Női kézi Eb: Lunde könnyes szemmel védett a tragédiája után

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 12:29
null
Löke gratulál a meccs legjobbjának megválasztott Lundénak (Fotó: Kolektiff images)
A visszatérő Katrine Lunde főszerepet játszott a norvég válogatott Románia elleni sikerében a dániai női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. A 40 esztendős világklasszis kapus azután vállalta a részvételt, hogy elvetélt, mint utóbb elmondta, könnyes szemmel védett a hétfő esti mérkőzésen. 

Az Eb-rajt előtt érkezett a hír, hogy a koronavírusos győri Silje Solberg távollétében Katrina Lunde is bekerült a norvégok utazó keretébe. A 40 éves kapus november elején jelentette be, hogy második gyerekét várja, azonban elvetélt, így jöhetett szóba a válogatottnál.

Először meg kellett felelnie a szigorú dán járványügyi szabályoknak, így csak a 3. fordulóra cserélték be a csapatba, de a 300. válogatott meccsén rögtön főszereplővé lépett elő, és 35 lövésből 15-öt megfogott. Ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a norvégok végül viszonylag simán megnyerték a románok elleni, sokáig kiegyenlített mérkőzést.

„Igazi hullámvasút volt számomra az elmúlt időszak, de szerencsére otthon és a válogatottnál is csodálatos emberek vesznek körül. Mindenki azt szerette volna, hogy továbblépjek, és támogattak benne, hogy sikerüljön. Könnyek szöktem a szemembe a mérkőzés alatt és a lefújás után” – osztotta meg a meccs legjobbjának is megválasztott Lunde aTv3 mikrofonja előtt.

„Kicsit ideges voltam a mérkőzés miatt, de jó érzés volt visszatérni. Olyan érzésekkel csatlakoztam a válogatotthoz, mintha a második családomhoz jönnék. Láttam a lányokon, hogy csakis jót akarnak nekem, ez sok erőt adott” – tette hozzá.

„Katrine a világ legjobb kapusa, nagyon jól felkészült a beugrásra. Az ellenfelek tartanak tőle, amikor ő áll a kapuban, mindenki kétszer is meggondolja, elvállaljon-e egy lövést” – mondta a barátjáról Heidi Löke, míg Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány szerint Lunde mindig is teljes szívből küzdött a válogatottért, a jelenléte a társainak is plusz erőt adott a második félidőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik