Női kézi: három válogatott játékos távozik Siófokról – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.02. 09:14
null
Tóth Gabriella a nyáron Mosonmagyaróvárra igazol (Fotó: Tumbász Hédi)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Siófok KC a hivatalos honlapján bejelentette, Hársfalvi Júlia, Szikora Melinda és Tóth Gabriella az idény végén távozik a klubtól.

„A 2020–2021-es idény végeztével lezárul egy hároméves ciklus, melyet még Tor Odvar Moen érkezésével kezdtünk meg – idézi a siofokkc.hu Fodor Jánost, a Balaton-parti klub ügyvezetőjét. – Több játékosnak lejár a szerződése, nyártól pedig új időszámítás veszi kezdetét Siófokon. Danyi Gábor vezetésével egy új sportszakmai projektbe vágunk bele. Ez rengeteg változással és átszervezéssel jár, de úgy gondolom, hogy erre szükségünk is van. A távozók között volt, akivel szerettünk volna hosszabbítani, de az esetek többségében mind a játékos, mind pedig a klubvezetés a váltás mellett tette le voksát. Gőzerővel dolgozunk az új keret összeállításán, hamarosan összeáll a névsor. Azt már most megerősíthetem, hogy Hársfalvi Júliát a saját nevelésű Wald Kíra pótolja majd, aki nyáron visszatér a szombathelyi kölcsönszerződésből. A többi érkező és hosszabbító játékost pedig rövid időn belül be fogjuk jelenteni.”

Hársfalvi Júlia 2019 nyarán a Győri ETO-tól igazolt a siófokiakhoz. A 24 esztendős balszélső a mostani idényben tizennégy bajnoki meccsen összesen 37 gólt dobott.

Szikora Melinda ugyancsak 2019-ben érkezett Siófokra (az FTC-től). A 32 éves kapus tizennégy mérkőzésen játszott az NB I mostani kiírásában.

Igaznak bizonyult a januári sajtóhír, mely szerint Tóth Gabriella alig egy év után távozik a Siófoktól. Sőt, a válogatott irányító érkezését bejelentette új klubja, a Mosonmagyaróvár, amelyben Tóth a 2014–2015-ös évadban már szerepelt az ETO kölcsönjátékosaként. A 24 éves kézilabdázó a mostani idényben öt NB I-es találkozón összesen 19-szer talált be. Új csapatával három évre szóló szerződést köt.

„Ismerős környezetbe, barátok, megszokott társak közé érkezem majd a nyáron és nagyon bízom abban, hogy itt végre önmagamat is megtalálom –nyilatkozta az óváriakhonlapjánakTóth Gabriella. –Mostanában sok volt a változás körülöttem, pedig számomra pont a bizalom, a biztonság a legfontosabb, hogy igazán jól tudjak teljesíteni. Az MKC csapata, az edző személye, a szakmai stáb, a környezet, a szurkolók mind arra ösztönöztek engem, hogy visszatérjek Mosonmagyaróvárra. Siófokon egy plusz egy éves szerződésem van, de kértem, hogy tekintsünk el a második év életbe lépésétől. Érdről nem szívesen mentem el, de az ismert problémák, a csapat szétesése után nem volt más választásom. Siófokra nagy reményekkel igazoltam, de most mindenképpen váltani akartam, nem is gondoltam arra, hogy maradjak. Több klub is megkeresett, de az is megerősítette a szándékomat, hogy a klub és én is hosszú távú szerződésben gondolkodtunk, amelynek végül hároméves megállapodás lett az eredménye. A szezon hátra lévő részében természetesen mindent meg fogok tenni a jelenlegi csapatom sikeréért, amit tudok kezelni, hiszen profi sportolóként, voltam már ilyen helyzetben. Egy jó nyári felkészülés után pedig őszintén remélem, hogy irányítóként, a belső posztokon tudok majd segíteni abban, hogy a Motherson-Mosonmagyaróvár tovább fejlődjön, meghatározó csapattá váljon.”


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik