Női kézi BL: elutasították az FTC keresetét, nem hibáztak a játékvezetők Metzben

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 09:39
null
Egyszer legyőzte az FTC a Metzet, egyszer kikapott a franciáktól (Fotó: Török Attila)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bírósága elutasította az FTC-Rail Cargo Hungaria keresetét, amit a január 24-én, a Metz ellen elveszített Bajnokok Ligája-mérkőzést követően adott be a magyar klub.

Mint ismert, a csoportmérkőzést a sokáig vezető Ferencváros az utolsó pillanatban kapott hetesgóllal veszítette el.

A találkozót követően keresetet nyújtottak be a zöld-fehérek az EHF bíróságához, amelyben azt kérik számon, hogy a játékvezetőknek egy esetben ki kellett volna zárniuk a franciák egyik játékosát és büntetőt kellett volna ítélni a javukra, mivel a Metzben egy kiállítás ellenére heten voltak a pályán. Ennek elmaradása az FTC szerint döntően befolyásolta a meccs végkimenetelét.

Az EHF bírósága indoklásában a szokásos panel jött elő: a játékvezetők az aktuális tények alapján hozták meg a döntésüket (azt, hogy csak kétperces büntetést kapott a Metz egy meg nem nevezett játékosa), ami ellen nem lehet utólag panasszal élni. Ezért a Ferencváros beadványát elutasították.

Az ítélet ellen az FTC három napon belül fellebbezhet.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 12. FORDULÓ
METZ HB (francia)
–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA30–29(14–17)
Metz, zárt kapuk mögött. Vezette:Antics, Jakovljevics (szerbek)
METZ:SAKO – Luciano2,SAJKA5,Nocandy1,N'GOUAN5,O. KANOR5,L. Kanor2. Csere:Eckerle (kapus), Perederij, Bont2,Copy1,Broch, Burgaard, Micijevic3,Stanko4 (4). Edző:Emmanuel Mayonnade
FTC:BÍRÓ B. – MALESTEIN6 (2),Bölk1,Behnke1,Csiszár-Szekeres, Szucsánszki3,Márton G.3.Csere:Janurik (kapus), Klujber5 (2),Stolle, Háfra N.1,Kovacsics2,Kisfaludy, KOVÁCS ANETT4,Schatzl Nadine1,Tóth N.2. Edző:Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc:2–2.7. p.:5–2.14. p.:7–8.17. p.:11–9.19. p.:11–11.24. p.:12–14.37. p.:17–19.40. p.:17–21.43. p.:20–21.49. p.:23–24.53. p.:23–26.58. p.:27–29
Kiállítások:10, ill. 12 perc
Hétméteresek:5/4, ill. 5/4

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik