Női kézi: a magyar válogatott esti meccseket játszik a vb-n

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.14. 11:26
null
A női válogatott a hetedik helyen zárta a tokiói olimpiát (Fotó: Mirkó István)
A Magyar Távirati Iroda közölte, a magyar női kézilabda-válogatott Németországgal, Csehországgal és Szlovákiával is 20.30-tól játszik a decemberi, spanyolországi világbajnokság csoportkörében.

 

A magyar szövetség honlapja szerint az E-csoportnak a Valencia tartományban lévő Llíria városa ad otthont. Az olimpiai hetedik helyezett magyar csapat december 2-án a szlovákokkal, két nappal később a csehekkel, 6-án pedig a németekkel találkozik. Továbbjutás esetén a magyarok Granollersben folytatják szereplésüket a középdöntőben, ahol az ázsiai kvalifikáció bajnoka, Dánia, a Kongói DK és Tunézia közül három válogatottal játszanak december 8-án, 10-én és 12-én.

A negyeddöntőkre december 14-én, az elődöntőkre 17-én, a bronzmérkőzésre és a fináléra pedig 19-én kerül sor, de ezek helyszínét a szervezők még nem hozták nyilvánosságra.

A Granollers, Torrevieja, Llíria és Castellón városában sorra kerülő 25. női világbajnokság lesz az első, amelyen 32 csapat vesz részt. Eddig 22 válogatott kvalifikált a tornára. Az észak-amerikai és karibi térség augusztus 22–25. között sorra kerülő kontinenstornájáról egy, a szeptemberi Ázsia-bajnokságról hat, az októberi dél- és közép-amerikai bajnokságról pedig három csapat csatlakozik majd a mezőnyhöz.

A vb-n mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, ahol négy darab hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két helyezett kvalifikál a negyeddöntőbe.

Ez lesz a magyar csapat 23. világbajnoki részvétele, legjobb eredménye az 1965-ös arany-, valamint az 1957-es, az 1982-es, az 1995-ös és a 2003-as ezüstérem. A legutóbbi, kumamotói tornán a 14. helyen végzett az együttes.

25. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT:
Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia
B-CSOPORT:
Orosz csapat, Szerbia, Kamerun, Lengyelország
C-CSOPORT:
Norvégia, Románia, az ázsiai kvalifikáció harmadik számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció negyedik számú továbbjutója
D-CSOPORT:
Hollandia, Svédország, az észak-amerikai kvalifikáció első számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció ötödik számú továbbjutója
E-CSOPORT:
Németország, MAGYARORSZÁG, Csehország, Szlovákia
F-CSOPORT:
Dánia, az ázsiai kvalifikáció első számú továbbjutója, Tunézia, Kongó
G-CSOPORT:
Horvátország, az ázsiai kvalifikáció második számú továbbjutója, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció első számú továbbjutója, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció harmadik számú továbbjutója
H-CSOPORT:
Spanyolország, Ausztria, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció második számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció hatodik számú továbbjutója

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik