Női kézi NB I: az FTC hullámzó meccsen győzte le az Újvárost

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 15:33
null
Hat találatával Márton Gréta volt az FTC legeredményesebb játékosa (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Ferencváros 30–21-re nyert hazai pályán a Dunaújváros ellen a női kézilabda NB I szombati játéknapján. A DVSC a sok hiányzója ellenére is megnyerte a Békéscsaba elleni bajnokiját, míg a Szombathely fontos két pontot szerzett a 

 

Mind lelkileg, mind sportszakmailag nehéz napokon van túl a dunaújvárosi kézilabdacsapat: a keret kedd este tudta meg, hogy egy héttel súlyos közlekedési balesete után elhunyt Bába Mihály, az együttes gyúrója, majd másnap már Győrben lépett pályára a Kohász az ETO elleni bajnokin (és szenvedett 22 gólos vereséget).

A Dunaújváros szombaton az Elek Gyula Arénába látogatott, ahol az olimpiai részvételt kivívó magyar válogatott játékosokra épülő – éppen ezért feldobódott hangulatban lévő – Ferencváros fogadta. A zöld-fehérek meccskeretéből kimaradt Szucsánszki Zita, aki az oroszok elleni meccsen kisebb sérülést szenvedett.

A találkozó Bába Mihály, valamint Andorka Sándor emlékére egyperces gyászszünettel kezdődött, amelyet a dunaújvárosi játékosok könnyes szemekkel álltak végig. Edzőjük, Vágó Attila Bába Mihályra emlékező fekete pólóban irányította együttesét.

A hazaiak villámrajtot vettek, hat perc után már 6–1-re, az első negyedóra végén pedig 11–4-re vezettek, utána azonban megtorpantak, és a dunaújvárosiak Anasztaszija Babovics védéseire támaszkodva nyolcról négygólosra csökkentették a hátrányukat. Ebben az időszakban az FTC több mint hét percen át nem dobott gólt, a gólcsendet Angela Malestein hetese törte meg 13–10-nél.

Négygólos félidei előnyüket (15–11) a második játékrész elején a hazaiak kilenc perc alatt nyolcra duzzasztották (21–13), de ezek után fejben megint leeresztettek, a támadójátékukat sok hiba és kapkodó megoldások jellemezték, így a vendégek újra felzárkóztak négy találatra (22–18).

Az utolsó negyedórára aztán a zöld-fehérek összekapták magukat, Bulath Anitáék pedig fizikailag és mentálisan is elfáradtak, így végül megnyugtató különbséggel nyert az FTC – ám Elek Gábor nem lehetett maradéktalanul elégedett a látottakkal, és nem is volt az...

A DVSC-ben Ann-Cathrin Giegerich, Jelena Deszpotovics és Vantara-Kelemen Éva sem került pályára Békéscsabán, a kapuba pedig a fiatal Torda Vanessa állt be, aki 10 védéssel hálálta meg a bizalmat. A Debrecen a mind a tíz lövését gólra váltó Kovács Anna, és a hét találatig jutó Vámos Petra révén az első, szorosabb periódus után végül biztosan nyert.

A Szombathely a közvetlen rivális Boglári Akadémia–SZISE-t fogadta, és egy végig kiegyenlített meccset játszottak a csapatok. Az 58. percben még 22–22 volt az állás, de az utolsó két gólt az SZKKA érte el, így megelőzte ellenfelét a tabellán.

NŐI KÉZILABDA NB I
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 30–21 (15–11)
Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött. V:
Héjjas, Kránitz
FTC:
JANURIK 1 – MALESTEIN 4 (2), KLUJBER 5 (2), Behnke 2, Kovacsics 3, BÖLK 4, MÁRTON G. 6. Csere: Bíró B. (kapus), Stolle, Háfra N. 2, Schatzl Nadine 1, Kisfaludy 1, Tóth Nikolett, Kovács Anett 1, Csiszár-Szekeres, Ballai B. Edző: Elek Gábor
DUNAÚJVÁROS: Hlogyik – Horváth G. 3 (2), Ferenczy 3, BULATH 4, Nick 1, Barján, KAZAI 4. Csere: Wéninger, BABOVICS (kapusok), SZALAI B. 5, Krupják-Molnár, Dabevszka, Fodor N., Schatzl Natalie 1 (1). Edző: Vágó Attila
Az eredmény alakulása. 8. perc: 7–1. 17. p.: 12–4. 26. p.: 13–10. 39. p.: 21–13. 45. p.: 22–18. 57. p.: 29–19
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Az elmúlt hétvégén játékosaim többsége három mérkőzést játszott az olimpiai selejtezőn, de ez senkit nem mentesít semmi alól. Bár a számok nem rosszak, mert a harminc lőtt meg a huszonegy kapott gólunk az rendben van, de takaréklángon játszott a csapat, hullámvasútra emlékeztetett a mérkőzést.
Vágó Attila: – Büszke vagyok a játékosaimra, mert a körülmények ellenére jól helytálltak. A mérkőzés elejét sajnáltam, mert akkor bent ragadtunk az öltözőben, de utána fel tudtunk zárkózni és vállalható vereség lett a mérkőzés vége.

EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE–DVSC SCHAEFFLER 23–30 (12–17)
Békéscsaba, zárt kapuk mögött. V:
Paska, Vastag
BÉKÉSCSABA: Mistina K. – Andróczki, Iván E. 1, T. Radojevics 2 (1), J. AGBABA 5, I. Mitrovics 3, Szabó P. 1. Csere: Szabó D., Csizmadia (kapusok), GIRICZ 3, Kukely A. 4 (1), TÖRÖK F. 3, T. Petika 1, Csepregi, Bucsi. Edző: Vida Gergő
DEBRECEN: TORDA – Arany 1, KOVÁCS ANNA 10 (2), Tóvizi 1, Hornyák D., VÁMOS P. 7, Petrus 3. Csere: Csapó Kyra (kapus), Karsten 1, BORDÁS R. 2, CSERNYÁNSZKI 4, Vámosi P. 1. Edző: Kudor Kitti
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 10. p.: 6–6. 15. p.: 8–11. 23. p.: 10–15. 37. p.: 12–22. 47. p.: 16–25. 52. p.: 21–27
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG:
Vida Gergő:
– Az első félidő első negyedórájában partiban voltunk ellenfelünkkel, ám ezután védekezésben többször is hibáztunk és kihagytunk több ziccert, ekkor már kijött a két csapat közötti minőségi különbség. A második félidőben a két csapatnál már a cseresor játszott. A hozzáállást dicsérem, örülök, hogy nem lett csúfos a vereség.
Kudor Kitti: – Az első tíz percben nem állt össze a védekezésünk, de az időkérés után feljavult. A második félidő első tíz percében volt egy jó szakaszunk és kialakult egy nagyobb különbség, ezután már mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni.

HUNGAST SZOMBATHELYI KKA–BOGLÁRI AKADÉMIA-SZISE 24–22 (15–14)
Szombathely, zárt kapuk mögött. V:
Horváth P., Marton B.
SZOMBATHELY: K. Tomasevics – ORBÁN ADRIENN 5, M. Agbaba 2, PŐDÖR R. 5, GORILSZKA 5 (4), Bandelier 2, Wald. Csere: Christe (kapus), Kulcsár D., Pődör B. 1, Varga N. 2, Horváth P., Szendrei, Mayer Sz. 1, Forgács 1, Virág N. Edző: Marosán György
BALATONBOGLÁR: Gercsó N. – Kajdon 3, Mérai 1, JUHÁSZ GRÉTA 3, Woth 1, Faragó 2, Kukucska 3. Csere: Magera (kapus), Takó, KORONCZAI 3 (1), FARKAS J. 5 (3), Mlinkó, Monori, Bánhidi, Vámos M. 1, Kocsis B. Edző: ifj. Kiss Szilárd
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–1. 10. p.: 4–4. 15. p.: 5–6. 20. p.: 8–8. 25. p.: 11–9. 34. p.: 16–14. 38. p.: 17–15. 41. p.: 17–17. 47. p.: 19–18. 52. p.: 21–19. 56. p.: 21–22
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Marosán György:
– Végre átszakadt a gát, a döntő szituációkban nem hibáztunk. Nagyon régóta érett már ez a siker, már-már nem hittük el, hogy tudunk nyerni. Hatalmasat küzdöttek a lányok, a védekezés rendben volt, kevés labdát adtunk el. Az erőnléttel sincs gond, hiszen a hajrában sikerült az eredményt a magunk javára fordítani.
Ifj. Kiss Szilárd: – Hivatkozhatnék arra, hogy keretünkből tizenhárman hamarosan érettségiznek, de nem teszem. Ennél lényegesen nagyobb akarást vártam a lányoktól. Ahogy a két csapat boglári meccsén, ezúttal is nálunk volt az előny öt perccel a vége előtt, de a hajrában buta hibákat követtünk el.

Érd–Győri Audi ETO KC – elhalasztva

AZ ÁLLÁS
1. Győr 16 16 580–311 +269 32
2. FTC 15 14 1 512–341 +171 28
3. Siófok 19 13 6 601–510 +91 26
4. Mosonmagyaróvár 16 12 4 468–438 +30 24
5. Debrecen 16 10 1 5 469–421 +48 21
6. MTK 16 10 1 5 494–496 –2 21
7. Vác 16 10 6 471–460 +11 20
8. Kisvárda 17 6 11 404–463 –59 12
9. Dunaújváros 18 6 12 473–534 –61 12
10. Érd 15 6 9 396–459 –63 12
11. Fehérvár 16 5 11 423–491 –68 10
12. Szombathely 17 3 14 433–546 –113 6
13. Boglári Akadémia-SZISE 18 2 1 15 471–578 –107 5
14. Békéscsaba 17 1 1 15 386–533 –147 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik