Női kézi: az FTC junior Európa-bajnoka az MTK-nál folytatja

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 07:30
null
Bánfai Kírát újra kölcsönadta az FTC (fotó: <a href="https://www.fradi.hu/kezilabda/noi-kezilabda/hirek/ujra-kolcsonbe-megy-banfai-kira" target="_blank">fradi.hu</a>)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Ferencváros kölcsönadta jobbszélsőjét, Bánfai Kírát a szintén élvonalbeli MTK-nak – számolt be róla az FTC honlapja.

A 21 éves Bánfai Kírának nem lesz ismeretlen az MTK, a 2018–2019-es évadban már szerepelt a kék-fehéreknél. A következő idényben újra kölcsönben játszik majd az együttesnél a Ferencváros junior Európa-bajnok szélsője.

„Ismerem jól a csapatot és Vovát (Golovin Vlagyimir, az MTK vezetőedzője – a szerk.) is, így magától értetődőnek tűnt, hogy az MTK-t választom, és nagyon örülök, hogy a klub is számít rám. Sokat fejlődtem azóta, és szereztem némi tapasztalatot is, de persze még bőven van hova fejlődnöm, ezért is választottam az MTK-t. Védekezésben még mindenképpen sokat kell tanulnom, legnagyobb erősségemnek pedig talán a győzni akarásomat mondanám. Szeretnénk minél többet játszani, meghatározó játékossá válni, és a lehető legtöbbet segíteni a csapatnak a céljai elérésében” – mondta el az MTK honlapján a tehetséges kézilabdázó.

Bánfai az előző évadot a Debrecennél töltötte kölcsönben, ahol 31 tétmérkőzésen 41 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik