Női kézi NB I: a Dunaújvárost is elérte a koronavírus

Vágólapra másolva!
2020.10.08. 12:28
null
DKKA
Elmarad a DKKA–MTK Budapest női kézilabda-bajnoki mérkőzés. A DKKA közleményében az áll, hogy az NB I-es felnőttcsapat és szakmai stábja a mai naptól kezdődően 10 napra hatósági házi karanténba vonul, miután két játékos koronavírustesztje is pozitív lett.

 

Az előírásnak megfelelően a pénteki mérkőzés előtt a Kohász játékosai Covid-teszten vettek részt a hét elején, amely során két játékosnál mutatták ki a Covid–19 fertőzést. Mivel a csapat tagjaival szoros kontaktusban lévő stábtagok számára is kötelező a 10 napos karantén, biztossá vált, hogy a következő három mérkőzést le kell mondania a DKKA-nak.

Ennek értelmében az MTK Budapest és a Váci NKSE elleni idegenbeli, valamint a Motherson Mosonmagyaróvár elleni hazaiösszecsapása biztosan elmarad.

Az MKSZ nemrégiben született döntése értelmében a férfi és a női kézilabda NB I-ben is június 30-ig kell lejátszani a koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztott találkozókat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik