Női kézi NB I: a Ferencváros kis híján pontot vesztett Vácon

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.05.03. 19:34
null
Klujber Katrin volt az FTC egyik legjobbja, a győztes gólt is ő dobta (Fotó: Földi Imre – archív)
A Ferencváros egy góllal, 30–29-re nyert idegenben a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben kedden.

 

Az FTC-nek minél több góllal kellett volna nyernie Vácon ahhoz, hogy jelentősen faragjon a Győrrel szembeni gólkülönbséghátrányán, de egyáltalán nem számíthatott könnyű meccsre. Elek Gábor vezetőedző ezen a találkozón még nem ülhetett le a kispadra, nem játszhatott Béatrice Edwige és Suba Sára, akik a mérkőzés eredeti időpontjában nem tartoztak a zöld-fehérek keretéhez, illetve Alicia Stolle és Tóth Nikolett is hiányzott a meccskeretből (Bíró Blanka, Julia Behnke és Kovacsics Anikó mellett).

A Ferencváros már az összecsapás elején nehézségekbe ütközött, először a nyolcadik perc végén tudta megszerezni a vezetést (4–5), de aztán az első félidő végére négygólos előnyt épített ki magának (13–17). A második játékrész elején a vendégek már öttel is vezettek (14–19), ám a Vác talpra állta, visszajött egyre, majd az FTC időkérése után ki is egyenlített (21–21).

A vendégek 24–23-as vezetésénél csaknem ötperces gólcsend következett, utána a Fradi megint ellépett hárommal (23–26), de a Vác három perc alatt újra utolérte, és nyolc perccel a mérkőzés vége előtt még döntetlenre állt a meccs (26–26).

A hajrában Kisfaludy Anettet kétszer is kiállították, a Vác 58:40-nél Ballai Borbála találatával újfent egyenlített (29–29), ám Klujber Katrin hetedik góljával a Ferencváros kiharcolta a győzelmet (29–30).

A zöld-fehérek helyzetén ez az egygólos győzelem nem sokat segít, de a bajnoki címről szövögetett álmok tovább élnek – még ha csak haloványan is.

NŐI KÉZILABDA NB I
VÁCI NKSE–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 29–30 (13–17)
Vác, 600
néző. V: Bócz, Wiedemann
VÁC: Pásztor – Grosch, Hámori 2, Kuczora 7 (4), Helembai 8, Kácsor 6, Schatzl Natalie 2. Csere: Bukovszky (kapus), Ballai B. 3, Pint, Pálffy 1, Aron, Ferenczy F., Világos, Szondi, Kovalcsik. Edző: Ottó Katalin
FTC: Janurik – Malestein 5, Klujber 7, Csiszár-Szekeres, Kisfaludy 3, Bölk 6, Márton 3. Csere: Szucsánszki 2, Hársfalvi, Kovács A. 1, Ferenczy D., Szöllősi-Zácsik 1, Grbics 2. Mb. edző: Duleba Norbert
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–1. 8. p.: 4–5. 15. p.: 8–7. 27. p.: 12–15. 32. p.: 14–19. 39. p.: 21–21. 47. p.: 23–25. 55. p.: 27–28. 59. p.: 29–29
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Ottó Katalin:
– Nem tudtunk igazán felkészülni erre a mérkőzésre, mert elég nehéz volt kitalálni, ki áll rendelkezésre a Ferencvárosnál. Természetesen ismertük ellenfelünk játékát, igyekeztünk a legveszélyesebb játékosait kivenni a játékból, és ezt többször kiválóan meg is oldottuk. A meccs előtt nem foglalkoztatott minket az ETO és az FTC helyzete, nekünk az a fontos, hogy a célunkat elérjük, és ez a bajnokság negyedik helye.
Duleba Norbert (Elek Gábor eltiltása miatt): – Nem a legjobb előjelekkel érkeztünk erre a meccsre, a múlt heti mérkőzéshez képest még kevesebben lettünk, de ez nem ment fel minket. Nagyon hullámzó volt a teljesítményünk, rengeteg ziccert hagytunk ki. A Vác jól felkészült, tökéletesen megoldotta a feladatát, mi az egygólos győzelemnek örülhetünk.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 24 23 1 814–525 +289 46
2. FTC 23 22 1 736–522 +214 44
3. Debrecen 23 19 4 668–566 +102 38
4. Vác 23 15 8 717–663 +54 30
5. Mosonmagyaróvár 23 12 2 9 720–670 +50 26
6. Siófok 23 13 10 688–680 +8 26
7. MTK 24 9 4 11 638–684 –46 22
8. Kisvárda 23 9 2 12 586–630 –44 20
9. Dunaújváros 23 9 14 624–674 –50 18
10. Fehérvár 23 7 2 14 588–648 –60 16
11. Budaörs 23 6 2 15 611–712 –101 14
12. Érd 23 5 18 586–702 –116 10
13. Szombathely 23 3 2 18 594–731 –137 8
14. Vasas 23 3 20 610–773 –163 6

Az FTC és a Győr hátralévő mérkőzései
Május 7., szombat
18.00: Szombathely–Ferencváros
Május 13., péntek
18.00: Budaörs–Ferencváros
Május 14., szombat
16.45:
Győr–Dunaújváros
Május 20., péntek
18.30:
Debrecen–Győr
18.30: Ferencváros–Vác

KÜZDELEM A BAJNOKI CÍMÉRT
1. Győr 24 23 1 750–500 +250 46
2. FTC 23 22 1 658–476 +182 44
Pontazonosság esetén az MTK és a Szombathely elleni hazai, valamint az Érd elleni idegenbeli mérkőzések gólkülönbsége nem számolható a tabellában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik