Női kézilabda: befejezettnek nyilvánították a német bajnokságot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 22:39
Véget ért a német női kézilabda-bajnokság 2019–2020-as idénye az egyre súlyosbodó koronavírus-járvány miatt.

A női liga döntése értelmében az első osztály mellett a másodosztály küzdelmei sem folytatódnak, és egyik osztályban sem lesznek ezúttal kiesők. Az okok között említik, hogy a csapatok legalább április végéig nem tudnak rendesen edzeni, és semmi biztosíték nincs arra, hogy utána változik a helyzet. Az első osztály 14 csapata, valamint a 16 másodosztályú együttes közben anyagilag is nehéz időket fog megélni a mérkőzések elmaradása miatt. döntése értelmében az első osztály mellett a másodosztály küzdelmei sem folytatódnak, és egyik osztályban sem lesznek ezúttal kiesők. Az okok között említik, hogy a csapatok legalább április végéig nem tudnak rendesen edzeni, és semmi biztosíték nincs arra, hogy utána változik a helyzet. Az első osztály 14 csapata, valamint a 16 másodosztályú együttes közben anyagilag is nehéz időket fog megélni a mérkőzések elmaradása miatt.

A bajnokokról, az esetleges feljutókról és a nemzetközi kupaindulókról később hoznak döntést. A női Bundesligát 18 forduló után a Borussia Dortmund vezeti, egy ponttal megelőzve a Bietigheimet és néggyel a TuS Metzingent.

Szintén bejelentették, hogy a Német Kupa női négyes döntőjét nem lehet megrendezni a tervezett időben és helyszínen. Eredetileg május 23-án és 24-én a stuttgarti Porsche-Arenában került volna sor a final fourra, azonban Baden-Württemberg tartományban június közepéig mindenfajta rendezvényt megtiltottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik