Női kézi EHF-kupa: főtáblás a Siófok, Lökéék kiejtették az Érdet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.18. 20:29
null
A siófokiak a lefújás után együtt ünnepeltek a szurkolóikkal (Fotó: Siófok KC)
Az Érd kiesett a női EHF-kupából, mivel a harmadik selejtezőkör visszavágóján a hazai egygólos siker után idegenben 32–27-re kikapott a Storhamartól. A házigazdában Juhász Gabriella nem talált be, a korábbi győri Heidi Löke viszont mind a hét helyzetét értékesítette.

Pedig a meccs elején többször is vezetett két góllal a magyar csapat, de a 12. percre egy 3–0-s sorozattal fordított a házigazda (6–5). A Storhamar 8–8 után lépett el ellenfelétől, a szünetben már 15–12-re vezetett, majd egy 5–0-s széria zárásaként Heidi Löke 19–12-re módosította az állást.

Az 56. percben még egyszer visszakapaszkodott az Érd (28–26), de innentől ismét a házigazda akarata érvényesült (32–27).

A Siófokmár a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést, a 4. percben már három góllal vezetett (3–0), a Lada viszont a 22. percig folyamatosan vissza tudott kapaszkodni kettőre (12–10). Itt megtört a lendület, a magyar együttes öt gólt szerzett egyhuzamban (17–10), s innentől kezdve már nem volt kérdés. Először a 39. percben volt meg a közte tíz (26–16), végül 37–26-ra nyert a Siófok. A mieinknél Andrea Kobetic kilencszer, Estelle Nze Minko nyolcszor volt eredményes.

NŐI EHF-KUPA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

STORHAMAR HE (norvég)–ÉRD 32–27 (15–12)
Hamar, Boligpartner Aréna, 1400 néző. Vezette: Capoccia, Jucker (svájciak)
STORHAMAR: MASSON – Venn 4, B. RIEGELHUTH 8 (3), ENKERUD 6, LÖKE 7 (1), Nestaker 3, Juhász. Csere: Liden (kapus), Fredriksson, Aambakk 4. Edző: Arne Senstad
ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 6 (4), Kiss N. 3, Tóth G. 2, Szabó L. 2, Jerábková 1, C. LASSOURCE 5. Csere: Foggea (kapus), Kovacsevics 3, LAVKO 5, Simon A., Schatzl Natalie. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–4. 12. p.: 6–5. 18. p.: 8–8. 25. p.: 14–10. 34. p.: 19–12. 40. p.: 22–17. 48. p.: 25–21. 55. p.: 28–26.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/4
Továbbjutott: a Storhamar, 60–56-os összesítéssel

SIÓFOK KC–GK LADA TOGLIATTI (orosz) 37–26 (18–12)
Siófok, 1180 néző. V: M. Bennani, S. Bennani (svédek)
SIÓFOK: SILJE SOLBERG – Böhme 3, M. GONZÁLEZ 5, NZE MINKO 8 (4), Drabik 2, KOBETIC 9, AOUSTIN 4. Csere: Dedu (kapus), Hmirova 2, Perianu, Jezic 2, Geiger, Elghaoui 2
Edző: Tor Odvar Moen
LADA: Utkina – Novoszjolova 1, GAJDUK 9 (5), DMITRIJEVA 8, Amelcsenko, Scserbak 1, Taraszova 3. Csere: Lagina, Mihaljuta (kapusok), Kakmolja 3, Kirdjaseva, Gafonova, Noszikova 1, Szmirnova
Edző: Alekszandr Homutov
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–1. 13. p.: 7–5. 20. p.: 11–9. 25. p.: 15–10. 33. p.: 19–14. 44. p.: 29–18. 52. p.: 33–22
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/5
Továbbjutott: a Siófok (63–56-os összesítéssel)
MESTERMÉRLEG
Tor Odvar Moen: –
Nagyon büszke vagyok a csapatra és köszönet jár a szurkolóinknak is, akiktől az elmúlt időszak eredményei és lélektelen játéka ellenére is talán most kaptuk a legnagyobb biztatást. A védekezés és a kapusteljesítmény meghatározó volt a sikerünkben.
Alekszandr Homutov: – Ez katasztrofálisan alakult nekünk. Nem volt kapusteljesítményünk és nem tudtunk mit kezdeni a siófoki védekezéssel. Nagyon csalódott vagyok, a hazai pályán néggyel megnyert első meccs után nem ezt vártam.

KORÁBBAN

Super Amara Bera Bera (spanyol)–Dunaújvárosi Kohász KA 22–23 (11–10)
Továbbjutott: a Bera Bera, 48–41-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik