Női kézi BL: „Őrültség a júniusi folytatás, pocsék a szeptemberi négyes döntő”

Vágólapra másolva!
2020.03.28. 16:45
null
Lois Abbingh a Rosztov-Donnal harcolhatja ki a budapesti final fourt, de ott már nem játszhatna (Fotó: AFP)
A napokban beszámoltunk róla, hogy a legnagyobb férfi sztárok közül többen is kritizálták a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének augusztusra halasztását, most a hölgyek közül a Rosztov-Don világbajnok átlövője, Lois Abbingh emelte fel a szavát a döntés ellen.

 

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) határozata értelmében az eredetileg május 9–10. között megrendezendő női BL-négyes döntőt szeptember 5–6. között tartják meg Budapesten, előttea negyeddöntőt június 15. és 21. között rendezik meg.

A probléma itt is a már említett átigazolások kérdése. A férfiaknál például jelen állás szerint a világ talán legjobb irányítója, Sander Sagosen a final fourig a PSG-t erősítené, az augusztusi fináléban viszont már a Kiel játékosa lenne, hiszen július elsejétől oda köti szerződés.

Hasonló a helyzet a 2019-es világbajnokság gólkirálynőjével is, hiszen Abbingh már korábban megegyezett arról, hogy az új idényben az Odensét erősíti.

A 27 éves balátlövővel klubja készített interjút, s ezt a Facebook-oldalán közölte a szurkolókkal.


„Jelenleg karanténban vagyok, nem egyszerű otthon ülni, de néhány nap után hozzászoksz ehhez az életritmushoz. Alig várom, hogy végre újra sétálhassak egyet az utcán, vagy elmenjek a közértbe
– kezdte Abbingh, akit arról is faggattak, mivel foglakozik otthon. – Vasárnapig nem hagyhatom el az apartmant. A klub biztosított számomra speciális sportfelszereléseket az itthoni edzéshez. Ezzel foglalkozom minden reggel. A szabadidőmet tanulásra, főzésre és Netflixezésre használom.”

Decemberben vb-t nyert Hollandiával (Fotó: AFP)
Decemberben vb-t nyert Hollandiával (Fotó: AFP)

Elmondása szerint egyáltalán nem lepte meg, hogy áprilisban és májusban nem rendeznek mérkőzéseket, hiszen a koronavírus-járvány miatt ez irreális lett volna, mivel még edzeni sem tudnak rendesen. A BL-t júniusban folytathatják (a Rosztov-Don a Brest Bretagne-nal csap össze), ezzel viszont már akadt gondja a kiváló balátlövőnek.

„Ez őrültség!Először is, ez rendkívül veszélyes a játékosoknak. Otthon ülünk, nem vagyunk a legjobb formánkban, nem tudunk rendesen edzéseken részt venni. Aztán fejben is készen kell állni, hiszen rendkívül sok stressz éri a játékosokat. Teljes felkészültség kell ahhoz, hogy júniusban folytatni lehessen. Továbbá minden országban más a helyzet, van, ahol már véget ért a bajnokság, van, ahol nem” – vélekedett a folytatásról, majd a szeptemberi négyes döntőre is kitért.

„Ez a legrosszabb opció – mondta a szeptemberi négyes döntővel kapcsolatban. – Számomra ez azt jelenti, hogy a negyeddöntőt a Rosztov-Donnal vívom meg, és nagyon boldog leszek, ha bejutunk a négyes döntőbe. Ugyanakkor, ha a final fourt szeptemberben rendezik meg, akkor nem segíthetek a Rosztov-Donnak, mert már aláírtam az Odenséhez. Úgyhogy csupán a tévén keresztül láthatnám a sorozat legfontosabb meccseit annak ellenére, hogy az odáig vezető úton a Rosztov-Donban játszottam.”

Abbingh úgy véli, hogy ilyen hosszú kihagyás után legalább két hónapra van szükség ahhoz, hogy jó formába kerüljön valaki, és a nyári szünet rövidebbé válik, márpedig megfelelő felkészülés nélkül több sérülés fordulhat elő. A jelenlegi edzésmódszerek május végéig tartó végzése mellett az izomtömeg bizonyos részei is hátrányt szenvedhetnek, így nem lehet tökéletes formába kerülni a folytatásra.

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Ramnicu Valcea (román)–Metz Handball (francia)
CSM Bucuresti (román)–GYŐRI AUDI ETO KC
Buducsnoszt (montenegrói)–Team Esbjerg (dán)
Rosztov-Don (orosz)–Brest Bretagne (francia)
Az első mérkőzéseket (jelen állás szerint) június 17-én és 18-án, a visszavágókat 20-án és 21-én rendezik meg.

NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST
ELŐDÖNTŐ

Szeptember 5.
DÖNTŐ, BRONZMÉRŐZÉS
Szeptember 6.

Handball Club Rostov-Don

Lois Abbingh: "Final4 in September is the worst option" Left back of "Rostov-Don" and the Dutch national team Lois Abbingh shared her opinion on the possible postponement of the EHC CL Final4...



 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik