Klujber Katrin 2024-ig szóló új szerződést kötött az FTC-vel (Fotó: Balogh László)


 

Biztos pontot kaptam, és ez nekem nagyon fontos. Alaposan meglepett, amikor szóltak, hogy szeretnének velem arról beszélgetni, hogy már most írjunk alá plusz két évet, hiszen még másfél év hátravolt a korábbi szerződésből is. Boldog vagyok, hiszen azt bizonyítja, hogy fontos vagyok, a csapatnak és a vezetőségnek is” – mondta a 21 éves junior-világbajnok arról, mit jelent számára a most megszületett, 2024-ig szóló megállapodás.

„Hívtak más csapatoktól, de a maradásom mellett sokkal több ok volt a fejemben. Sokat jelent számomra például, hogy már most jelezték, szükség van rám, hogy közel tudhatom magamhoz a családomat, motiválnak a kitűzött célok és komoly szerepet kapok a csapatban. Jólestek a szurkolóktól kapott üzenetek is – sokan mondták, amikor néhányan távoztak, hogy nagyon nem szeretnék, hogy én is elmenjek. Pedig ők is tudták, hogy 2022-ig fix a szerződésem, mégis aggódtak. Csak azt sajnálom, hogy nem lehetnek velünk személyesen a sportcsarnokban, nagyon örülök majd, ha végre itt lehetnek, és talán kicsit ők is nekem.”

A felnőttválogatottban 2019 óta rendszeresen szóhoz jutó átlövő hozzátette, a következő időszakban szeretne előre lépni a védekezőmunkájában is.

„Szeretnék stabillá válni, hogy ne kelljen mindig cserélni. Sokat dolgozom ezen, de van még hová fejlődni” – idézte Klujbert a fradi.hu.