Női kézi NB I: húsz góllal nyert a Ferencváros és a Győr is

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 17:43
null
Angela Malesteinnek (fehérben) jól ment a játék Szombathelyen (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros Szombathelyen, míg a Győri ETO otthon a Siófok ellen nyert húszgólos különbséggel a női kézilabda NB I-ben szombaton. A Vác a Békéscsaba legyőzésével fellépett a dobogóra, az Érd pontot csent az MTK-tól.

 

AZ ÉRD PONTOT CSENT AZ MTK-TÓL

A Vác a kilenc góllal megnyert első félidő után 41–28-ra győzött a sereghajtó Békéscsaba ellen, ezzel a Siófokot és az MTK-t megelőzve fellépett a harmadik helyre – utóbbi együttes izgalmas meccsen játszott döntetlent az Érddel. A szünetben a kék-fehérek még öt góllal vezettek, ám a vendégek 6–0-s etappal indították a második félidőt, s onnantól végig fej fej mellett haladtak a csapatok. Az MTK az utolsó három percbe lépve kétgólos előnybe került, de az érdiek Szabó Kitti hetesével 59:54-nél egyenlítettek, így elvittek egy pontot a Népfürdő utcából. Ez volt mindössze a harmadik döntetlen ebben a bajnokságban.

Ne menjünk el szó nélkül a Tamarák remek egyéni teljesítménye mellett sem: a Békéscsabában Tamara Radojevics tizenkettő, az MTK-nál Pál Tamara tizenegy gólig jutott.

Tavaly ilyenkor – a koronavírus-járványtól függetlenül – rangadónak számított volna a Győr és a Siófok összecsapása, jelenleg azonban hatalmas a szakadék a két csapat között. A Balaton-parti gárda az első tíz percben még tudta tartani az ETO tempóját, onnantól viszont a zöld-fehérek egyre csak növelték és növelték az előnyüket. A félidei hatgólos fór után a 37. percben már tízzel vezettek Görbicz Anitáék, akik végül hússzal nyertek. Az ETO jobbszélsői közül Lukács Viktória (5/5), majd a szünetben őt váltó Faluvégi Dorottya (8/8) is hibátlanul lőtt, Estelle Nze Minko hat, Stine Oftedal öt gólt dobott. A vendégeknél Kiss Nikoletta kilenc gólt szerzett, ezzel a mezőny legeredményesebb játékosa lett.

A Ferencváros az eddigi legnagyobb különbségű győzelmét ebben az idényben a Szombathely elleni hazai bajnokin aratta – január közepén 41–17-re nyert a Fradi az Elek Gyula Arénában –, és hamar egyértelművé vált, hogy az idegenbeli meccsen is nagy lesz a differencia a két fél között. Elek Gábor együttese már a kilencedik perc kezdetén 8–1-re vezetett, és már az első 25 percben elhúzott tíz találattal. A különbséget a szünet után megduplázták a vendégek, így a fővárosi zöldek is hússzal nyertek. Háfra Noémi mellett Angela Malestein is nyolc gólt lőtt, a holland kiválóság ráadásul viszonylag sok időt is töltött a pályán (több mint 44 percet), mert poszttársa, a válogatottnál kisebb bokasérülést szenvedő Kovács Anett ezúttal nem volt a meccsre nevezettek között – ahogy értelemszerűen a szintén sérült Kovacsics Anikó és Janurik Kinga sem.

NŐI KÉZILABDA NB I
HUNGAST SZOMBATHELYI KKA–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 22–42 (11–22)
Szombathely, zárt kapuk mögött. V:
Marton Zs., Szabó E.
SZOMBATHELY: K. Tomasevics – Orbán Adrienn 1, M. Agbaba 2, Pődör R. 3, MAYER SZ. 3, BANDELIER 4, Wald. Csere: Christe (kapus), Gorilszka 2 (2), Bíró D., Pődör B., VARGA N. 3, Horváth P. 2, Szendrei B. 1, Forgács 1, Virág N. Edző: Marosán György
FTC: Bíró B. – Márton G. 3, Szucsánszki 3, Behnke 1, Stolle 2, E. BÖLK 3, MALESTEIN 8 (1). Csere: Hadfi (kapus), Pásztor N., Ballai B. 1, Schatzl Nadine 3, Csiszár–Szekeres, Kisfaludy 1, TÓTH N. 3, KLUJBER 6 (2), HÁFRA N. 8. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–5. 10. p.: 2–9. 15. p.: 5–12. 20. p.: 7–15. 25. p.: 9–19. 29. p.: 10–20. 33. p.: 12–24. 38. p.: 13–27. 44. p.: 15–31. 48. p.: 16–34. 52. p.: 20–38. 57. p.: 21–41
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Marosán György:
– Tulajdonképpen papírforma eredmény született. Nem voltunk kellően élesek, sok hibát követtünk el, de meggyőződésem, hogy így is hasznos volt számunkra ez a hatvan perc. Dolgozunk a következő hetekben, készülünk a roppant fontos májusi találkozóinkra.
Elek Gábor: – Tizenkettő-tizenhárom nap után játszottuk tétmeccset, ami azért meglátszott a teljesítményünkön. De tették becsülettel a dolgukat a lányok, futottak, védekeztek, egy-két meg nem értés azonban így is akadt a meccsen. Célunkat elértük, hiszen magabiztos győzelmet arattunk.

GYŐRI AUDI ETO KC–SIÓFOK KC 44–24 (19–13)
Győr, zárt kapuk mögött. V:
Őri, Pozdena
GYŐR: Silie Solberg – LUKÁCS V. 5, V. Kristiansen 3 (1), S. OFTEDAL 5, Brattset 3, E. Amorim 4, Görbicz 2. Csere: Leynaud, Glauser (kapusok), EDWIGE 3, NZE MINKO 6, Anne M. Hansen 2, Fodor Cs. 3, FALUVÉGI D. 8, Ogonovszky, Csekő. Edző: Danyi Gábor
SIÓFOK: Szikora – Such, KISS N. 9 (1), NIOMBLA 6 (3), Jezic, TOMORI 4, Hársfalvi 1. Csere: Csapó Kincső, Krasznai (kapusok), Lapos, Mazák-Németh, Böhme 2, Aoustin 1, Juhász F. 1. Edző: Zdravko Zovko
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–3. 9. p.: 5–4. 16. p.: 10–7. 24. p.: 15–10. 37. p.: 25–15. 41. p.: 30–18. 47. p.: 35–20. 54. p.: 40–22
Kiállítások: 2, ill., 2 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Danyi Gábor:
– A válogatott mérkőzések utáni periódusban próbálunk visszazökkenni a korábbi ritmusba. Ez a mérkőzés már jobban sikerült, de nem valós az eredmény, mert tisztában vagyunk vele, hogy ellenfelünk rengeteg gonddal küszködött az utóbbi időben.
Zdravko Zovko: – Az ETO végig jól játszott, mi az első félidőben még tartani tudtuk magunkat, de a másodikban teljesen szétesett a játékunk. Mentségünk, hogy sok problémánk van, több játékosunk hiányzott, de remélem, hogy a visszatérőkkel fokozatosan javítani tudunk.

VÁCI NKSE–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 41–28 (22–13)
Vác, zárt kapuk mögött. V:
Fekete T., Tóth D.
VÁC: Bukovszky – Diószegi 2, Hámori 4, ARON 5, HELEMBAI F. 6, Kácsor 2, RADOSZAVLJEVICS 9. Csere: Bálint A. (kapus), Lakatos R., Szabó Laura 6 (6), Bárdy 1, Szeberényi 1, Pálffy 3, Szondi 2. Edző: Szilágyi Zoltán
BÉKÉSCSABA: Mistina K. – Iván E. 2, Török F. 3, J. Agbaba 1, Giricz 2, I. Mitrovics 4, Szabó P. 3. Csere: Csizmadia Szabó D. (kapusok), T. RADOJEVICS 12 (6), Bucsi 1, T. Petika, Gyenes, Szabó K. Edző: Vida Gergő
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–2. 12. p.: 10–3. 19. p.: 16–7. 27. p.: 21–11. 40. p.: 27–20. 50. p.: 36–24
Kiállítások: 4 perc, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 7/6
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán:
– Koncentráltan, fegyelmezetten kezdtünk. A megbeszélt védekezési taktikánk betartásával sikerült könnyű gólokat szerezni és már a szünetig eldönteni a pontok sorsát. Örülök, hogy minden játékosomnak bizonyítási lehetőséget adhattam.
Vida Gergő: – A tabella nem hazudik, reális eredmény született. Ha nem hiányzik két alapemberünk, talán szorosabb lehetett volna a mérkőzés. Sajnos most is rengeteg technikai hibánk volt és a tüzet sem láttam a csapaton. Fontos találkozóink következnek, mindent beleadunk.

MTK BUDAPEST–ÉRD 33–33 (19–14)
Népfürdő utca, zárt kapuk mögött. V:
Bóna, Földesi
MTK: Győri B. – Juhász Eszter 2, Szekerczés 2, DAKOS 7, Marincsák 4 (3), Szöllősi-Zácsik 5, Pelczéder 2. Csere: Suba (kapus), PÁL T. 10 (1), Szabados, Bujdosó-Gerháth 1, Sallai, Sári. Edző: Golovin Vlagyimir
ÉRD: Győrffy – Abilda 1, Mód 4, Kiss D. 1, SZABÓ KITTI 8 (5), KISS-WALFISCH 8 (1), Fekete B. 4. Csere: Györkös (kapus), PARÓCZY 5, Király 2, Sztankovics, Csáki, Kóka, Landi, Kovács Barbara. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 9. perc: 4–6. 17. p.: 13–9. 24. p.: 17–12. 40. p.: 21–22. 45. p.: 24–26. 55. p.: 31–29
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/6

AZ ÁLLÁS
1. Győr 19 19 702–381 +321 38
2. FTC 18 17 1 634–408 +226 34
3. Vác 20 14 6 607–572 +35 28
4. MTK 20 13 2 5 623–617 +6 28
5. Siófok 20 13 7 625–554 +71 26
6. Mosonmagyaróvár 18 12 6 520–496 +24 24
7. Debrecen 17 11 1 5 501–441 +60 23
8. Érd 17 6 1 10 455–530 –75 13
9. Kisvárda 19 6 13 469–531 –62 12
10. Dunaújváros 19 6 13 499–562 –63 12
11. Fehérvár 19 6 13 500–589 –89 12
12. Boglári Akadémia-SZISE 20 3 1 16 521–631 –110 7
13. Szombathely 20 3 17 495–660 –165 6
14. Békéscsaba 20 1 1 18 468–647 –179 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik