Laura Flippes a CSM Bucuresti-nél folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)

A CSM az elmúlt időszakban három, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező kézilabdázót is megszerzett, hiszen a svájci születésű spanyol válogatott balszélső, a 2019-es világbajnokságon nemzeti csapatának legeredményesebb játékosaként záró Jennifer Gutiérrez két évre szóló szerződést írt alá a csapattal, ahogy a francia válogatott jobbátlövője, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Laura Flippes is a következő két évadot biztosan a CSM-nél tölti.

Rajtuk kívül a kétszeres világ- és Európa-bajnok norvég beálló, Vilde Ingstad is a bukaresti együttesben folytatja karrierjét, s a dán Esbjergtől teszi át székhelyét.



Az Esbjerg pedig rövid idő alatt meg is találta Ingstad utódját, hiszen hároméves, 2026-ig szóló szerződést kötött az eddig az Odensét erősítő Rikke Iversennel.



A dán bajnokság is erősödik, hiszen a Bajnokok Ligája-címvédő norvég Vipers Kristiansandtól távozó, korábban Érden is megforduló cseh válogatott átlövő, Markéta Jerábková az Ikast Handboldhoz szerződött.



Megvan Szikora Melindáék új edzője is, hiszen a német SG BBM Bietigheim irányítását 2023 nyarától a dán Jakob Vestergaard veszi át Markus Gaugischtól, aki ezentúl már csak a német válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedik.