Marit Rosberg Jacobsen nyolc gólig jutott a Rosztov ellen (Fotó: AFP, archív)

 

Az FTC-vel azonos, tehát az A-csoportban szereplő Esbjerg a tabella harmadik helyezettjeként fogadta a második pozícióban tanyázó oroszokat. A dánok már az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert, és a második játékrészben is jobban játszottak riválisuknál. Ennek az lett az eredménye, hogy 25–18-as diadalt arattak, s megelőzték a Rosztovot a csoportban, amelynek élén így már pontelőnyben áll a Ferencváros. A vasárnapi összecsapáson egyébként Marit Rosberg Jacobsen szerezte a legtöbb gólt, összesen nyolcat.

A Dortmund hazai pályán – rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtva – 38–14-es sikert ért el a horvát Podravka Koprivnica ellen. Az együttes legjobbja Alina Grijseels volt, ő 15 gólig jutott.

A Győr csoportjában a Metz és az Odense is végig jobban játszott a riválisánál. Előbbi Oroszországban, a CSZKA Moszkva ellen győzött 28–21-re, míg utóbbi Törökországban, a Kastamonu Belediyesi otthonában aratott 30–20-as diadalt. Az Odense legjobbja Mia Rej volt 8 találattal, az Odensében pedig Astride N'Gouan jutott a legtöbb, összesen hat gólig.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
Team Esbjerg (dán)–Rosztov Don (orosz) 25–18
(13–10)
Borussia Dortmund (német)–Podravka Koprivnica (horvát) 38–14 (16–8)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
 1. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 6 4 2 167–155 +12  10
 2. Team Esbjerg (dán) 6 4 1 1 163–142 +21  9
 3. Rosztov-Don (orosz) 6 4 2 155–142 +13  8
 4. Borussia Dortmund (német) 6 3 1 2 176–157 +19  7
 5. Brest Bretagne (francia) 6 3 3 169–158 +11  6
 6. CSM Bucuresti (román) 6 3 3 168–157 +11  6
 7. Podravka (horvát) 6 1 5 149–191 –42  2
 8. Buducsnoszt (montenegrói) 6 6 138–183 –45  0

B-CSOPORT
CSZKA Moszkva (orosz)–Odense Handbold (dán) 21–28 (13–14)
Kastamonu Belediyesi (török)–Metz Handball (francia) 20–30 (9–13)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
 1. GYŐRI AUDI ETO KC 6 6 203–151 +52  12
 2. Metz Handball (francia) 5 4 1 138–120 +18  8
 3. Odense Handbold (dán) 6 4 2 169–159 +10  8
 4. Vipers Kristiansand (norvég) 6 3 3 171–161 +10  6
 5. CSZKA Moszkva (orosz) 5 3 2 133–139 –6  6
 6. IK Sävehof (svéd) 6 2 4 160–195 –35  4
 7. Krim Ljubljana (szlovén) 6 1 5 156–165 –9  2
 8. Kastamonu Belediyesi (török) 6 6 146–186 –40  0