Női kézi BL: kalandos út után érkezett meg a Rosztov-Don

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.07. 17:56
null
A Rosztov-Don kalandos út után érkezett meg Budapestre (Fotó: Rosztov-Don/Facebook)
A Rosztov-Don női kézilabdacsapata szombat este az FTC-Rail Cargo Hungariával méri össze erejét Érden, a Bajnokok Ligája középdöntőjének 3. fordulójában. Az orosz együttes a rossz időjárási körülmények miatt késve, kerülő úton érkezett meg Budapestre.

Rosztov-Don hivatalos Facebook-oldalán olvasható beszámoló szerint a csapat eredetileg Rosztov-na-Donuból repült volna Moszkvába, majd onnan Budapestre, az erős havazás miatt azonban törölték a belföldi repülőjáratot. Azért, hogy a késést minimalizálják, az együttes még aznap éjszaka a Rosztov-na-Donutól nagyjából 300 kilométerre lévő Krasznodarba utazott, onnan pedig péntek hajnalban el tudtak repülni az orosz fővárosba, délelőtt pedig megérkeztek Budapestre. A beszámoló szerint a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről rögtön a budaörsi szállásukra vitték a játékosokat.

A Rosztov-Don 17 játékossal jött Budapestre, többek között a csapat legutóbbi két mérkőzést sérülés miatt kihagyó Anna Vjahireva is helyet kapott a keretben.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ
1. CSOPORT, 3. FORDULÓ
20.00:
FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz), Érd (Tv:Sport1)

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK A CSOPORTBAN
Szombat

19.00: Vipers Kristiansand (norvég)–CSM Bucuresti (román)
Vasárnap
15.00: Metz Handball (francia)–Team Esbjerg (dán)

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Metz Handball (francia)6321172–159+138
2. Team Esbjerg (dán)642168–163+58
3. Rosztov-Don (orosz)6312159–151+87
4. Vipers Kristiansand (norvég)6213177–183–65
5. CSM Bucuresti (román)6213145–153–85
6. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA6114163–175–123
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik