Női kézi Eb: a dán kormány áldását adta, megrendezhetik a tornát

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.23. 14:03
null
Danyi Gábor és Elek Gábor, a magyar válogatott két szakvezetője (Fotó: Török Attila)
A hétvégi egyeztetések után a helyi kormány megerősítette, Dánia megrendezheti a női kézilabda Európa-bajnokságot. A kontinenstorna sorsa azt követően vált kérdésessé, hogy múlt hétfőn a társrendező Norvégia a koronavírus-helyzet miatt jelezte, nem tud otthont adni az eredetileg tervezett meccseknek. Az új felállás szerint a magyar csoportmeccseket Koldingban tartják. Az Eb tíz nap múlva, december 3-án rajtol.

 

A Dán Kézilabda-szövetség (DHF) vasárnap krízistárgyalást tartott, ám ez akkor még nem hozott eredményt. A szervezet hivatalos honlapján jelezte, a helyi kormány, valamint a hatóságok állásfoglalása nélkül nem tud tényleges döntést hozni a rendezésről.

Per Bertelsen, a dán szövetség elnöke akkor azt mondta, elkészítettek egy, a járványhelyzetre szabott átfogó protokollt, de a zöld lámpát még mindig nem kapták meg a kormánytól és a hatóságoktól. A munkát és a torna előkészületeit azonban ennek ellenére is folytatják. A sportvezető azt is elárulta, buborékrendszert alakítanának ki, és folyamatosan tesztelnék a sportolókat és stábtagokat.

A testület emellett sürgette a kormányt és az egészségügyi hatóságot, adjanak ki minél hamarabb állásfoglalást az ügyben. Tíz nappal az Eb-rajt előtt ez megtörtént: jelentős szigorítások mellett, a dán szövetség által most kialakított protokollt alapul véve a hatóság hozzájárult a torna megtartásához.

A döntésről elsők között Joy Mogensen kulturális miniszter számolt be hivatalos Facebook-oldalán. Posztjában arról írt, óriási felelősség nehezedik most a DHF vállára, de hisznek abban, hogy képesek lesznek biztonságosan lebonyolítani a tornát.

„Globális egészségügyi válságot élünk, nem könnyű ilyen körülmények között egy nemzetközi eseményt megszervezni és megrendezni. A kézilabda-szövetség vállára óriási teher nehezedik most, de a meghatározott szabályok betartása mellett lehetséges egy biztonságos versenyt szervezni. Az egészségügyi hatóságok a torna kezdete előtt további tanácsokat nyújtanak a lebonyolításhoz” – írta a politikus.

A döntést követően közölték a pontos helyszíneket is. Jelen állás szerint a decemberi tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést játszanak le. A csoportkörben a magyar válogatott 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, 8-án a világbajnok Hollandiával találkozik. A csoportkörben Kolding és Herning is egyaránt két, a középdöntőben egy-egy csoportnak ad otthont, a döntő hétvégét Herningben rendezik. A mieink központja Koldingban lesz az első körben.

Az MTI emlékeztetett, Dánia korábban egy férfi és három női Európa-bajnokságnak, illetve két férfi és két női világbajnokságnak adott otthont önállóan vagy társrendezőként. Koldingban csak az 1999-es és a 2015-ös női világbajnokság keretein belül rendeztek mérkőzéseket. A magyar női válogatott még sosem játszott Koldingban.

A koronavírus-járvány miatt szeptember elején Stavanger és Oslo, november elején Frederikshavn, míg egy héttel ezelőtt Trondheim került ki a helyszínek közül.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (DÁNIA, DECEMBER 3-TÓL 20-IG)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Herning):
Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia
B-CSOPORT (Herning):Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország
C-CSOPORT (Kolding):Hollandia, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Horvátország
D-CSOPORT (Kolding):Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország
A csoportok első 3 helyezettje jut a középdöntőbe.
A középdöntő helyszínei:
Herning, Kolding
A döntő hétvége helyszíne: Herning

A MAGYAR VÁLOGATOTTFELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
November 28., 16.30, Trollhättan: Svédország–Magyarország (Tv: Sport2)
November 29., 15.30, Trollhättan: Svédország–Magyarország (Tv:Sport2)

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 4., 18.15:
Magyarország–Horvátország
December 6., 16.00:Magyarország–Szerbia
December 8., 20.30:Hollandia–Magyarország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ EB-FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKRA
Kapusok:SZIKORA Melinda (Siófok KC), TRIFFA Ágnes (Váci NKSE)
Jobbszélsők:FALUVÉGI Dorottya (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők:KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), TOMORI Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók:LAKATOS Rita (Váci NKSE), TÓTH Eszter (Motherson Mosonmagyaróvár)
Beállók:PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler), HELEMBAI Fanny (Váci NKSE)
Balátlövők:HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KÁCSOR Gréta (Váci NKSE), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (MTK Budapest)
Balszélső:MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány:DANYI Gábor, ELEK Gábor

Később csatlakozhatnak a kerethez:BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), CSISZÁR-SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Az Európa-bajnokság rajtjára 16 játékos nevezhető, a torna során hat cserére van lehetőség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik