Női kézi Eb: Löke újra topformában, még messze a befejezés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.30. 20:54
null
Heidi Löke a tavalyi világbajnokságon (Fotó: AFP)
Ha korábban arról írtunk, jobbátlövőben két fontos játékosát is nélkülözni kényszerül az Európa-bajnoki címvédő norvég női kézilabda-válogatott, a beálló posztján kellemes gondokkal küzdhet Thorír Hergeirsson szövetségi kapitány. A korábban a Győri ETO-val Bajnokok Ligáját nyerő, két gyermeknek is életet adó Heidi Löke 35 évesen is olyan erőben és formában van, mint fénykorában.

 

Magam is úgy érzem, hogy újra topformába lendültem, a közeli jövőben biztosan nem foglalkozom a karrierem befejezésével” – erősítette meg az Eb hivatalos honlapjának Heidi Löke. Utóbbi kijelentés nem is meglepő annak fényében, hogy a nyártól három évre aláírt a Larvikhoz, ahol így a harmadik időszakát kezdheti meg.

A Larvik sokat jelent nekem, jó érzés lesz hazatérni, és ott lezárni a pályafutásomat” – tette hozzá a 35 éves játékos, aki, úgy tűnik, Thorír Hergeirssonnál ismét első számú beállónak számít a válogatottban. Az izlandi szakembernek ráadásul még ott van a tarsolyában az első ETO-s szezonját kiválóan kezdő Kari Brattset, valamint az Esbjerget erősítő Vilde Mortensen Ingstad.

Lökével kapcsolatban három fontos tényezőt említ a honlap, ez pedig a tapasztalata, a fizikai ereje és a sokoldalúsága. Nem túlzás, hogy az ereje egy férfijátékoséval vetekszik, maga ezzel kapcsolatban azt emelte ki, sokat számít, hogy időről időre részt tud venni a Runar Sandefjord férficsapatának edzésein.

„A tény, hogy mindkét kezével tud lőni, nagyon megnehezíti a védők dolgát. Sokszor azt gondolod, a jó oldalán állsz, aztán átveszi a labdát a másik kezébe, és szabadon lőhet” – mondta a korábbi dán válogatott Trine Nielsen, aki jelenleg a dán Tv2 szakértőjeként dolgozik, de karrierje során számos alkalommal szembekerült Lökével.

A sérülésekre visszatérve, Nora Mörk és Amanda Kurtovic kiesése mellett Katrine Lundénak, Thea Mörknek és Stine Oftedalnak is voltak gondjai, ám most úgy számolnak a norvégok, hogy mindhárman bevethetőek lesznek – kérdés, a formájukon mindez meglátszik-e. Hergeirsson a problémák kapcsán csapata rugalmasságát emelte ki.

„Mindig is azt vallottam, hogy a kézilabdában nincsenek kötött pozíciók, és ez segíthet nekünk a jelenlegi nehéz helyzetünkben. Örülhetünk neki, hogy olyan csapatunk van, amely kellően rugalmas, ahol a játékosokat bátran betehetjük különböző posztokra, mert mindenhol megállják a helyüket. Már pár éve dolgozunk ezen, és most kifizetődik” magyarázta Hergeirsson.

Az águnkon szereplő norvégok szombaton 15 órától Németország ellen kezdik az Eb-t.

NŐI KÉZILABDA EB (november 29.–december 16., Franciaország)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Nantes):
Dánia, Szerbia, Svédország, Lengyelország
B-CSOPORT (Nancy): Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C-CSOPORT (Montbéliard): Magyarország, Spanyolország, Hollandia, Horvátország
D-CSOPORT (Brest): Norvégia, Románia, Németország, Csehország

A SZOMBATI PROGRAM
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
C-CSOPORT (MONTBÉLIARD)
15.00:
MAGYARORSZÁG–Hollandia (Tv: M4 Sport)
18.00: Spanyolország–Horvátország (Tv: Sport2)
D-CSOPORT (BREST)
15.00:
Norvégia–Németország (Tv: Sport2)
18.00: Románia–Csehország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik