Női kéziválogatott: marad az Elek, Danyi páros, de változik a hierarchia

Vágólapra másolva!
2021.01.11. 18:01
null
A jövőben a Ferencváros vezetőedzője, Elek Gábor lesz a magyar női kéziválogatott egyetlen szövetségi kapitánya (Fotó: Török Attila)
Elek Gábor a válogatott szövetségi kapitányként, Danyi Gábor pedig a nemzeti csapat edzőjeként folytatja a munkát – vagyis a személyek nem, de a hierarchia változik a kézilabda-válogatott élén. Többek között ez áll a Magyar Kézilabda-szövetség elnökségi üléséről az MKSZ weboldalán megjelent beszámolóban. A döntés a márciusi olimpiai selejtező végéig szól. 

 

Az elmúlt hónapokban Elek Gábor és Danyi Gábor társkapitányként dolgozott, a Ferencváros, valamint a Győri ETO szakvezetője ebben a formációban készítette fel a csapatot a decemberi Európa-bajnokságra, és így is meccselt a dániai tornán.

Az mksz.hu-n megjelentek szerint az elnökség elfogadta a kapitánypáros szakmai beszámolóját, majd a női szakágért felelős alelnökök, Pálinger Katalin és Kirsner Erika javaslatára határozott a „feladatmegosztás módosításáról”, vagyis a jövőben Elek lesz a szövetségi kapitány, míg Danyi a válogatott edzőjeként marad a stáb tagja.

Noha a csapat csak márciusban találkozhat a sűrű versenynaptár miatt, de addig is folyamatos lesz a mentális és motivációs munka a kerettagokkal, a klubokkal – idézte Pálingert az MKSZ . Erőnléti szempontból is nagy kihívás lesz az olimpiai selejtező, ezért szorosan együtt kell működünk az egyesületekkel a következő hetekben ebből a szempontból is. Nem sikerült jól az Európa-bajnokság, de a női válogatottnak még mindig megvan az esélye az olimpiára való kijutásra, és márciusban hazai pályán, Győrött ezt ki kell használni!”

Az elnökség döntött arról is, hogy akcióterv készül a győri ötkarikás kvalifikáció sikeres megvívásának még hatékonyabb elősegítése érdekében – tette hozzá a szövetségi beszámoló.

Női válogatottunk az elmúlt tíz év második leggyengébb helyezését elérve a 10. helyen végzett az Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik