Női kézi BL: a Győrnek nem jelenthet gondot, az FTC-re nehéz pillanatok várhatnak

BOBORY BALÁZS, PAPP BÁLINTBOBORY BALÁZS, PAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 10:42
null
Oftedal szerint a Győr folyamatosan fejlődött az utóbbi meccseken (Fotó: Szabó Miklós)
A címvédő Győrnek nem jelenthet gondot a német Bietigheim elleni párharc a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miközben a Ferencvárosra nehéz pillanatok várhatnak a montenegrói Buducsnoszttal szemben.

Alapesetben a címvédő Győrnek a mostani és a következő hétvégén nem lenne jelenése a Bajnokok Ligájában. Az eredeti kiírás szerint a B-csoport győzteseként a nyolcaddöntőben nem kellett volna pályára lépnie, de az európai szövetség a főtábla utolsó fordulója előtt úgy döntött, a járvány okozta kálvária miatt senki sem búcsúzik a csoportkör után, így mindenkinek játszania kell a 16 között az egyenes kieséses rendszerben. Nyilván az ETO-nak nem jelenthet gondot a másik nyolcas utolsó helyezettje, a Bietig­heim búcsúztatása, de így megint módosítani kellett a programot, a felkészülés menetét, ami váratlan és cseppet sem örömteli helyzet. A győriek az utóbbi hetekben hazai bajnokikon hangolódhattak a BL egyenes kieséses szakaszára.

„Sikerült felkészülnünk a BL folytatására – mondta Stine Oftedal, az ETO norvég irányítója. – Sok idegenbeli mérkőzést vívtunk, de koncentráltak maradtunk és folyamatosan fejlődtünk az utóbbi meccseinken. Minden lehetőséget igyekeztünk megragadni, hogy gyakoroljunk az elkövetkezendő szakaszra.”

Az első akadályt tehát a Bietigheim jelenti, amely csak egy győzelmet aratott a csoportkörben – igaz, azt épp a BL másik magyar együttese, a Ferencváros ellen. Az elitsorozatban legutóbb 2018. január végén alulmaradó, 51 meccse veretlen Győr toronymagas esélyese a párharcnak, de azért nem árt óvatosnak lennie.

„A németeknek sok jó játékosuk van, bőven van bennük potenciál – folytatta Oftedal. – Láttuk, hogy többször is szerencsétlenül alakultak a meccseik a csoportkörben, ezért tudjuk, hogy kemény feladat vár ránk. A legjobbunkat kell nyújtanunk.”

A világklasszis szerint mentálisan könnyű felkészülni egy ilyen összecsapásra, hiszen tudják, aki nyer, továbbmegy, a vesztesnek viszont lezárul a sorozat. Ezért állnak úgy hozzá, hogy a Bietigheim nagyon erős rivális. Az a győri játékosok eszébe sem jut, hogy már a negyeddöntős ellenfélen gondolkodjanak, arra ráérnek akkor, ha túljutnak a németeken – mindkét magyar résztvevő továbbjutása esetén a legjobb nyolc között Győr–FTC csatát rendeznek. Jó hír a BL-idényben eddig meccsenként átlagban a legtöbb, 32.6 gólt szerző ETO szempontjából, hogy a csapattal együtt elutazott Németországba Eduarda Amorim is, aki az elmúlt heteket kihagyta sérülése miatt.

Az A-csoportban negyedik Ferencvárosra régi ismerős vár a negyeddöntőért, a montenegrói kirakatcsapat, a B-jelű nyolcasban ötödikként végző Buducsnoszt.

„Az egyik legharcosabb kézilabdát játszó csapattal találkozunk – tért ki az idegenbeli első összecsapásra a ferencvárosi Márton Gréta, aki Schatzl Nadine orrtörése miatt hetek óta egyedül tartja a frontot a bal szélen. – Nem lehet azt mondani rájuk, hogy kevesen vannak és elfáradnak, az elsőtől az utolsó percig küzdeni fognak, és nagy nyomást helyeznek ránk, ebben biztos vagyok. Brazil kapusuk, Bárbara Arenhart korábbi váci játékosként jól ismer minket a magyar bajnokságból, az első és az egyik legfontosabb feladat az ő »legyőzése« lesz.”

A válogatott kerettag elmondta, a montenegróiak jól élnek a lerohanás fegyverével, így erre is figyelniük kell, emellett a labdaszerzésekben is fel kell venniük velük a harcot.

„A szabályok adta lehetőségeken belül nekünk is nagyon keménynek kell lennünk. A támadójátékunkat a nyitottabb védekezéssel szemben is fel kell építenünk és készítenünk.Nem számít, ki az esélyesebb, mert mindkét fél tudja, hogy két meccsen dől el a továbbjutás, ezért teljes erőbedobással, száz százalékot beleadva küzd mindkét együttes – folytatta Márton, aki egyelőre jól bírja a megnövekedett játékidővel járó strapát a posztján. – Vannak nehezebb és könnyebb napok, ha egy kicsit fáradtabbnak érzem magam, igyekszem mentálisan nagyobb erőbedobással dolgozni és fordítva. Nagyon várom már, hogy Schatzl Nadine visszatérjen, vele jó párost alkotunk, kiegészítjük egymást. Addig pedig próbálok annyit segíteni a csapatnak, amennyit csak lehet és egyedül megbirkózni a feladattal.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
14.00:
SG BBM Bietigheim (német)–Győri Audi ETO KC, Ludwigsburg (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
16.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
16.00:
Esbjerg (dán)–Brest (francia)
18.00: Vipers Kristiansand (norvég)–Odense (dán) (Tv: Sport1)

ELLENFÉLNÉZŐ
BIETIGHEIM–GYŐR

Nem játszottak még egymás ellen az európai kupákban.
A Bietigheim kiemelkedő eredményei: 2x Bundesliga-1. (2017, 2019), 2x Bundesliga-2. (2018, 2020), Német Kupa-győztes (2018), EHF-kupa-2. (2017), BL-középdöntős (2018), BL-főtáblás (2019, 2020, 2021)

BUDUCSNOSZT–FTC
Egymás ellen a BL-ben:
10 mérkőzés, 6 FTC-győzelem, 1 döntetlen, 3 Podgorica-győzelem
Legutóbb egymás ellen: 2017–2018, BL-középdöntő – FTC–Podgorica 34–26 (19–18) és Podgorica–FTC 23–24 (12–12)
A Buducsnoszt kiemelkedő eredményei: 31x bajnok, 24x kupagyőztes (jugoszláv/szerb-montenegrói/montenegrói), 2x BL-1. (2012, 2015), 3x KEK-1. (1985, 2006, 2010), 1x EHF-kupa-1. (1987)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
KrimLjubljana (szlovén)–CSZKA Moszkva (orosz) 25–20 (12–11)
Ramnicu Valcea (román)–CSM Bucuresti (román) 24–33
(12–13)
Podravka Koprivnica (horvát)–Rosztov-Don (orosz) 20–29
(10–17)

A BV Borussia 09 Dortmund (német)–Metz HB (francia) párharc első mérkőzést március 12-én rendezik. A visszavágókra március 13. és 14. között kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik