Női kézi BL: újabb csatát nyert a Valcea, Barbosáék maradnak

Vágólapra másolva!
2013.03.05. 09:07
null
Barbosa szombaton is<br /> ott lesz az FTC ellen (Fotó: gsp.ro)
Míg a hétvégén a női kézilabda Bajnokok Ligájában nyert fontos meccset Zvenyigorodban az Oltchim Valcea, addig hétfőn a tárgyalóasztalnál ért el sikert: eldőlt, hogy Alexandrina Barbosa és Silvia Navarro is marad a csapatnál, és így ott lesz szombaton Dabason az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni középdöntős találkozón.

Mint korábban beszámoltunk róla, az anyagi nehézségekkel küzdő Valceának hétfőig kellett rendeznie két játékosa, Barbosa és a kapus Navarro felé fennálló tartozását, különben a két légiós szabadon igazolhatóvá vált volna. A román klub a megadott határidőig megállapodott a játékosokkal (minden bizonnyal a halasztásról), akik így a sorsdöntő két BL-középdöntős meccsen Jakob Vestergaard vezetőedző rendelkezésére állnak.

„Barbosa és Navarro marad a klubnál, megtaláltuk a kölcsönösen elfogadható megoldást. A lányok szeretnék kiharcolni a továbbjutást, és ez a lényeg" – nyilatkozta Peter Berbecaru, az Oltchim elnöke.

A Valceánál ma tárgyalnak Ionela Stancával és Allison Pineau-val, előbbi esetében március 6., míg utóbbinál március 12. a határidő. Az említettek után meglepő lenne, ha velük nem tudnának egyezni, vagyis a sérült Cristina Neagu kivételével teljes keret utazhat Dabasra a hétvégi BL-találkozóra, ahova a hírek szerint 250 szurkoló kíséri el a Valceát.

Kevéssé elképzelhető, hogy egyik napról a másikra drasztikusan javult volna a klub anyagi helyzete, valószínűleg azzal számolnak, hogy a BL elődöntőjébe való kerüléssel több szponzori bevétel érkezne, valamint addigra elfogadhatják Bukarest költségvetését is, márpedig a román fővárostól is újabb támogatásra számíthat az Oltchim. Ha nem így történne, akkor alighanem elkerülhetetlené válna az együttes széthullása.

„Számunkra kedvezően alakultak az eredmények a hétvégén, és ha megnyerjük a hátralevő két meccsünket, elkerülhetjük a Győri ETO-t az elődöntőben. Semmi sem lehetetlen, de az elsődleges cél most az, hogy legalább két góllal legyőzzük az FTC-t" – tekintett előre Berbecaru.

A románok úgy számolnak, hogy a Fradinál a szombati mérkőzésre összpontosítják az erőiket, és kevésbé a szerdai, Győri ETO elleni bajnoki rangadóra. A zöld-fehérek számára az lenne a legtisztább, ha nem kapnának ki a Valceától, mert azzal biztosítanák a továbbjutásukat, viszont egyéb esetben nagy számolgatás indulhat meg (a lehetséges kimeneteleket lásd alább).

HÁROM VARIÁCIÓ A TOVÁBBJUTÁSRA

Biztosan továbbjut a Ferencváros, ha…

…nyer vagy döntetlent játszik a Valcea ellen
…kikap a Valceától, de az utolsó fordulóban legyőzi a Zvezdát, és a Valcea nem veri meg a Krimet
…kikap a Valceától, döntetlent játszik a Zvezdával, és az alábbi esetek egyike előfordul:
1. a Krim legyőzi a Zvezdát és a Valceát
2. a Krim döntetlent játszik a Zvezdával és legyőzi a Valceát
3. a Krim kikap a Zvezdától, de nem kap ki a Valceától

A Valcea és az FTC pontegyenlőséggel végez, vagyis a két csapat középdöntőbeli összgólkülönbsége (vagy ennek egyenlősége esetén több lőtt gólja) dönt a továbbjutásról, ha…
…az FTC kikap a Valceától és a Zvezdától, és a Krim legyőzi a Valceát

A Krim, a Valcea és az FTC pontegyenlőséggel végez, és az egymás közti hármas összevetés dönt, ha…
…az FTC kikap a Valceától, de legyőzi a Zvezdát, a Valcea pedig legyőzi a Krimet

(Az egymás elleni összevetés három csapat pontegyenlőségénél így alakul: először az egymás elleni mérkőzések összgólkülönbsége, majd a hármas minitabellán elért több lőtt gól, ezek egyenlősége esetén a teljes csoportban kialakult jobb gólkülönbség, majd a több lőtt gól dönt)

NŐI KÉZILABDA BL, KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT
A TOVÁBBI PROGRAM

Március 9.: FERENCVÁROS–Oltchim Valcea
Március 10.: Krim Ljubljana–Zvezda Zvenyigorod
Március 16.: Zvezda Zvenyigorod–FERENCVÁROS
Március 17.: Oltchim Valcea–Krim Ljubljana

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Krim Ljubljana (szlovén) 4 3 1 114–103 +11 6
2. FERENCVÁROS 4 3 1 113–113 0 6
3. Oltchim Valcea (román) 4 2 2 101–99 +2 4
4. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 4 4 106–119 –13 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik