Női kézi Eb: Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk – Danyi Gábor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 22:58
null
Védekezésben sokszor elváltottuk magunkat (Fotó: Kolektiff images)
Csalódottságának adott hangot Danyi Gábor, a magyar női kézilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya, miután egy jó első félidő után végül négygólos vereséget szenvedtünk Hollandiától a dániai Európa-bajnokság csoportkörének záró fordulójában, így pont nélkül kezdjük a középdöntőt. Lois Abbingh szerint ilyen védekezéssel bárkit legyőzhetnek. 

„Csalódottak vagyunk, amiért vesztettük és ahogyan vesztettük – kezdte értékelését Danyi Gábor. – Az első félidő után inkább a hollandoknak lett volna oka az erőlködésre, hit nélküli játékra, helyette mi játszottunk görcsösen. Támadásban elfogyott a ritmusunk, beszűkültünk, birkóztunk. Ott lőttünk, ahol a legmagasabb a holland fal, nem használtuk ki a szélsőkben rejlő potenciált. Védekezésben a váltásokat elvétettük, ezzel könnyű gólokat engedtünk az ellenfélnek.”

„Ezt a meccset meg kellet volna nyernünk. Gyengék voltunk azokban a helyzetekben, amikor nyomás alatt kellett játszanunk. Ebből is tanulnunk kell, hogy jó döntéseket tudjunk hozni. Helyén kezeltük a szerbek elleni győzelmet is, ezzel is így kell tennünk. Szerettünk volna újabb lépést tenni a csapatépítésben, de fel kell emelni a fejünket, és folytatni tovább, mert még vár ránk három mérkőzés a középdöntőben” – tette hozzá a magyar válogatott társ szövetségi kapitánya.

„Volt egy rossz horvát meccsünk, amit egy jó szerb követett. Ma is jól akartunk játszani, ez csak az első félidőben sikerült – vette át a szót Tomori Zsuzsanna a sajtótájékoztatón. – Olyan helyzetekből kaptunk gólt, amit nem kellett volna. Sokat tanulhatunk ebből az olimpiai selejtező előtt. A fiataloknak jól fognak jönni a további meccsek a középdöntőben.”

A hollandokat irányító Emmanuel Mayonnade elmondta, büszke a csapatára, amiért négygólos hátrányból felállt. „Az elmúlt két nap nem volt egyszerű a vereségek után. Danick és Angela sokat tudott segíteni a felkészülés során, jó edző lehet belőlük” – utalt a Metz edzője arra, hogy Snelder és Malestein értékes információkkal szolgált a magyar csapatról.

„Nagyon szomorúak voltunk, hogy világbajnokként két vereséggel kezdtük az Eb-t. Ma minden tőlünk telhetőt megtettünk a továbbjutásért. A védekezésünk és az energiánk fantasztikus volt, ha mindig így csinálnánk, senki nem tudna legyőzni minket” – jegyezte meg az egyébként gyengén játszó Lois Abbingh, hozzátéve, hogy a szünetben megbeszélték, nem szabad pánikolniuk, mert mindent megvalósítottak, amit elterveztek, csak sok helyzetben nem volt szerencséjük.

BÍRÓ BLANKA ÉS KOVACSICS ANIKÓ ÉRTÉKELÉSE

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT (KOLDING)
HOLLANDIAMAGYARORSZÁG 28–24 (13–15)
Kolding, zárt kapuk mögött. V:
C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
HOLLANDIA:WESTER – Malestein 5 (2), van der Heijden 3, Snelder 3, DULFER 8, Abbingh 1, Smeets.Csere:Kramer, Bont 2, Nüsser 1, Freriks, van Wettering 2, HOUSHEER 3.Szövetségi kapitány:Emmanuel Mayonnade
MAGYARORSZÁG:BÍRÓ B. – Lukács V. 3, Klujber 2, Kovacsics 4 (1), Tóvizi 2, Szöllősi-Zácsik 4, Schatzl Nadine 1.Csere:Tomori, Lakatos R., Háfra N. 4, Márton G. 2, Helembai F. 2, Kácsor, Faluvégi D., Csiszár-Szekeres.Szövetségi kapitány:Danyi Gábor, Elek Gábor
Az eredmény alakulása.6. p.: 5–4. 12. perc: 7–6. 16. p.: 7–10. 21. p.: 8–12. 26. p.: 10–14. 33. p.: 14–17. 44. p.: 21–20. 50. p.: 24–22. 57. p.: 26–23
Kiállítások:4, ill. 2 perc
Hétméteresek:3/2, ill. 2/1

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Horvátország3376–71+56
2. MAGYARORSZÁG31284–78+62
3. Hollandia31278–80–22
4. Szerbia31279–88–92
KÖZÉPDÖNTŐ, A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia2270–43+274
2. Horvátország2251–47+44
3. Hollandia21153–51+22
4. Németország21145–61–162
5. MAGYARORSZÁG2246–52–60
6. Románia2239–50–110

A 2. CSOPORT (KOLDING) PROGRAMJA
12. 10.18.15Horvátország–Románia
12. 10.20.30
Hollandia–Norvégia
12. 1216.00MAGYARORSZÁG–Németország
12. 1218.15
Horvátország–Norvégia
12. 14.18.15Hollandia–Németország
12. 14.20.30
MAGYARORSZÁG–Románia
12. 15.16.00
Hollandia–Románia
12. 15.18.15
Horvátország–Németország
12. 15.20.30MAGYARORSZÁG–Norvégia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik