Női kézi BL: A döntőben több kell, de maradt tartalék – Danyi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.11. 17:51
null
Oftedallal nehezen bírtak honfitársai (<strong>Fotó</strong>: Török Attila)
Gyakorlatilag egy pillanatig sem volt kérdés, hogy sorozatban negyedszer is bejut a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győri Audi ETO KC: a címvédő zöld-fehérek sima mérkőzésen kilenc góllal (31–22) múlták felül az elődöntőben a Vipers Kristiansandot. Danyi Gábor vezetőedző elmondta: vasárnap biztosan többet kell kiadnia magából a csapatnak, de maradt is benne még tartalék.

A sajtótájékoztató előtti percekben Danyi Gábor és Amandine Leynaud kedélyesen beszélgetett Katrine Lundéval arról, hogy mennyire egyértelműen alakult a két együttes találkozója, ebből is egyértelműen kitűnt: nem sok feszültség volt a mérkőzésben.

„Nem vártam ezt az eredményt. Szerintem túlzó is, mert tudásban nincs ennyi a két csapat között – mondta Danyi Gábor. – Nagyon jól kezdtünk, különösen a kapuban Amandine [Leynaud], ami megalapozta a győzelmünket. A Vipers szerintem sokkal jobb ennél, azonban látszott rajta, hogy először van itt Budapesten, ezzel szemben mi magabiztosak voltunk, igazán kiváló csapatjátékot mutattunk. Tényleg nem is tudnék egy játékost kiemelni, annyira egységben, csapatként teljesítettünk jól. Voltak jó mérkőzéseink a szezonban, de ez a topban van; a CSM Bucuresti ellen tudtunk idehaza így dominálni az első játékrészben, illetve Kristiansandban volt hasonló a második félidő.”

LUNDE: A GYŐR ELLEN NEM LEHET ÍGY ELALUDNI

„Túlzás azt mondani, hogy a védéseim jelentették a különbséget, hiszen a társaim is remekül védekeztek, és nem csak rólam szólt a mérkőzés. Tudom, hogy a norvég játékosoknak fáj ez, de nagyon örülök neki, hogy így alakult az összecsapás. És örülök neki, hogy én is részese lehettem ennek a győzelemnek, s ha úgy van, fontos védésekkel járultam hozzá a továbbjutáshoz” – értékelte az összecsapást Amandine Leynaud, a győriek kiválóan védő kapusa.

„Bár meglepő volt a final fourba jutásunk, nem hiszem, hogy túl korán jutottunk ide, hiszen megdolgoztunk érte. Ez a meccs viszont nem jól alakult. Az első félidő miatt szomorú vagyok, a Győr ellen nem lehet így elaludni. Sajnos messze voltunk attól, ahogy játszanunk kellett volna” – mondta Katrine Lunde, aki korábban az ETO-val kétszer nyert BL-t.

„Ha rendezőt kértünk volna fel, akkor sem alakulhatott volna jobban az összecsapás, hiszen tíz gól különbség alakult ki a szünetre, és éreztük a rémültséget a Vipers-játékosokon, így teljesen tudatosan alakíthattuk a meccset. Valóban volt a második félidőben egy rosszabb szakaszunk, viszont nem aggódtam, mert megvoltak a helyzeteink abban az időszakban is, ám Katrine Lundének sorozatban jöttek a nagy védései” – tette hozzá az edző, aki szerint vasárnap ennél biztosan több kell a csapatától, de maradt benne erő.

„Volt tudatosság abban, hogy a szünet után visszavettünk a tempóból, hiszen azzal is ugyanide jutottunk volna, ha 15-20 góllal nyerünk. Spórolhattunk az energiával, ugyanakkor azt nem mondhatom, hogy nem szenvedtünk volna veszteséget, mert úgy néz ki, Jana Knedlíkovát elveszítettük holnapra. Volt egy combhajlító-sérülése, és ezt újra érezte, így valószínűleg holnap nem játszhat. A döntőben ennél több kell majd, azonban maradt még tartalékunk – tette hozzá az edző.

Danyi elmondta azt is, hogy ha nem is volt félsz benne, születtek fura gondolatai az elődöntő előtt. Volt bennem egy olyan gondolat, hogy itt ez az ember, aki kívülről eddig aranyos, jópofa képet mutat, aztán nehogy az év legfontosabb eseményén kudarcot valljon. De aztán elhessegettem ezt, nem lehetek ilyen ökör, hogy ezzel foglalkozzam, gondoltam, amikor ilyen kiváló játékosaim vannak. (...) Most pedig megyünk, és felkészülünk a holnapi találkozóra. Nem lesz rövid éjszaka, és nem hiszem, hogy a döntőre bármelyik csapatnak marad olyan ütőkártyája, ami újdonsággal szolgálhat, de fel kell készülnünk.”

„Semmi sem úgy ment, ahogy terveztünk – mondta csalódottan Ola Gustav Gjekstad, a Vipers edzője a meccs után. – Gratulálunk az ETO-nak, mert fantasztikusan játszott, és remek játékosai vannak. Csalódott vagyok a védekezésünk miatt, mivel a szünetre tíz gól alakult ki a két együttes között, amire nem számítottunk. Nem volt korábban tapasztalatunk a final fourról, ám ennél többet vártunk mindannyian.”

Leynaud védései alapozták meg a győri előnyt

Közben a vegyes zónába csak lassan jutottak előre a Győr norvég légiósai, ugyanis hazájukból is nagy számú újságíró érkezett a négyes döntőre, akik természetesen kíváncsiak voltak a véleményükre a vártnál könnyebb elődöntőről. Kari Aalvik Grimsbö a második félidőben kapott szerepet az ETO-ban, azonban fontos védéseket mutatott be abban a periódusban, amikor a Győr megállította a Vipers felzárkózását.

MÉG BÍRNI KELL

Nora Mörk, a Győr jobbátlövője: „Ami kívülről könnyűnek nézett ki, az belülről kicsit azért nehezebb volt. Sokat készültünk erre a meccsre, főleg az első félidőben harcoltunk többet. Nem azt mondom, hogy a Viperst sokkolta a final four, de azért mégiscsak először vannak itt, nekünk pedig több a tapasztalatunk, ami szerintem döntő volt. Okosan kellett játszanunk, tudtuk, hogy a Vipers sokat fut, de ez az egyetlen lehetősége, mert nem bír a felállt falunkkal. Jól működött a taktikánk, hatékonyak voltunk elöl és jól mentek a gyors visszarohanások, a második félidőben kicsit vissza is vettünk, mert bírnunk kell a döntőt is.”

Crina Pintea, a Győr beállója: „Nagyon komolyan vettük a Vipers elleni meccset, erős védelemmel készültünk, nem akartunk nekik esélyt sem adni, ami szerintem sikerült. Gyorsan kezdtünk, de utána visszavettünk, sokat cseréltünk, amire szerintem szükség is volt a finálé miatt. Ez a győzelem az önbizalmunknak is jót tett, elégedett és büszke vagyok, most pihennünk kell, nyugodtnak maradnunk, de úgy érzem, készen állunk a döntőre, ahol hatvan percig kell majd bírnunk a tempót.”

„Kívülről is lenyűgöző volt látni, ahogy a lányok együtt dolgoztak, és amilyen energikusak voltak védekezésben – mondta Grimsbö az NSO-nak. Leynaud fantasztikus volt a kapuban, mindent kiválóan csinált. Izgatottak voltunk egész héten, és vártuk, hogy végre elkezdődjön a final four. Nagyszerű volt a padról is átélni, ahogy mindent megvalósítottunk abból, amire készültünk. Azt beszéltük meg, hogy keményen fogunk védekezni az elejétől kezdve, közel leszünk a lövőkhöz, és fizikailag nagyon nehézzé tesszük az ellenfelünknek a meccset.”

A norvég kapus kiemelte, az összecsapás úgy zajlott, hogy tudtak spórolni a döntőre. „Nem vártuk, hogy így alakul majd az elődöntő, a Vipers kiváló csapat, gyors és sokat fut. A közönségünk azonban rengeteg erőt adott, míg őket akár meg is foghatta a hangulat. Mindig van egy olyan pont a mérkőzésen, mikor az ellenfél erősebb, készültünk erre, így nem ért minket váratlanul, amikor a Vipers közelebb zárkózott. Mindenki játszhatott valamennyit, ami segített, hogy elmúljon az idegesség, ez is döntő lehet a vasárnapi fináléban.”

Amikor pénteken arról kérdeztük a Vipers kézilabdázóit, hogy ha lehetőségük lenne rá, melyik játékost vennék ki a győri csapatból az elődöntő előtt, szinte kivétel nélkül Stine Oftedalt említették. Miután ezzel szembesítettük a kiváló irányítót, csak annyit mondott nevetve: „Szerintem csak szerettek volna kedvesek lenni velem, miután a válogatottban együtt küzdünk a sikerért.”

„Az első félidőben őrülten jól játszottunk, végig koncentráltunk. A kialakuló nagy különbség a kiváló védekezés és kapusteljesítmény, valamint a fegyelmezett és okos támadójáték eredménye. Sokat videóztunk, de Gábor végső tanácsa mégis az volt, hogy élvezzük a játékot, és ez szerintem sikerült is.”

Utolsóként Kari Brattset érkezett, aki nyolc góljával a mezőny legeredményesebb játékosa lett. Adta magát a kérdés, hogy vajon az eddigi legjobb produkcióját nyújtotta-e a győri csapatban. „Én is azt hiszem, hogy ez volt az egyik legjobb meccsem. Az elejétől kezdve jól védekeztünk, így tudtunk néhány könnyű gólt szerezni, és ebből egy komolyabb előnyt kiépíteni. A második játékrész aztán már nem volt annyira kiemelkedő, ám végig élvezni tudtuk a játékot és a kiváló hangulatot az arénában. Remélem, holnap sem lesz okunk szomorkodásra.”

Bódi Bernadett: A Vipers nem hozta ki magából a maximumot, mi igen

Az egyik Brattset-gól

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
GYŐRI AUDI ETO KC–VIPERS KRISTIANSAND (norvég) 31–22
(18–8)
Budapest,
Papp László Budapest Sportaréna, 12000 néző. Vezette: Alpaidze, Berjozkina (oroszok)
GYŐR:
LEYNAUD – BÓDI 4, Groot 1 (1), BRATTSET 8, E. AMORIM 4, V. Kristiansen 1, GÖRBICZ 6 (5). Csere: Kiss É., Grimsbö (kapusok), S. Oftedal 1, Anne Mette Hansen 1, Pintea 1, Tomori 1, Knedlíková 1, N. Mörk 1, Fodor Cs. 1. Edző: Danyi Gábor
VIPERS:
KATRINE LUNDE – Aune 2, Sulland 3, Reistad 3, M. Kristensen 1, ARNTZEN 5, Naes. Csere: Fagerheim (kapus), Waade 3, J. Kristiansen, Tomac 2 (1), Yttereng 2, Jonassen, K. Olsen, Morais, Refsnes 1. Edző: Ole Gustav Gjekstad
Az eredmény alakulása. 1. perc:
0–1. 6. p.: 4–1. 15. p.: 9–3. 24. p.: 15–5. 37. p.: 22–10. 43. p.: 23–16. 52. p.: 28–18
Kiállítások:
6, ill. 10 perc
Hétméteresek:
7/6, ill. 2/1

NÉGYES DÖNTŐ (PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA)
DÖNTŐ – MÁJUS 12.
Győri Audi ETO KC–Rosztov-Don (orosz)
Vezeti:
Joanna Brehmer, Agnieszka Skowronek (lengyelek)
18.00 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 12.
Vipers Kristiansand (norvég)–Metz Handball (francia)
Vezeti:
Maike Merz, Tanja Schilha (németek)
15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 11.
Vipers Kristiansand (norvég)–Győri Audi ETO KC
Vezette: Viktorija Alpaidze, Tatjana Berezkina (oroszok)
22–31 (8–18)
Metz Handball (francia)–Rosztov-Don (orosz)
Vezette:
Kursad Erdogan, Ibrahim Özdeniz (törökök)
25–27 (8–15)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik