Női kézi: a klubérdekek miatt elmarad a válogatott összetartása

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 15:44
Eredetileg március 18. és 24. között találkozott volna a magyar női kézilabda-válogatott a szokásos összetartásra, azonban a klubcsapatok nemzetközi szereplése miatt erre most nem kerül sor – adta hírül a handball.hu.

„Lefújtuk ezt az összetartást, mert Karl Erik Böhnnek volt egy olyan egyezsége a Győr, illetve a Ferencváros edzőjével, hogy hagyja inkább dolgozni őket a BL-szereplésre tekintettel. Arról nem is beszélve, hogy a Vác szintén érdekelt a KEK-ben. A juniorok ugyancsak készülnek, olyan embereket pedig felesleges lenne behívnunk, akik mostanában nem kerülnének be a válogatottba, hiszen akkor nem tudnánk hatékonyan kihasználni ezt a hetet.

Valamennyire biztos fog hiányozni ez az összetartás, de úgy döntöttünk, inkább arra használjuk ezt a hetet, hogy Torddal, az erőnléti edzővel egyeztetjük azokkal a klubokkal, akik a válogatottakat adják, azt a munkát, ami a május végi, június eleji időszakra vonatkozik majd, és megnézzük, hogy ki mit csinál" – tájékoztatta a handball.hu-t Siti Beáta, a válogatott másodedzője.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik