Női kézi BL: Háfra négy gólt szerzett, csapata kiütéssel nyert

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.09.18. 19:27
null
Háfra ezúttal 4 gólt lőtt (Fotó: EHF)
A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a Vipers idegenben nyert a Ljubljana ellen, a Brest pedig hazai pályán kapott ki a CSM Bucuresti-től. A Metz és a Rapid Bucuresti meccsén nem született döntés, míg az Odense kiütötte a Baník Mostot.

Az A-csoportban a Vipers Kristiansand a Krim Ljubljana vendégeként szerepelt a 2. fordulóban. A norvég csapat az első félidőben két góllal vezetett, s bár a szlovénok nem adták könnyen magukat, a végén így is magabiztos győzelmet aratott a Vipers, amely egyelőre százszázalékos.

Szintén hibátlan maradt a CSM Bucuresti – a fogadóirodák szerint a francia Brest volt a mérkőzés esélyese, de a román csapat így is hét góllal diadalmaskodott, a vége 26–33 lett.

Az Odense komoly verést mért a Baník Mostra. A dánok már a félidőben 24–11-re vezettek, a meccs végére pedig negyven gólnál is többet szereztek. A 41–22-es „mészárlás” során Háfra Noémi négyszer volt eredményes.

Jóval szorosabb találkozót láthattak a B-csoport összecsapásán – a Rapid Bucuresti a félidőben ötgólos hátrányban volt a Metz ellen, azonban nagy feltámadás után a hazai csapat még egy góllal vezetett is, ám az utolsó pillanatokban egyenlített a francia együttes, így 32–32-vel ért véget a küzdelem.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Bietigheim (német)
–Ferencváros 40–20 (18–9)
Krim Ljubljana (szlovén)–Vipers Kristiansand (norvég) 21–27 (11–13)
Brest Bretagne (francia)–CSM Bucuresti (román) 26–33 (13–17)
Odense Handbold (dán)
–Baník Most (cseh) 41–22 (24–11)
B-CSOPORT
Rapid Bucuresti (román)–Metz Handball (francia) 32–32 (16–21)
Győri Audi ETO KC
–Kastamonu (török) 44–25 (23–14)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI AUDI ETO KC 2 2 75–54 +21 4
2. Metz Handball (francia) 2 1 1 63–54 +9 3
3. Rapid Bucuresti (román) 2 1 1 63–59 +4 3
4. Storhamar Handball (norvég) 2 1 1 59–44 +15 2
5. Buducsnoszt (montenegrói) 2 1 1 63–55 +8 2
6. Team Esbjerg (dán) 2 1 1 57–54 +3 2
7. Lokomotiva Zagreb (horvát) 2 2 40–68 –28 0
8. Kastamonu Belediyesi (török) 2 2 52–84 –32 0
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bietigheim (német) 2 2 86–43 +43 4
2. Vipers Kristiansand (norvég) 2 2 58–45 +13 4
3. CSM Bucuresti (román) 2 2 63–54 +9 4
4. Odense Handbold (dán) 2 1 1 64–49 +15 2
5. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 2 1 1 47–63 –16 2
6. Krim Ljubljana (szlovén) 2 2 49–57 –8 0
7. Brest Bretagne (francia) 2 2 50–64 –14 0
8. Banik Most (cseh) 2 2 45–87 –42 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik