Női kézi Eb: először cseréltünk, Lakatos Rita helyén Szabó Laura

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 10:26
null
Lakatos Rita (99) lett az első magyar csere „áldozata” (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott kihasználta első cserelehetőségét. Kim Rasmussen szövetségi kapitány Lakatos Rita helyére Szabó Laurát nevezte a 16 fős keretbe.

A mieink szerda este Spanyolországgal csapnak össze a C-csoport utolsó fordulójában, a találkozó a továbbvitt pontok szempontjából lesz lényeges. A szövetség tájékoztatása szerint az irányító Lakatos Rita helyett az érdi beálló, Szabó Laura került be a spanyolok elleni 16 fős keretbe.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány a délelőtti edzésen elmondta, a csere oka, hogy a középső védelmet tömörebbé, fizikálisan erősebbé akarja tenni, mert ott veszélyesek a spanyolok.

A dán edző elárulta, Kovacsics Anikónak fáj a könyöke, amit igyekeznek óvni. Hozzátette, többen küzdenek kisebb-nagyobb problémákkal, de valószínűleg mindenki játszani fog az esti mérkőzésen.

Mint ismert, az Eb rajtjára legfeljebb 16 fő volt nevezhető, a csoportkör során kettő, a középdöntő alatt újabb kettő, majd a döntő hétvégén ismét két játékos cseréjére van lehetőség.

A 19 éves Lakatos Rita eddig a két mérkőzésen összesen kicsivel kevesebb mint tíz percet töltött a pályán (azt is mind Hollandia ellen), gólt nem szerzett.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT (MONTBÉLIARD)
18.00:
Hollandia–Horvátország (Tv:Sport1)
21.00:
MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
D-CSOPORT (BREST)
18.00:
Németország–Csehország
21.00: Norvégia–Románia (Tv:Sport1)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 2 2 56–52 +4 4
2. Spanyolország 2 1 1 52–46 +6 2
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 49–46 +3 2
4. Horvátország 2 2 36–49 –13 0


A MAGYAR VÁLOGATOTT 18 FŐS EB-KERETE NÉVJEGYEK ÉS SZUBJEKTÍV JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők:
Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Jobbátlövők: Kovács Anna (DVSC Schaeffler), Planéta Szimonetta (Chambray Touraine Handball – Franciaország)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálos-Bognár Barbara (Moyra Budaörs), Tóth Gabriella (Érd), Szalai Babett (Dunaújvárosi KKA)
Beállók: Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövő: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Tartalékok: Janurik Kinga (k, Érd), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác)
Szövetségi kapitány:
Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik