Női kézi Eb: Mi volt a legnagyobb különbség? Minden – Rasmussen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.07. 22:59
null
A norvégok elleni meccset gyorsan el kell felejteni és készülni a németek ellen (<strong>Fotó</strong>: MTI/Kovács Tamás)
Mint arról beszámoltunk, a magyar női kézilabda-válogatott nagy különbségű, 38–25-ös vereséget szenvedett a címvédő Norvégiától a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjében. Kim Rasmussen szövetségi kapitány a mérkőzést közvetítő elmondta, a két csapat nem volt egy súlycsoportban ezen a meccsen.

 

„Mi volt a legnagyobb különbség a két csapat között?” – szólt az első kérdés Rasmussenhez az M4 Sport kamerája előtt.

„Minden – felelte a dán kapitány. – Mindenben előttünk jártak: gyorsaságban, a döntések meghozatalában és az időzítésekben is. Tudtuk, hogy a norvégok éhesek lesznek a sikerre, ám szomorúak vagyunk az eredmény miatt. Sokkal nagyobb a tapasztalatuk nemzetközi színtéren, mint nekünk. Próbáltunk küzdeni, de ez a norvég válogatott túl nagy falatnak bizonyult.”

„A kispadról beálló játékosoktól láthattunk jó teljesítményeket, viszont nem volt jó a védekezésünk, nem segítettük a kapusainkat, akik nem védtek jól. Rendszeresen le voltunk maradva. Azonban fel lehet innen állni, jön a németek elleni meccs, ami újabb esélyt jelent számunkra. Nyilván fájó az eredmény, de túl kell rajta lépnünk. Nem volt esélyünk ezen a mérkőzésen” – tette hozzá Rasmussen.

„Sajnálom a lányokat, de jó lecke volt a számunkra. Ha valamit magunkkal tudunk vinni ebből a meccsből, akkor már megérte. Az én feladatom is, hogy tanuljunk ebből, és lássuk, mi van, ha egy ilyen sebességgel játszó csapattal találjuk szembe magunkat– zárta a kapitány már a sajtótájékoztatón.

Siti Bea, a válogatott másodedzője a kapitány gondolatát folytatva arról beszélt, ebben a norvég csapatban benne volt a most mutatott játék.

Attól függetlenül, hogy mi történt velük a csoportkörben, bennük van, hogy átgázolnak az ellenfelükön – kezdte az értékelést Siti az NSO-nak. – Mi sajnos jó alanyok voltunk ehhez. Ami a gyengéjük, amire készültünk, azt nem tudtuk kivitelezni. A védekezésből hiányoztak a megállító faultok, és komoly sebességbeli különbség volt a két csapat között a pálya mindkét területén.”

Támadásban nem tudtuk hatékonyan megvalósítani, hogy szélesen kézilabdázzunk, és ezzel egy-egyekre lebontsuk a játékot. Azt pedig tudhattuk, ha nem lövünk gólt, abból kíméletlenül indulnak, és megbüntetnek minket. Sokszor csak követtük az eseményeket, és nem volt olyan jellegű elővételezés, amivel meg tudtuk volna akadályozni a szokásos támadásaikat.”

Siti a németek ellen azonban reálisnak látja, hogy ott újra azzal a hittel fogunk játszani, amit eddig mutatott a csapat. „A vasárnapi meccsben mindenképpen több lehetőség van.”

„Nem vagyunk csalódottak, küzdünk tovább és koncentrálunk a következő találkozóra. Sajnálom, hogy nem tudtuk felvenni a norvégok ritmusát, szerettünk volna velük jó meccset játszani” – nyilatkozta az Érd beállója, a három gólt szerző Szabó Laura.

A hat találatig jutó Tóth Gabriella elmondta, nem vigasztalja, hogy jól ment neki a játék, a saját jó teljesítményét szívesen elcserélné inkább egy győzelemre. „Olyan csapat vagyunk, hogy mindenkinek mennie kell a játéknak, nem elég, ha egy-két jó egyéni teljesítmény van. Remélem, hogy összeszedjük magunkat, koncentráltak leszünk, és ezt a német meccsen bizonyítjuk.”

„Lunde eszméletlenül jó napot fogott ki a norvég kapuban. Sajnos pont ellenünk. Ez a norvégok napja volt, végig ők dominálták a mérkőzést.Amikor visszajöttünk négy gólra, tudtak újra kapcsolni, és még jobban elhúztak. Annyi gólt dobtak, ami az önbizalmuknak nagyon jót tett – mondta Planéta Szimonetta. – Amit beszéltünk, hogy ne adjuk el hirtelen a labdát, vagy ne lőjünk így, mert kihasználják, azt nem tudtuk megvalósítani. Sok lerohanásos gólt kaptunk, amit megelőzhettünk volna. Azért éljük meg most ezt csalódásként, mert úgy éreztük, nagyon jól zártuk a csoportkört, de sajnos most jött ki a norvégok igazi tudása.

Planéta végezetül azért megígérte, hogy felállunk a következő meccsre.

A norvégokat irányító Thorír Hergeirsson azzal kezdte, hogy szerinte láthatóan fejlődtünk a Möbelringen-kupán mutatott játékunkhoz képest, jó ritmusban kézilabdáztunk a hollandok és a spanyolok ellen, ezért alaposan felkészültek belőlünk. „A csapatszellemet csak dicsérni tudom. Oftedal, Lunde és Brattset sokat tett azért, hogy a csapat összekapja magát. Boldogok vagyunk, de ez csak egy meccs volt, mennünk kell tovább.”

A magyar válogatott vasárnap 15 órától Németország ellen folytatja a szereplését az Európa-bajnokságon.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ
2. CSOPORT (NANCY)

NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 38–25 (19–12)
Nancy, 4600 néző. V: Christiansen, Hansen (dánok)
NORVÉGIA: KATRINE LUNDE – Aune 3, H. LÖKE 7, Brattset 1, V. KRISTIANSEN 4, Sanna Solberg, OFTEDAL 6 (1). Csere: Silje Solberg (kapus), REISTAD 4, HERREM 6, Jacobsen, Sulland 5 (4), Tomac, Arntzen 2, Waade, Ingstad. Szövetségi kapitány: Thorir Hergeirsson
MAGYARORSZÁG: Kiss É. – Lukács V. 1, Kovács A. 4 (3), Kovacsics 3, Mészáros R., Háfra N. 1, Schatzl Nadine. Csere: Bíró B. (kapus), Planéta 2 (1), Tóvizi 1, TÓTH G. 6 (4), Lakatos 1, Kazai 2, SZABÓ L. 3, Orbán Adrienn 1. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Az eredmény alakulása. 8. p.: 5–1. 11. p.: 6–3. 17. p.: 11–5. 24. p.: 14–10. 38. p.: 25–14. 47. p.: 33–19. 56. p.: 35–22
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 10/8

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 2 2 60–47 +13 4
2. Hollandia 2 2 56–52 +4 4
3. Németország 3 2 1 86–84 +2 4
4. Norvégia 3 1 2 93–89 +4 2
5. MAGYARORSZÁG 3 1 2 82–92 –10 2
6. Spanyolország 3 3 76–89 –13 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik