Női kézi NB I: a BL-re készülő FTC 15 góllal győzött

Vágólapra másolva!
2013.01.30. 19:25
A Ferencváros hazai pályán 39–24-re nyert a Fehérvár KC ellen a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy ezúttal akár meg is izzadhat a Fradi, ám az első félidő közepéig tartott csak a vendégek ereje. Ezután feljavult a hazaiak kapusteljesítménye, illetve ellenfele hibáit kihasználva gyors gólokkal a szünetre már tetemes előnyre tett szert a Fradi.

Fordulás után is remekül játszott a Fradi, attól függetlenül, hogy Elek Gábor a kulcsjátékosait már pihentette – a fiatalok, akik lehetőséget kaptak, ugyanolyan elánnal játszottak, mint amilyennel az első félidőben kézilabdázott az FTC. Végül ezúttal is simán nyert a hazai csapat.

Fordulás után is remekül játszott a Fradi, attól függetlenül, hogy Elek Gábor a kulcsjátékosait már pihentette – a fiatalok, akik lehetőséget kaptak, ugyanolyan elánnal játszottak, mint amilyennel az első félidőben kézilabdázott az FTC. Végül ezúttal is simán nyert a hazai csapat.

Az FTC vasárnap a Valcea otthonában megkezdi szereplését a Bajnokok Ligája középdöntőjében, ezt szem előtt tartva a fehérváriak ellen a második félidőben már gyakorlatilag a zöld-fehérek cseresora játszott. A Fradi egy hete 38–26-ra győzte le a Fehérvár KC-t a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

NŐI KÉZILABDA NB I
16. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–FEHÉRVÁR KC 39–24 (20–13)
Elek Gyula Aréna, 600 néző. V: Bóna, Miskei
FERENCVÁROS: ABRAMOVICS – KOVACSICZ 5, Szamoránsky P. 3, CIFRA 5, Tomori 2, Szucsánszki, Vérten 3. Cs: Pastrovics (kapus), Szarka 1, Such 3, Deáki 2, Dajka 2 (1), Lukács 2, PENA 8 (1), Szekerczés 3. Edző: Elek Gábor
FEHÉRVÁR: Szikora – Azari 1, Emberovics 3, Horváth B. 3, Siti E. 1, Tilinger 5 (2), VASZARI 6. Cs: Trimmel (kapus), Németh Nóra, Becséri, Kuhinkó 1, Lelkes, Németh K. 4. Edző: Pal Oldrup Jensen
Az eredmény alakulása. 7. p.: 4–4. 12. p.: 9–6. 22. p.: 14–8. 37. p.: 24–14. 49. p.: 31–17
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Pal Oldrup Jensen: – Annyit láttam, hogy nálunk jobb csapattal találkoztunk.

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 16 16 532–322 +210 32
2. FTC Rail Cargo 16 14 1 1 559–439 +120 29
3. Váci NKSE 15 9 2 4 422–383 +39 20
4. ÉTV-Érdi VSE 15 8 2 5 416–381 +35 18
5. Kiskunhalas NKSE 15 8 1 6 399–419 –20 17
6. Alcoa Fehérvár KC 16 8 8 414–428 –14 16
7. Veszprém Barabás KC 15 7 1 7 374–407 –33 15
8. Dunaújvárosi Kohász KA 15 3 4 8 409–460 –51 10
9. DVSC-FÓRUM 15 2 4 9 374–440 –66 8
10. Siófok KC 15 4 11 413–468 –55 8
11. Budapest Bank Békéscsaba 16 3 1 12 382–455 –73 7
12. Budapest SE 15 1 2 12 365–457 –92 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik