Női kézi BL: Martín szerint valami pluszt is elő kell húznia a Győrnek a Brest ellen

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 12:51
null
Ambros Martín valami újjal is készül a Brest ellen (Fotó: Török Attila)
Május 29-én és 30-án, a budapesti Papp László Sportarénában rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét. A szombati, Brest elleni elődöntő előtt a Győri Audi ETO online sajtótájékoztatót tartott, amelyen Ambros Martín elmondta, valami újat is elő kell venniük a franciák ellen. Az ETO-val utolsó final fourjára készülő Eduarda Amorim csak a játékra koncentrál, különben elöntenék az érzelmek.

„Hogy mi a stratégiánk? Nyerni szeretnénk” – adta meg az alaphangot első válaszával a Győri ETO-hoz Danyi Gábor menesztése után a tervezettnél hamarabb visszatérő Ambros Martín.

„A csapat fantasztikus munkát végzett az idény során, most már csak fel kell tennünk az i-re a pontot. Készen állunk, tudjuk, miért vagyunk itt és mit akarunk elérni” – folytatta a spanyol szakember, aki 2013-ban, 2014-ben, 2017-ben és 2018-ban már megnyerte a Bajnokok Ligáját az ETO-val.

Az újabb trófeához először a francia Brestet kell legyőzniük a győrieknek a szombati elődöntőben. Martín is elismerte, a feladat nem lesz egyszerű, de nem is lehet kiindulni a két csapat idény közben játszott két találkozójából, amelyek egyaránt döntetlennel értek véget.

Megtanultam, hogy a final fourban nem számít, mi történt előtte. A Brest sokat fejlődött az elmúlt két évben, ha le akarjuk győzni, egyrészt magunkat kell adnunk, de valami pluszt is elő kell vennünk. Nem játszhatjuk ugyanazt, mint az előző egymás elleni meccseinken, mert akkor esetleg az eredmény is hasonló lenne” – fejtegette Martín.

Eduarda Amorim az idény végén 12 év után hagyja el a Győrt, így a brazil átlövő számára több szempontból is speciális lesz az idei négyes döntő.

„Én és a csapat is különleges hétvége előtt állunk, a legfontosabb viszont, hogy élvezni akarom a két napot. Örömmel szeretnék kifutni a pályára, ahol megmutathatjuk, mire képes a csapatunk. A játékra szeretnék koncentrálni, különben biztosan elöntenének az érzelmek – jegyezte meg a Duda becenévre hallgató játékos, akit a BL-góllövőlistát 118 találattal vezető Ana Gros megállításáról is kérdeztek.

„Nem lesz egyszerű megfékeznünk Grost, mert még a rosszabb napjain is sok gót lő az ellenfeleknek, de nemcsak rá kell figyelnünk, hanem az egész francia csapatra. A Brest ugyan először vesz részt a final fourban, ám több tapasztalt játékosa is van. Egy biztos, ezúttal nem lesz döntetlen, nyerni szeretnénk!”

Stine Oftedal arról beszélt, Martín visszatérése új lendületet adott az együttesnek, jó érzésekkel kezdték újra a közös munkát, amire építhetnek a hétvégén.

„Az ETO-ban mindig ott van a nyomás a játékosokon, de szerintem ez jó, mert oka van annak, ha egy csapatot favoritnak tartanak. Magunkkal szemben is nagyok az elvárásaink, ezt tudnunk kell kezelni. Két évet vártunk rá, hogy újra final fourt játszhassunk, így eléggé izgatottak vagyunk” – tért ki a hétvégi eseményre a norvég irányító.

Egy norvég újságíró arra is kíváncsi volt, mit szólna ahhoz, ha szembekerülne a Vipersszel, melynek keretében több barátja is szerepel: „Lehet, nem fog tetszeni a válaszom, de egyelőre csak a Brest jár a fejünkben, még nem foglalkozom egy esetleges Vipers elleni meccsel. Az évek során azonban már hozzászoktam, hogy néha korábbi csapattársak, barátok ellen kell játszanom” – mondta Oftedal, akit külön magabiztossá tesz, amikor arra gondol, milyen kiváló csapattársakkal kell megvívnia ezt a kétnapos ütközetet.

GÖRBICZ ANITA MOST MÉG JOBBAN SZERETNÉ MEGNYERNI A FINAL FOURT

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NÉGYES DÖNTŐ PROGRAMJA (BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA)
ELŐDÖNTŐ
(május 29., szombat)
15.15: GYŐRI AUDI ETO KC
–Brest Bretagne Handball (francia) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00:Vipers Kristiansand (norvég)–CSZKA Moszkva (orosz) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

HELYOSZTÓK (május 30., vasárnap)
15.15:
bronzmérkőzés (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00:döntő (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik