Női kézi: csak heteseket tud lőni, de így is beválogatták Nora Mörköt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.03.17. 09:01
null
Nora Mörknek csak a hetesekkel kell majd törődnie (Fotó: AFP)
Ugyan még legalább két hét, amíg teljesen felépül február elején összeszedett térdsérüléséből, mégis ott lesz a norvég női kézilabda-válogatott következő két olimpiai selejtezőjén Nora Mörk. A szövetségi kapitány, Thorir Hergeirsson döntése szerint ő lesz a csapat heteslövő specialistája, akinek semmi mással nem kell majd törődnie – írta a norvég TV2 honlapja a nem épp szokványos lépésről.

 

„Boldog vagyok, hogy Thorir azt akarja, hogy ott legyek velük. Nagyon-nagyon komolyan veszem ezt a feladatot, tökéletesen felkészülök. Nem fáj, hogy imádkozzak” – idézi a speciális feladat kapcsán Nora Mörköt a honlap.

A 29 éves jobbátlövő amondó, még két hét lehet hátra a teljes felépüléséig, utána pedig százszázalékos erőbedobással szeretné segíteni az olimpiára vágyó válogatottját.

„Hosszú idő telt el Rió óta, és semmi sem tenne elégedettebbé, mint egy olimpiai aranyérem. Remélem, meglesz rá az esélyünk ezen a nyáron.”

„Nem félek, ha félnék, csak egy közepes kézilabdázó lehetnék – mondta a térdsérülésből lábadozó norvég, elismerve, egy újabb súlyos sérülés jó eséllyel a karrierje végét jelentené. – A középszerűség nem opció, nem szoríthatom magamat korlátok közé csak azért, mert félek a sérüléstől.”

Norvégia előbb Montenegróval, majd Romániával mérkőzik meg az olimpiai kvalifikációs tornán

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik