Kovacsics Anikó előre néz – a márciusi olimpiai selejtezőig (Fotó: AFP)

Több mint három nap telt el azóta, hogy a magyar válogatott befejezte nem épp dicsőséges szereplését a dániai Európa-bajnokságon, s mivel a csapat tagjai a hazatérést követően péntekig karanténban voltak, talán már leülepedtek bennük a történtek.

 
 Túl kell lépni a görcsön – így láttuk a mieink szereplését 
Danyi Gábor: Fel sem vetődött bennünk, hogy bármelyikünk is feladná 

„Az elmúlt napokban tényleg volt időm gondolkodni, a tanulság a magam és azt hiszem, az egész csapat számára, hogy mindig van új a nap alatt, mindig lehet tanulni – kezdte Kovacsics Anikó. – Fizikai és mentális hiányosságaink is voltak, biztos sokat jelentett, hogy rengeteget hagytunk ki az ősszel. Akik megfertőződtek, még nagyobb hátrányba kerültek, de mi, akik nem kaptuk el a vírust, szintén több hetet ültünk otthon. Nyilván ez más válogatottaknál is előfordult, de talán minket hatványozottan sújtott.”

A csapatkapitány persze nem szerette volna erre fogni a visszafogott szereplést, szerinte a megfelelő mentális felkészültség is hiányzott, ami gyengébb eredményekhez vezetett.

„Nyomás, elvárás, konkrét cél nélkül utazhattunk Dániába, aztán az történt, hogy mégis magunkra vettük a terhet, és mint kiderült, ez teljesen felesleges volt. Annyira akartunk bizonyítani, hogy rosszul jöttünk ki belőle.”

A Ferencváros irányítója a keret egyik legrutinosabb tagja, s nyilván szerepéből fakadóan hangadó is. A görcsösség csillapításában ő sem tudott segíteni, amelynek okait továbbra is keresi.

„Pályán kívül nem lehetett érezni a feszültséget. A románok elleni mérkőzés előtt – túl több rosszul sikerült összecsapáson – igyekeztünk felrázni a csapatot, levenni a terhet, és az a győzelem adott is némi pluszt. Nagyon fontos lenne már a tornák előtt segíteni egymást, hogy oldjuk a görcsösséget és felszabadultan tudjunk játszani, mert egyáltalán nem volt törvényszerű a rajtunk eluralkodó feszültség, még akkor sem, ha a pályán nem úgy ment a játék, ahogy szerettük volna.”

Kovacsics Anikó nem tudja, hogy az elért 10. hely reális-e, inkább azért bosszús, mert úgy érezte, hogy sok apróságon múlt a vágyott jobb szereplés. Ami a csapatkapitány szerint bizakodásra ad okot, hogy tudják, miben hibáztak, ki lehet javítani a hibákat, igaz, sokszor az apróságokban a legnehezebb előrejutni, és most úgy tűnik, van munka bőven.

„Az biztos, hogy a márciusi olimpiai selejtezőben a sokkal nagyobb tét és nyomás miatt a mentális állapotnak kifogástalannak kell lennie a fizikai mellett. A győri tornán már nem fognak beleférni a dániaihoz hasonló kihagyások”  – tekintett már előre a jövő év egyik legfontosabb feladatára Kovacsics Anikó. 

 A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-MÉRKŐZÉSEI
CSOPORTKÖR 
MAGYARORSZÁG–Horvátország 22–24
 Szerbia–MAGYARORSZÁG 26–38
Hollandia–MAGYARORSZÁG 28–24
 KÖZÉPDÖNTŐ
 MAGYARORSZÁG–Németország 25–32
MAGYARORSZÁG–Románia 26–24
 MAGYARORSZÁG–Norvégia 21–32

AZ EB VÉGEREDMÉNYE, A MÁR ISMERT HELYEZÉSEK
  5. Oroszország
  6. Hollandia
  7. Németország
  8. Montenegró
  9. Spanyolország
10. MAGYARORSZÁG
11. Svédország
12. Románia
13. Szerbia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Szlovénia

Lidl az FTC Gyémántfokozatú támogatója