Női kézi NB I: a nagyot küzdő Debrecen pontot szerzett a Népligetben

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 20:19
null
Vámos Petra az utolsó pillanatokban egyenlített (Fotó: Árvai Károly)
A női kézilabda NB I 10. fordulójának rangadóján a Debrecen az utolsó másodpercekben Vámos Petra góljával kiharcolta a döntetlent a Ferencváros otthonában. A címvédő Győri ETO magabiztosan verte meg a Dunaújvárost, míg a Budaörs fontos sikert aratott Érden.

 

Az Európa-ligát szép győzelemmel kezdő, a közelmúltban a Győrt is igencsak megszorongató DVSC ezúttal a Népligetben vendégeskedett. A forduló rangadójának első félidejében az FTC tudott irányítani, többek között Szöllősi-Zácsik Szandra bombáinak köszönhetően már hat találat is volt az előnye a 16. percben, s ebből négy a szünetig is megmaradt.

A második játékrészre nagyot fordult a játék képe, visszaesett a Fradi hatékonysága támadásban és védekezésben, valamint visszarendeződésben is nehezen tudta megfékezni a jó formában levő debrecenieket. Először a 41. percben, 20–20-nál volt egyenlő az állás, de utána úgy tűnt, veszít lendületéből a Loki, ugyanis újból az FTC épített ki háromgólos előnyt. Volt azonban még fordulat a meccsben, a nagyot küzdő DVSC újra utolérte ellenfelét. Az utolsó két percen belül hiába vette vissza kétszer is az előnyt a Fradi, Vámos Petra nyolc másodperccel a vége előtt egyenlített a kapust lehozva rohamozó vendégeknek.

A hibátlan mérlegét elveszítő FTC-nek sokba kerülhet a döntetlen, ha a Győr már nem veszít több pontot, egy sima győzelem is elég lehet az ETO-nak a Fradi elleni hazai meccsén.

A címvédő és listavezető Győr már egy félidő után 15 góllal, 22–7-re vezetett a Dunaújváros ellen, a második játékrész már kiegyenlítettebb játékot hozott. Az ETO-ban Sandra Toft az első félidőben 19-ből 12 lövést hárított, a meccs legeredményesebb játékosa a hét gólig jutó Stine Oftedal volt.

Fordulatos, ugyanakkor végig kiélezett térségi rangadót vívott Érden a Budaörs. Buday Dániel együttese az első félidőben még nem tudott huzamosabb ideig előnybe kerülni, a második játékrész elején viszont gyorsan három góllal meglépett, és a különbséget a mérkőzés végéig megtartotta. A Budaörs a 28–27-es győzelemmel feljött a tabella hetedik helyére, míg az Érd továbbra is egy győzelemmel áll az utolsó helyen.

NŐI KÉZILABDA NB I
10. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–DVSC SCHAEFFLER 30–30 (16–12)
Elek Gyula Aréna, 1150
néző. V: Andorka, Hucker
FTC: Janurik – Malestein 2 (1), BÖLK 5 (2), Tomori, CVIJICS 5, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 5, Márton. Csere: Bíró B. (kapus), Klujber 2, Kisfaludy 2, Lekics 2, Kukely A., Hársfalvi 2, Stolle 1, SZUCSÁNSZKI 3, Papp D. 1. Edző: Elek Gábor
DEBRECEN: GABRIEL – Costa 4, Planéta 3, VÁMOS P. 7, Füzi-Tóvizi 2, Kácsor 1, PETRUS 4. Csere: Giegerich (kapus), Szabó N., TÖPFNER 6 (6), Bordás, Hámori, CSERNYÁNSZKI 3. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–2. 13. p.: 8–3. 23. p.: 12–8. 35. p.: 16–15. 41. p.: 20–20. 50. p.: 26–24. 58. p.: 28–28
Kiállítások: 10, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 7/6
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Olyan sorozatban vagyunk, aminél minden játékban eltöltött idő fontos. Az első félidőben stabil védekezésünk a másodikban fellazult, lerohanásokból engedtünk gólokat, de sokat kaptunk szélről is. Csak magunkat okolhatjuk a pontvesztésért, mert fegyelmezetlenek voltunk. Hosszú még a bajnokság, viszont arra két napunk van, hogy ezt a meccset kiheverjük.
Szilágyi Zoltán: – Hatalmas küzdelem volt, számunkra győzelemmel ér fel ez a pont. Végig a Fradi dominált, kishitűen játszottunk, szerencse, hogy az első félidőben nem tudtak nagyobb előnyt szerezni. A második félidőben nagyon jó egyéni teljesítmények voltak a csapatomban, és sikerültek a lerohanások is.

GYŐRI AUDI ETO KC–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 40–24 (22–7)
Győr, 1878
néző. V: Sándor L., Szikszay
ETO: S. TOFT – Faluvégi 4, GROS 6 (1), S. OFTEDAL 7, Broch 2, NZE MINKO 5, Schatzl Nadine 2. Csere: Silje Solberg (kapus), Anne M. Hansen 2, Blohm 5 (1), Haugsted, Farkas Júlia, Ogonovszky 2, Győri-Lukács 4, Fodor Cs. 1. Edző: Ambros Martín
DKKA: Oguntoye – Szalai B., Borgyos 1, Weisheitel, Nick 2, HORVÁTH PETRA 4, Kazai 1. Csere: Bartulovic (kapus), ARANY 6, Poczetnyik 3, Matucza, Farkas Johanna 4 (1), Krupják-Molnár 1, Fodor N. 1, Farkas K. 1. Edző: Rapatyi Tamás
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–2. 12. p: 9–3. 17. p: 13–3. 23. p: 18–3. 27. p: 20–4. 36. p: 25–11. 42. p: 29–17. 47. p: 32–19. 53. p: 35–21. 57. p: 38–24
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– Fantasztikus első félidőt játszottunk, a védekezésünk, a kapusteljesítményünk, a kontrajátékunk jól működött, és hatékonyak voltunk felállt fal ellen is. Ezt szerettük volna játszani, de nem csak harminc percig. A második félidőben gyakorlatilag elvesztettük a fonalat. Az ellenfél jobban játszott, hatékonyabb is volt, míg a védelmünk felpuhult.
Rapatyi Tamás: – Tartottam tőle, hogy ilyen lesz az első félidő, mert a Győr BL-ritmusban van, ami egy hónapos kihagyás után nagy kihívást jelentett. Az első félidőben kerestük önmagunkat, mindenben le voltunk maradva. A védekezésünkben láttam jó megoldásokat, de a támadójátékunk nem működött. A második félidőre sikerült felvennünk a győri ritmust, és a védekezésben kitűzött céljainkat nagyrészt megvalósítottuk.

ÉRD–MOYRA-BUDAÖRS 27–28 (13–14)
Érd, 500
néző. V: Hargitai, Markó
ÉRD:
Horváth-Csapó – Dávid-Azari, Ábrahám 2, KOPECZ 11 (4), PARÓCZY 3, Csáki Zs. 1, FEKETE B. 6. Csere: Hadfi (kapus), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Puskás L. 2, Csáki L. 2, Kerekes, Sztankovics R. Edző: Horváth Roland
BUDAÖRS:
VÁRTOK R. – Szabó-Májer 2, Schneider 2, PÁLOS-BOGNÁR 4 (1), GORILSZKA 5 (2), Hudák 1, Braun 1. Csere: Varjas-Sipeki (kapus), Smid, Gergely-Zsigmond, SZEKERCZÉS 4 (1), Szabadfi 2, Mlinkó 2, TÓTH M. 5. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–2. 12. p.: 5–5. 18. p.: 7–8. 22. p.: 11–9. 27. p.: 11–12. 37. p.: 14–17. 41. p.: 19–20. 45. p.: 21–23. 53. p.: 23–26. 56. p.: 25–27
Kiállítások:
10, ill. 8 perc
Hétméteresek
: 4/4, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland:
– Akikre tudtam számítani, azok tették a dolgukat, de a keret egy részénél valamilyen okból kifolyólag nem jön ki az, amire képesek lennének, szóval nincs mese, dolgozni kell tovább.
Buday Dániel:
– Idegenben folyamatosan ilyen mérkőzéseket játszunk. A csapatom jól küzdött és örülünk a két pontnak, de sok alapvető hibát követtünk el és egy egyszerű meccset tettünk izgalmassá alapdolgok miatt. Tovább kell fejlődnünk. Elismerésem a csapatomnak, de nem vagyok maradéktalanul elégedett.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 13 12 1 416–300 +116 24
2. FTC 10 9 1 322–233 +89 19
3. Debrecen 13 8 1 4 387–345 +42 17
4. Mosonmagyaróvár 9 6 3 286–252 +34 12
5. Dunaújváros 11 5 2 4 287–326 –39 12
6. Vác 9 5 1 3 247–241 +6 11
7. Budaörs 10 4 1 5 262–281 –19 9
8. Siófok 9 4 5 237–243 –6 8
9. Fehérvár 10 3 2 5 253–282 –29 8
10. MTK 10 3 1 6 279–290 –11 7
11. Kisvárda 10 3 7 222–264 –42 6
12. Békéscsaba 9 2 7 220–264 –44 4
13. NEKA 9 1 1 7 201–243 –42 3
14. Érd 10 1 9 248–303 –55 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik