Női kézi BL: Amiatt vagyok nagyon csalódott, hogy… – Elek

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 07:05
A női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 5. fordulójában a Ferencváros a norvég Vipers Kristiansandot fogadta, és sima, ötgólos vereséget szenvedett. A találkozó után Elek Gábor vezetőedző és Márton Gréta a sajtótájékoztatón értékelt, míg az NSO Tv stábja Pásztor Noémivel is beszélgetett.

Pásztor Noémi úgy érzi: összességében jól játszott az FTC a Vipers elleni vereség során.

„Apró kis buta hibáink voltak, amelyekből Vipers gólokat szerzett, és élni tudtak ezekkel, szerintem ez volt a fő probléma.”

Videónkban arról is beszél, milyen volt Heidi Lökével küzdeni a pályán.

Elek Gábor vezetőedző gratulált az ellenfélnek a megérdemelt győzelméhez.

„Nagyon sokat készültünk a héten Hedi Löke semlegesítésére, igazából azt gondolom, hogy az egyik kulcsa a mai mérkőzésnek az ő teljesítménye volt. Sajnos ezt nagyon rosszul oldottuk meg. Nem kívánok arra hivatkozni, hogy nagyon sok gonddal küszködtünk a héten – sérülések, betegségek –, de nyilván ez nyomot hagyott rajtunk.”

Az NSO Tv videójából kiderül: mi miatt érzett csalódottságot, aztán örömöt a mérkőzés során, illetve Márton Gréta értékelését is megnézhetik.

Még a Győr tempóját is bírnám – Löke

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA,CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ, A-CSOPORT
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–VIPERS KRISTIANSAND (norvég) 29–34 (15–19)
Érd, 2200
néző. Vezette: Merz, Kuttler (németek)
FTC:
Bíró B. – Lukács V. 5, Klujber 6 (4), Kovacsics 2, Snelder 2, Háfra N. 3, Márton G. 3. Csere: Szemerey (kapus), Csiszár-Szekeres, Christensen 2, Pásztor N. 2, DEBRECZENI-KLIVINYI 4, Schatzl Nadine. Edző: Elek Gábor
KRISTIANSAND:
A. PEDERSEN – Aune 3, Waade 3, ARNTZEN 11 (4), Tomac 4, H. LÖKE 7, Jonassen 2. Csere: Dahl 1, Andenaes 1, Sulland 2 (2). Edző: Ole Gustav Gjekstad
Az eredmény alakulása. 6. perc:
3–1. 10. p.: 4–6. 17. p.: 7–11. 24. p.: 12–13. 33. p.: 15–21. 39. p.: 17–25. 46. p.: 19–27. 53. p.: 26–31
Kiállítások:
12, ill. 12 perc
Hétméteresek:
6/4, ill. 7/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik