Női kézi BL: Rasmussen is Bukarestben, a CSM az év meccsére készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.27. 16:31
Már a csoportkörben megismétlődik a budapesti női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő párosítása: a címvédő román CSM Bucuresti a Győri Audi ETO-t fogadja (kezdés: péntek, 17.00, Tv: Sport1, élőben az NSO-n). A találkozót a helyszínen tekinti meg az azóta a magyar válogatott irányítását átvevő Kim Rasmussen is: a szövetség kapitány szerint a várhatóan telt ház előtt pályára lépő bukarestieknek nagyon nehéz dolguk lesz, ha le akarják győzni a magyar csapatot.

Érthető módon fokozott az érdeklődés a női BL-sorozat két élcsapatának összecsapása iránt, a román klub tájékoztatása szerint valószínűleg telt ház, 5 ezer néző előtt kerül sor a péntek kora esti mérkőzésre (a győriek 128 jegyet kértek a találkozóra).

„Az év legjobban várt mérkőzése következik, remélem, a közönség együtt él majd a pályán zajló küzdelemmel – mondta Nicolae Luca, a CSM csapatmenedzsere a román Digi Sportnak. – A végeredmény nehezen megjósolható."

Kedves ismerőst is köszönthetnek a bukarestiek, a klubtól a BL-siker után távozó, és a magyar válogatott kispadját elfoglaló Kim Rasmussen is a helyszínen tekinti meg a mérkőzést.

„Szép emlékek fűznek ide, mindig örömmel térek vissza. Természetesen elsősorban a Győr válogatott játékosai érdekelnek, de mindig szívesen gondolok vissza a bukaresti csapatra és szurkolóira, akik végig támogattak, amíg itt dolgoztam" – mondta Rasmussen, akit a BL-meccsről is kérdeztek.

„Ötször is láttam már a Győrt a szezonban, nagyon erősek, így nagy harcra számítok. Az elmúlt szezonban bebizonyítottuk a csapattal, hogy bármi lehetséges, de a CSM-nek mindent bele kell adnia, ha le akarja győzni a Győrt."

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

A magyar csapat ma utazott el a román fővárosba. Nem tarthatott a társaival Jana Knedlíkova, a jobbszélsőnek izomsérülés miatt kell kihagynia a mérkőzést.

„Egyetlen edzésünk volt felkészülni a Bukarest elleni meccsre – mondta Ambros Martín a klub hivatalos honlapjának. – Számunkra egy nagy teszt lesz a mérkőzés, hiszen a Bajnokok Ligája címvédője ellen kell idegenben pályára lépnünk, ráadásul tavaly óta erősödtek, jól igazoltak. Nehéz meccsre számítok, főleg mivel kisebb sérülések miatt nem vagyunk teljesek."

„Tudjuk, hogy a Bukarest bizonyítani akar majd, hogy a múlt heti vereségüket feledtessék. Nem könnyű a mi helyzetünk sem, hiszen talán most a legsűrűbb a programunk, így nem sok idő volt készülni külön a Bukarest ellen. Jól ismerjük őket, nagy összecsapás lesz, de természetesen győzni utazunk Romániába" – tette hozzá Görbicz Anita csapatkapitány.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ

CSM Bucuresti (román)–GYŐRI ETO péntek, 17.00 (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)
Rosztov-Don (orosz)–FC Midtjylland (dán) szombat, 18.00

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYÖRI AUDI ETO KC 2 2 59–46 +13 4
2. CSM Bucuresti (román) 2 1 1 45–45 0 2
3. Midtjylland (dán) 2 1 1 43–52 –9 2
4. Rosztov-Don (orosz) 2 2 48–52 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik