Groot Dániában sem tudta újra élvezni a játékot (Fotó: sport.tv2.dk)

Hétfőn számoltunk be róla, hogy a Győri ETO-val háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Nycke Groot úgy döntött, az idény végén abbahagyja a kézilabdát.

„Nagyon kemény a Bajnokok Ligájában szerepelni, és eljutni a végső szakaszig. Egyszerűen túl sok a megterhelő mérkőzés. Rövid idő van két találkozó között, nincs igazán lehetőség a regenerációra, és hogy mentálisan is töltekezzünk a következő összecsapás előtt. Ez minden kétséget kizáróan megrövidítette a pályafutásomat” – világította meg jobban döntése hátterét Groot a dán Tv2-nek.

A holland irányító 2019-ben úgy határozott, visszatér Dániába, de Odensében sem csökkent a rá nehezedő nyomás, így nem tudta újra élvezni a játékot.

„Nem könnyű úgy újra megtalálni a boldogságot a játékban, hogy közben érzed, több dolog sem úgy megy, ahogy szeretnéd. A testem egyre megviseltebb, és már nincs meg az a mentális többletem, amire szükség lenne ezen a szinten. Nehéz a topszinten játszani, folyamatosan teljesíteni a Bajnokok Ligájában, és eljutni minden sorozatban a fináléig. Ezek a legjobban várt mérkőzések, ezért minden játékos erre vágyik, de mindez azzal jár, hogy a tested még jobban elhasználódik, és kevesebb időd jut a pihenésre” – tette hozzá.

Groot úgy fogalmazott, hogy a természeténél fogva mindent csak teljes odaadással tud csinálni, így a kézilabdában is mindig a maximumra törekedett. Mivel érzi, hogy fizikailag erre már nem képes, a játék iránti szenvedélye is csökkent.

„Egy ideje már gondolkodtam a visszavonuláson. Még fura érzés erről nyíltan beszélni, de nem érzek nyugtalanságot a gyomromban a döntésem miatt. A kézilabda jelentette az életemet nagyon régóta, így nem egyik napról a másikra határoztam el magam. Először a szeretteimmel közöltem, és most már biztos vagyok benne, hogy ennek így kell történnie.”

Mint elmondta, számos dologra büszke a karrierjével kapcsolatban. Mindig arról álmodott, hogy Dániában játsszon, ez már fiatalon összejött neki (18 évesen érkezett az országba, ahol előbb a Holstebro, majd a Midtjylland színeiben szerepelt), de ugyanilyen vágya volt a BL-trófea, amit az ETO-val tudott elhódítani.

„Szeretném szépen befejezni, így az idény hátralévő részében mindent beleadok, és igyekszem kiélvezni minden percét.”