Női kézi BL: „Most bejött a megérzésem, máskor nem biztos” – Martín a kapuscseréről

Vágólapra másolva!
2022.06.04. 18:52
null
Leynaud BL-döntővel zárja le kivételes pályafutását (Fotó: Török Attila)
A Győri Audi ETO két kapusa, Silje Solberg és Amandine Leynaud is klasszis teljesítménnyel járult hozzá a Győri Audi ETO Bajnokok Ligája-döntőbe jutásához. Ambros Martín vezetőedzőnek bejött a megérzése, hogy a franciát küldi be az Esbjerg elleni elődöntő utolsó negyedére, Leynaud szerint igazán menő, hogy egy BL-fináléval tehet pontot kivételes karrierje végére. A dánok legjobbja, Henny Reistad csalódott amiatt, hogy a második félidőben nem találták meg a megoldást támadásban. 

Amandine Leynaud mindössze öt gólt kapott az utolsó 15 percben, és az EHF statisztikája szerint ezalatt hét védést bemutatva csaknem hatvan százalékos hatékonysággal zárt. Az egész egy hétméteres védésével kezdődött:

Csak koncentráltam, és próbáltam megérezni, hová fog jönni a lövés” – reagált szerényen a francia klasszis a Henny Reistaddal szemben megnyert párharcára.

Szerintem pusztán megérzés volt Ambros részéről a kapuscsere. Arra készültem, hogy visszaülök a kispadra, de azt mondta, maradjak. Sokszor ennyin múlnak a dolgok… Bíztam magamban, hogy a legjobbamat tudom hozzátenni a csapat játékához” – folytatta Leynaud, aki természetesen nem felejtette el kiemelni poszttársát, a szintén kiválóan teljesítő Silje Solberget.

Leynaud hetesvédése

Silje kiválóan szűrte meg az átlövéseket, sokat hozzátett, ezért is tudtunk ellépni a második félidő elején. Nagyon jól felkészültünk erre a meccsre, érthető, hogy kellő magabiztossággal álltunk hozzá az elődöntőhöz. Másmilyen stílusú játékosaink vannak, mint a dánoknak. Míg ők magas, nagy lövőkkel rendelkeznek, mi próbáltuk kifárasztani őket, a hosszabb kispadunkat kihasználva. Amikor hátrányban voltunk, akkor is mentünk előre és biztattuk egymást. Sokszor szerencséjük volt a kipattanókkal, azonban ez nem tört meg minket. Elképesztő volt a hangulat az arénában, élvezni szeretném vasárnap az utolsó meccsemet, igazán menő, hogy egy BL-döntővel búcsúzhatok.”

Ambros Martín ráérzett a kapuscserére (Fotó: Dömötör Csaba)
Ambros Martín ráérzett a kapuscserére (Fotó: Dömötör Csaba)
VÉLEMÉNYEK

LINN BLOHM, a Győri ETO beállója: – Még keresem a szavakat, nagyszerű munkát végeztünk. Készen álltunk a küzdelemre, mentálisan egész héten erre hangolódtunk. A cseréinknek köszönhetően egy pillanatig sem kellett lassítanunk, és védekezésben sem fogyott el az erőnk. Nagyon figyeltünk Reistadra, az volt a taktikánk, hogy keményen kilépünk rá. A második félidőben már nem sok momentuma volt. Először játszottam ennyi szurkoló előtt, bármerre néztem, csak zöld mezes drukkereket láttam, akik minket buzdítottak, igazán otthon érezhettük magunkat.

HENNY REISTAD, az Esbjerg irányító-átlövője: – Csalódott vagyok, a második félidőben nem találtuk a megoldást támadásban, míg a Győr jól kikapcsolt engem a játékból. Még magam is keresem az okokat, egyszerűen tudnunk kellett volna váltani. Természetesen a Győrnek hosszabb volt a kispadja, de nem foghatjuk csak erre a vereséget, viszont igaz, hogy az ellenfél jól élt a nagyobb variációs lehetőségével. A vereség ellenére az egész csapatnak nagy élmént jelentett egy ekkora arénában, ennyi szurkoló előtt játszani. Holnap lesz még egy bronzmeccsünk, próbálunk arra jobban felkészülni.

Abban az időszakban egy ilyen momentumra volt szükségünk – reagált a Nemzeti Sportnak a Győrt irányító Ambros Martín az interjúfolyosón, hogy miért döntött úgy, az addig kiválóan védő Silje Solberg helyett a Reistad hetesét megfogó Leynaud marad a kapuban. – Az előtte levő támadásokból be tudott találni az Esbjerg, feljövőben volt, ezért mondtam a padon ülő két kapusnak, döntsék el egymás között, ki megy be a hetesre. Miután Leynaud kivédte a büntetőt, úgy gondoltam, folytassa a meccset. Most bejött a megérzés, máskor nem biztos, de a legfontosabb, hogy mindegyikükben teljes mértékig megbízom.”

A Győr védekezése igazán a második félidőre állt össze, ennek az okáról is kérdeztük a spanyol szakembert:

Jól jött a szünet, át tudtuk beszélni az első félidő tanulságait, amelyben túlságosan is Reistadra koncentráltunk, és így nagy lyukak tátongtak a védekezésünkben, amit jól ki is használt az Esbjerg. Fontos volt, hogy megtaláljuk a megfelelő pillanatokat a kilépésekre, még ha nagyon erős is az átlövősoruk.”

A dél-koreai Rju Un Hi fontos szerepet játszott az ETO feljavulásában, pedig úgy tűnt többször is a tavasszal, hogy nem igazán találja az idény kezdeti időszakában látott formáját.

Természetes, hogy nem tud minden meccsen azonosan magas színvonalon játszani egy teljes idényen keresztül. A lényeg, hogy az igazán fontos találkozókra minden összeálljon. Higgyék el, ezt nagyon nem egyszerű megvalósítani” – védte meg játékosát Martín.

SILJE SOLBERG: KETTŐ GÓLT TALÁN MÉG SOSEM LŐTTEM EGY MECCSEN

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (BUDAPEST)
ELŐDÖNTŐ

GYŐRI AUDI ETO KC
TEAM ESBJERG (dán) 32–27 (15–15)
Budapest, MVM Dome, 14 800 néző. Vezette: Vranes, Weninger (osztrákok)
GYŐR: SOLBERG 2 – Lukács V. 2, V. Kristiansen 2 (1), Blohm 4, Anna M. Hansen 3 (1), S. OFTEDAL 5, Schatzl Nadine 2. Csere: Glauser, LEYNAUD (kapusok), NZE MINKO 1, Pintea 2, RJU UN HI 3, Faluvégi D. 2, FODOR CS. 4. Edző: Ambros Martin
ESBJERG: Poulsen – Jacobsen 2, Tranborg 2, BREISTÖL 5 , INGSTAD 5, REISTAD 8 (2), Solberg-Isaksen 1. Csere: Eckerle (kapus) Frafjord, Nielsen 3 (1), Möller 1, Jensen, Myers. Edző: Jesper Jensen
Az eredmény alakulása. 6. p.: 4–3. 12. p.: 4–7. 18. p.: 9–11. 25. p.: 13–13. 28. p.: 15–14. 39. p.: 21–18. 43. p.: 24–20. 46. p.: 25–23. 53. p.: 28–23. 58. p.: 32–26
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/3

A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
VIPERS KRISTANSAND (norvég)–METZ HANDBALL (francia) 33–27 (14–15)

A VASÁRNAPI PROGRAM
BRONZMÉRKŐZÉS
15.15:
Team Esbjerg (dán)–Metz HB (francia) (Tv: Sport1)
Vezeti:Maike Merz, Tanja Kuttler (németek)

DÖNTŐ
18.00:
Győri Audi ETO KC–Vipers Kristiansand (norvég) (Tv:Sport1) –élőben az NSO-n!
Vezeti:
Tatjana Prastalo, Vesna Balvan (bosnyákok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik