Női kézi: angolai csapat nyerte meg az első Super Globe-ot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 17:36
null
Az angolai Primeiro de Agosto nyerte meg az első Super Globe-ot (Fotó: ihf.info)
Európai csapat híján tulajdonképpen érvényesült a papírforma az első női Super Globe-on, az angolai Primeiro de Agosto kézilabdacsapata nyerte meg a nemzetközi szövetség (IHF) által Vuhsziban megrendezett tornát. A hagyományosan legerősebb afrikai klubcsapat, amelynek keretében számos angolai válogatott található, a kínai Chinese National Club együttesét győzte le a döntőben (27–22).

 

A torna színvonala és értéke alaposan megkérdőjeleződött azt követően, hogy eldőlt, Európából egyetlen csapat sem vesz részt. A Bajnokok Ligája legutóbbi budapesti négyes döntőjében szereplő csapatok közül a Rosztov-Don és Győri ETO sem vállalta az indulást, míg a Vipers Kristiansandnak vízumproblémák miatt kellett visszalépnie. Az IHF ezután a Metzet kereste meg, de a franciák ekkor egy felkészülési tornán vettek részt a megjelölt időpontban, így ők is kiestek.

Ilyen előzmények után került sor a tornára augusztus 1. és 4. között a kínai Vuhsziban. A már említett angolai és kínai csapat mellett még egy helyi együttes, a Csiangszu indult a Super Globe-on, míg Ázsiából a bajnok kazah Kajszar (sem dél-koreai, sem japán, sem kínai csapatok nem vettek részt a sorozatban), Óceániából az ausztrál University of Queensland, Dél- és Közép-Amerikából a brazil Concórdia, Észak-Amerika és a karibi térség képviseletében pedig az amerikai New York City Team Handball, míg szabadkártyásként a japán Omron.

A döntőben a Primeiro de Agosto a 2018-as junior-vb gólkirálya, Helena Gilda Simao Paulo valamint Cristiane Mwasesa vezérletével (előbbi tíz, utóbbi hét góllal zárt a fináléban) öt góllal nyert a Chinese National Club ellen (27–22). A bronzmeccsen a brazil Concórdia gólzáporos meccsen verte meg az Omront (35–32).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik