Női kézi Eb: Egyszer ide kellene nekünk is eljutni – Danyi Gábor

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 23:12
null
Elek Gábor és Danyi Gábor első világversenyükön irányították együtt a magyar válogatottat (Fotó: Kolektiff images)
Danyi Gábor szerint testközelből megtapasztalhattuk a norvégok ellen, hogy a topegyüttesek milyen tempóval játszanak, egyszer ide kellene nekünk is eljutni. Elek Gábor, a magyar válogatott társ szövetségi kapitánya a számunkra tizedik hellyel záruló női kézilabda Európa-bajnokságról elmondta, közel vagyunk a realitáshoz, de ő is többre számított a csapattól. 

„Gyáván és eredménytelenül kezdtük a meccset, volt egy tervünk, de abból semmi nem tudtunk megvalósítani – mondta Elek Gábor a hivatalos sajtótájékoztatón. – Megbeszéltük, hogy nem adjuk el a labdát, nem lesznek felelőtlen bejátszások, hogy ezzel ne teremtsünk lehetőséget a norvégoknak a gyors lerohanásokra, ehhez képest mégis ez történt. Nehéz megérteni, miért kezdtünk így. Gyorsan kialakult a hét–egyes állás, ami meghatározta az egész mérkőzést. Nem kétséges, hogy jobbak a norvégok, ám ettől még magabiztosabban és bátrabban kellett volna játszanunk az elejétől kezdve. A második félidőben harcosabbak voltunk, lelassítottuk a norvégokat, ekkor már csak három lerohanásos góljuk volt. Teljesen megérdemelt a norvégok sikere.”

Az FTC szakvezetője kérdésre válaszolva a koronavírus hatásaival kapcsolatban kifejtette, már a torna előtt tudtuk, hogy a mieinknél van az egyik legtöbb, fertőzésen átesett játékos, ami az érintetteknek komoly fizikai hátrányt jelentett, de az egészségesek is sokat voltak otthoni karanténban. Elek hangsúlyozta, a körülményekhez képest a dánok jól megrendezték az Eb-t, a csapatok tulajdonképpen „luxusbörtönben” voltak, amit azért a bezártság ellenére el lehetett viselni.

A Nemzeti Sport kérdésére így összegezte a teljes tornát: „Célkitűzés nélkül jöttünk, ettől azt reméltük, hogy majd feldobja a játékosokat. Kemény kimondani, de közel vagyunk a realitáshoz, miközben azért magam is kicsit többre számítottam a csapattól. A rossz rajtot szinte végig magunkkal vittük az Eb-n. Meg kell értenünk, mi történt, dolgozni kell, hogy előrébb jussunk. Meg kell találni annak a pszichikai nyomásnak az okát és kezelni kell, amit a játékosok magukra kényszerítenek. Márciusban joggal fogják elvárni, hogy sikerrel vegyük a selejtezőt.”

Danyi Gábor társ szövetségi kapitány a Sport Tv-nek úgy értékelt, testközelből láthattuk, milyen szintre kellene eljutnunk.

„Próbáltunk hosszabb lefolyású támadásokat vezetni, nem könnyelmű passzokat adni és középen befejezni az akciókat, mert ott nagyon sűrű a norvég fal. Az volt a megbeszélt taktika, hogy a ketteseken, széleken fogunk támadni,ez az első félidőben egyáltalán nem sikerült. A mai mérkőzésen testközelből megtapasztalhattuk, hogy a topcsapatok milyen dinamikával és tempóval játszanak, egyszer ide kellene nekünk is majd eljutni. Hullámzó volt a teljesítményünk, viszont ebben voltak olyan periódusok is, amikor bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Én sem vagyok híve az önostorozásnak, higgadtan kell elemezni, és megtalálni az okokat, majd előre kell néznünk és dolgozni.”

Az ETO edzője is elmondta, folyamatos pulzuskontrollt alkalmaztak a játékosoknál, azonban nem egyszer meg le kellett állni az összetartás során, mert a koronavíruson átesetteket nem lehetett tovább terhelni. „Ha a fizikailag nem vagyunk rendben, akkor időszakonként tudunk csak koncentrálni, futni, ugrani és lőni, de amint elfogyunk, akkor bizony a németek, hollandok ellen is láttuk, hogy tíz-tizenöt perc alatt átrobognak rajtunk.”

„Tudtuk, hogy nagyon magas intenzitású mérkőzés lesz a mai. Igyekeztünk lelassítani a norvégok játékát, ezzel talán magunkat is túlságosan lelassítottuk és beleragadtunk ebbe az állapotba. A második játékrészben találtunk lendületet a játékunkban, ebbe a későbbiekben is tudunk majd kapaszkodni” – értékelt a három gólig jutó Faluvégi Dorottya.

A norvégokat irányító Thorir Hergeirsson elégedetten ülhetett le a sajtótájékoztatóra: „Örülünk a győzelemnek. Az első félidő kiváló volt, a védekezésünket, Solberg kapusteljesítményét és a lerohanásokat is dicséret illeti. A második játékrészt is jól kezdtük, a félidő közepén ugyan visszaestünk, de utána jól fejeztük be a meccset. Mostantól a dánokra készülünk.”

A Győri ETO kapusa, Silje Solberg tíz védéssel zárt, és szintén azt emelte ki, hogy a találkozó jól szolgálta a felkészülést az elődöntőre. „Mindenki jó érzésekkel folytathatja a munkát. Nagyszerűen játszottunk, azt tettük, amit kitaláltunk. Igazán élvezetes ebben a csapatban szerepelni.”

Bíró Blanka: Mit lehetne tanulni a norvégoktól? A fegyelmezettséget

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
2. CSOPORT (KOLDING)
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG
32–21(17–9)
Kolding, zárt kapuk mögött. V:Hrisztidi, Papamateu (görögök)
NORVÉGIA:SILJE SOLBERG – SKOGRAND5 (2),N. MÖRK7 (4),S. Oftedal1,Brattset1,Reistad2,HERREM5.Csere:Katrine Lunde (kapus), Frafjord, Sanna Solberg1,H. Löke2,Arntzen2,Aune2,Tomac, M. Jacobsen1,BREISTÖL3. Szövetségi kapitány:Thorír Hergeirsson
MAGYARORSZÁG:
Szikora – Faluvégi D.3,Háfra N., Csiszár-Szekeres, Helembai F., KOVACSICS7 (1),Márton G.Csere:BÍRÓ B. (kapus), Klujber5 (2),Szöllősi-Zácsik1,Tomori2,Lakatos R.1,Kácsor, Lukács V., Schatzl Nadine1,Tóvizi P.1.Szövetségi kapitány:Danyi Gábor, Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc:
4–0.10. p.:7–1.14. p.:10–5.21. p.:14–5.40. p.:23–13.50. p.:25–18.54. p.:27–20
Kiállítások:6, ill. 2 perc

Hétméteresek:8/6, ill. 5/3

A 2. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Norvégia55170–114+5610
2. Horvátország541124–123+18
3. Hollandia532141–134+76
4. Németország523124–137–134
5. MAGYARORSZÁG514118–140–222
6. Románia55107–136–290

AZ EB VÉGEREDMÉNYE, AZ EDDIG ISMERT HELYEZÉSEK
7. Németország
8. Montenegró
9. Spanyolország
10. MAGYARORSZÁG
11. Svédország
12. Románia
13. Szerbia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Szlovénia

A TOVÁBBI MENETREND
PÉNTEK
AZ 5. HELYÉRT
15.30:
Oroszország–Hollandia
ELŐDÖNTŐ
18.00:
Franciaország–Horvátország
20.30:Norvégia–Dánia
VASÁRNAP
15.30:
bronzmérkőzés
18.00:döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik