuczora 8 (4), Helembai 3, Kácsor 7, Schatzl Natalie 5. Csere: Bukovszky (kapus), Ballai B. 4, Pint, Grosch 1, Pálffy, Aron, Ferenczy F. 2, Világos, Szondi, Kovalcsik 3. Edző: Ottó Katalin
FEHÉRVÁR: Tóth N. – Töpfner 2 (1), Boldizsár, Bardi 1, Besszer 11 (1), Utasi 4, Takó 2. Csere: Kubina (kapus), Afentaler, Domokos, Gerháth 3, Ohyama, Szarka 1, Varga E. 4. Edző: Józsa Krisztián
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 8. p.: 6–2. 14. p.: 7–8. 26. p.: 13–15. 33. p.: 20–16. 42. p.: 25–18. 48. p.: 29–20. 52. p.: 31–23. 57. p.: 34–26
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Ottó Katalin:
– Az eredmény talán azt mutatja, de ez egyáltalán nem volt sima győzelem. Az első félidőben nagy kihívás elé állított minket a Fehérvár. Egy héten belül kétszer sikerült felpörgetniük magukat a játékosaimnak, ez nem könnyű, a Fradi ellen sokan kiadtak magukból mindent, és ott volt a veszély, hogy az Alba ellen nehezebben kapjuk el a fonalat.
Józsa Krisztián: – Sokkal szorosabb eredményt szerettünk volna elérni, és magunknak be is bizonyítottuk az első félidőben, hogy tudunk jól játszani. Aztán a szünet előtt a hibáinkból a Vác csinált egy öt nullás sorozatot, és a fordulás után sem tudtunk változtatni, nagyjából tizenöt perc alatt elintéztük saját magunkat.

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–VASAS SC 34–28 (20–9)
Dunaújváros, 300
néző. V: Kiu G., Kiu T.
DUNAÚJVÁROS: BARTULOVIC 2 – HORVÁTH G. 6, Polics 2, FARKAS J. 8 (4), Weisheitel 3, SZALAI B. 4, KAZAI 4. Csere: Wéninger, Nick, Matucza 1, Krupják-Molnár 1, Mrmolja 1, Kukucska 2, Fodor N. Edző: Vágó Attila
VASAS: Gercsó – Imrei 1, Pénzes 2, Speth 1, SZILOVICS 6, Faragó L. 1, Oláh K. 1. Csere: Zsigmond P., Kurucz (kapusok), KAJDON 6 (3), Kovács Noémi 3, M. Agbaba 2, Blaubacher 1, SZATMÁRI M. 4, Ács. Edző: Penszki Gergely
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–1. 13. p.: 9–2. 21. p.: 15–4. 32. p.: 23–16. 48. p.: 26–20. 53. p.: 31–24
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Vágó Attila:
– Talán az egész szezon legjobb első félidei játékát nyújtottuk, ez azonban nagyon sokat kivett a csapatból. Szinte nem is cseréltem, olyan jól ment mindenkinek a játék, nem volt szívem „belenyúlni”. Minden munkánk, minden dühünk benne volt abban a játékrészben. Szünet után viszont kulcsembereink kezdtek elfáradni, örülök, hogy minden játékosomnak lehetőséget tudtam adni.
Penszki Gergely: – Az érthetetlenül, mérkőzésről mérkőzésre jelentkező kétarcúságunkat mutattuk meg ma is. Nem sikerül átugranunk a mentális gátat, hogy téthelyzetben nyugodtabban kézilabdázzunk. Magabiztosan kezdtünk, de kimaradt három-négy vonalziccerünk, ekkor elvesztettük az önbizalmunkat. Amikor aztán lekerült rólunk a tét, mert a félidőben már tudtuk, hogy ezt a mérkőzést nem nyerjük meg, már igen szépen dolgoztak a lányok.

ÉRD–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 18–17 (11–10)
Érd, 400
néző. V: Őri, Pozdena
ÉRD: HADFI – Bódi 2, VUKAJLOVICS 7, Szabó Kitti 2, SZTANKOVICS 3, Kopecz 3 (2), Fekete B. 1. Csere: Kántor (kapus), Horváth D., Mód, Paróczy, Mézes. Edző: Horváth Roland
KISVÁRDA: MÁTÉFI D. – Udvardi, KARNIK 6 (1), Radojevics 4 (3), Dombi L. 3, Juhász G. 1, Sztamenics 2. Csere: Mészáros-Mihálffy, Bouti, Siska 1, Dombi K. Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–3. 13. p.: 4–4. 17. p.: 4–7. 24. p.: 8–7. 38. p.: 13–10. 45. p.: 14–12. 53. p.: 16–14. 57. p.: 17–16
Kiállítások: 6, ill 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland:
– Elismerésem a lányoknak! Fantasztikusan küzdöttek, harcoltak. Érezték a mérkőzés tétjét, és örülök annak, hogy megint egy kicsit előreléptünk, ezúttal kapusteljesítményben és védekezésben is javultunk. Tudtam, hogy kevés gól lesz, mert akkora védői vannak a Kisvárdának, hogy nehezen tudjuk átverekedni magunkat rajtuk, de a védekezésért és a kapusteljesítményért szívből gratulálok a játékosaimnak!
Bakó Botond: – Támadásban értékelhetetlent nyújtottunk, az összes megszerzett labdánkat visszaadtuk az Érd kezébe, s valamennyi ziccerünket elhibáztuk a kapussal szemben. Tizennyolc kapott góllal nincs miről beszélni, de a tizenhét lőtt tragikus. Most még nem tudok erre a vereségre mit mondani.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 24 23 1 750–500 +250 46
2. FTC 24 23 1 698–496 +202 46
3. Debrecen 24 20 4 700–592 +108 40
4. Vác 24 16 8 753–691 +62 32
5. Mosonmagyaróvár 24 13 2 9 754–698 +56 28
6. Siófok 24 13 11 714–712 +2 26
7. MTK 24 9 4 11 638–684 –46 22
8. Dunaújváros 24 10 14 658–702 –44 20
9. Kisvárda 24 9 2 13 603–648 –45 20
10. Fehérvár 24 7 2 15 616–684 –68 16
11. Budaörs 24 6 2 16 639–746 –107 14
12. Érd 24 6 18 604–719 –115 12
13. Szombathely 24 3 2 19 614–771 –157 8
14. Vasas 24 3 21 638–807 –169 6

Az FTC és a Győr hátralévő mérkőzései
Május 13., péntek

18.00: Budaörs–Ferencváros
Május 14., szombat
16.45:
Győr–Dunaújváros
Május 20., péntek
18.30:
Debrecen–Győr
18.30: Ferencváros–Vác

KÜZDELEM A BAJNOKI CÍMÉRT
1. Győr 24 23 1 750–500 +250 46
2. FTC 24 23 1 698–496 +202 46
Pontazonosság esetén az MTK és a Szombathely elleni hazai, valamint az Érd elleni idegenbeli mérkőzések gólkülönbsége nem számolható a tabellában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik