Női kézi Eb: Norvégia szerezte meg az ötödik helyet

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2018.12.14. 15:25
null
Norvégia lett az ötödik a női kézi Eb-n (Fotó: AFP)
Az elődöntőről 2000 óta először lemaradó, címvédő Norvégia szerezte meg az ötödik helyet a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon, mivel a helyosztón kilenc góllal legyőzte Svédországot.

 

A 2000-es torna után történt meg újra, hogy skandináv csapat nélkül rendezik az Eb-elődöntőt, ráadásul a norvégok azóta mindig ott voltak a négy között, nyolc közül hat kiírást megnyerve. Thorír Hergeirsson együttese ezúttal későn lendült bele, a csoportkörben elszenvedett két vereséget követően hiába tartott erődemonstrációt a középdöntőben, ez már csak az ötödik helyért zajló mérkőzés eléréséhez volt elég.

A svédek elleni összecsapáson hamar néhány gólos előnyre tettek szert a norvégok, de a svédek 10–10-nél egyenlíteni tudtak. Ekkor azonban érkezett Silje Solberg a norvég kapuba, aki nagyon elkapta a fonalat, csapata pedig egy 7–0-s sorozatot produkálva gyakorlatilag a szünetig eldöntötte az érdemi kérdéseket (1422).

A Siófok kapusa, akit a meccs legjobbjának is megválasztottak, sokáig a második játékrészben is tartotta a félidei, kimagaslónak számító 56 százalékos védési hatékonyságát, ami ugyan a norvég cserék beszállásával leromlott a hajrára, a 18 hárított lövés így is extra teljesítmény. A svédek a találkozó második felében sem tudták szorosabbá tenni az állást, a norvégok sokszor átrohantak rajtuk.

A kilencgólos sikerből (2938) a Győri ETO-ban szereplő norvég mezőnyjátékosok közül Veronica Kristiansen hat, Stine Oftedal négy, Kari Brattset pedig két góllal vette ki a részét.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT

Svédország–Norvégia 29–38 (14–22)
Ld: Lagerquist 7, ill. Kristiansen 6, Sulland 5

ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Románia 28–22 (16–15)
Hollandia–Franciaország 21–27 (11–12)

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
5. Norvégia
6. Svédország
7. MAGYARORSZÁG
8. Dánia
9. Montenegró
10. Németország
11. Szerbia
12. Spanyolország
13. Szlovénia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Horvátország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik