Női kézi Eb: Bíró a kapusok, Planéta a védők között a rangsor elején

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2018.12.06. 15:34
null
Planéta Szimonetta eddig jól megállta a helyét védekezésben (Fotó: AFP)
Befejeződött a csoportkör a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon, ez jó alkalmat kínál arra, hogy összegezzük az első etap statisztikáit, természetesen a magyar válogatottra koncentrálva. Az Eb honlapján közölt adatok szerint a kapusok között Bíró Blanka, míg a védőknél Planéta Szimonetta áll előkelő helyen a vonatkozó rangsorban, Háfra Noémi pedig a kanadai tabellán az élmezőny tagja.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány arról beszélt a torna előtt, hogy igyekszik beosztani a kulcsjátékosai erejét, különösen a ferencvárosiak esetében, akik erőltetett menet után érkeztek a válogatotthoz. Ebből a szempontból vegyesnek mondhatjuk a képet: Háfra Noémi 1.5 órát töltött a pályán a csoportkör három fordulója során, a dán szakember elsősorban védekezésben tudta pihentetni a 20 éves átlövőt. Az ő esetében tehát valószínűleg sikerült spórolni az Eb további szakaszára, azonban klubtársai közül Lukács Viktória 2 óra 35 percet, Schatzl Nadine 2 óra 23 percet, a csapatkapitány Kovacsics Anikó 1 óra 59 percet töltött a pályán. A kapuban az első két meccset szinte végigvédő Bíró Blanka 1 óra 52 percnél jár, továbbá a stabilnak látszó kezdőcsapatból Kovács Anna 1 óra 40 percet, Mészáros Rea pedig 1 óra 48 percet játszott.

Az együttesből eddig Háfra lőtte a legtöbb gólt, szám szerint 15-öt, ezzel a 9. helyen áll az Eb góllövőlistáján, amelyet az érdi Katarina Krpezs-Slezak vezet 26 találattal. Egy góllal marad csak el Háfrától Schatzl, aki egészen kiváló, 88 százalékos hatékonysággal értékesítette a helyzeteit, mindössze két rontott lövése volt a három mérkőzésen. Ebből a szempontból a két beállónk az etalon, Mészáros Rea és Tóvizi Petra egyaránt mindkét lehetőségét gólra váltotta.

Gólpasszok terén Háfra és Kovacsics egyaránt 11-gyel a legjobbjaink, amivel a nyolcadik helyen szerepelnek a vonatkozó rangsorban, melyet az orosz Anna Vjahireva vezet 21 assziszttal. Mindebből következik, hogy a kanadai tabellán is Háfra a legelőkelőbb pozícióban jegyzett magyar, 26-tal az ötödik, itt a szlovén Ana Gros az első 41-gyel, de az ő csapata már nem folytatja az Eb-t a középdöntőben.

A kapusainkra nem lehet panasz, Bíró a 36 százalékával harmadik a vonatkozó listán, csak a svéd Filippa Idéhn (38 százalék) és a román Iulia Dumanska (40 százalék) előzi meg. Kiss Éva 33 százalékon áll, ezzel jelenleg a hetedik, ám ha kizárólag a heteseket nézzük, ott 12-ből 6 (!) kísérletet megfogott – ezzel ugyan százalékosan csupán második a szlovén Branka Zec mögött, viszont nála több büntetőt senki sem hárított a mezőnyben. Ha a két kapusunk teljesítményét összevonjuk, akkor az országok közül egyedül a románok előznek meg minket (36, illetve 35 százalék).

Planéta Szimonetta a négy blokkjával és a két labdaszerzésével a román Gabriela Perianuval és az orosz Anna Szennyel egyetemben a legjobb védő idáig a tornán. Csapatunkból egyébként Tóth Gabriella kapta a legtöbb kiállítást, négyszer kellett két percre leülnie a kispadra.

Végezetül a csapatszintű statisztikák szerint eddig 162 támadást vezettünk, ebből 81 gólt szereztünk, ez éppen 50 százalék. Ennél sokkal jobb mutatója csak középdöntős csoportunk két négypontosának, Romániának (58 százalék) és Hollandiának (57 százalék) van. Nem meglepő módon ez a két válogatott lőtte a legtöbb gólt a csoportkör során, a románok 91-gyel, a hollandok 90-nel zártak.

Góljaink megoszlásából jól kirajzolódik jelenlegi keretünk karaktere: míg a klasszikus átlövéses gólok terén egyáltalán nem tartozunk az élmezőnybe, addig a betöréses és a szélről szerzett találatok esetében holtversenyben az élen állunk. Előbbiben a szlovénokkal együtt 12-nél, míg utóbbiban a dánokkal, az oroszokkal és a svédekkel együtt 26-nál járunk.

Gyorsan indulni leginkább a spanyolok ellen tudtunk/akartunk, így ebben a mutatóban sem tartozunk jelenleg a legjobbak közé. Technikai hibából 46-ot számoltak össze nálunk, ami elég sok, ezen jó lenne javítani a középdöntőben.

Mint ismert, a mieink – már Nancyban – pénteken 21 órától a norvégokkal kezdik a második kört, majd vasárnap 15 órától jönnek a németek, míg jövő szerdán 18-tól a románok. A két középdöntős hatos első két-két helyezettje vívja az elődöntőt Párizsban, míg a harmadikok az ötödik helyért csapnak össze.

NŐI KÉZILABDA EB, FRANCIAORSZÁG
A KÖZÉPDÖNTŐ PROGRAMJA, 2. CSOPORT (NANCY)
12. 7. 18.00
Spanyolország–Németország
12. 7. 21.00
MAGYARORSZÁG–Norvégia
12. 9. 15.00
MAGYARORSZÁG–Németország
12. 9. 18.00
Hollandia–Románia
12. 11. 18.00
Spanyolország–Románia
12. 11. 21.00
Hollandia–Norvégia
12. 12. 15.45
Spanyolország–Norvégia
12. 12. 18.00
MAGYARORSZÁG–Románia
12. 12. 21.00
Hollandia–Németország
A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 2 2 60–47 +13 4
2. Hollandia 2 2 56–52 +4 4
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 57–54 +3 2
4. Németország 2 1 1 57–61 –4 2
5. Spanyolország 2 2 53–60 –7 0
6. Norvégia 2 2 55–64 –9 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik