Női kézi: A győri torna lesz karrierünk legfontosabbja – Cvijics

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 13:18
null
Dragana Cvijics az oroszok elleni Európa-bajnoki mérkőzésen 2018-ban (Fotó: Getty Images)
A szerb női kézilabda-válogatott és a CSM Bucuresti beállója, Dragana Cvijics műtétje után már felépült, és készen áll a márciusi olimpiai selejtezőtornára Győrben, ahol hazája Magyarország ellen is pályára lép.

A szerb kézilabdázó a balkan-handball.com-nak adott interjút a közelgő olimpiai kvalifikációs torna előtt.

„Nehéz időszakon vagyok túl, hiszen három hónap alatt kétszer is megműtötték ugyanazt a térdemet. Sokat küzdöttem, hosszú időt vett igénybe a felépülésem, de már készen állok. A térdem nem fáj, jól érzem magam, a pályán van a helyem” – mondta az összesen hét térdoperáción átesett Dragana Cvijics, aki a Valcea elleni BL-nyolcaddöntő első meccsén már újra pályára lépett a CSM-ben.

A szerbek kulcsembere jelenleg még a CSM Bucuresti játékosa, és a bajnoki címért, valamint a BL-final fourba kerülésért küzd, de jövőre már a Krim Ljubljana keretét erősíti, ahol korábban már megfordult. A váltásról is szót ejtett.

„Úgy gondolom, hogy ez volt a legjobb döntés számomra. A műtétek előtt az edző azt mondta, nem számol velem a következő idényben. Az operációkon átestem, Ljubljanában pedig azt mondták, szívesen látnának a csapatban. Közel áll hozzám a játékstílus is, amit a csapat játszik” – mondta.

Ezt követően természetesen szóba került a márciusi olimpiai selejtezőtorna, ahol a második napon lépnek pályára a szerbek Magyarország ellen.

„Nem könnyű bármit is megjósolni, nehéz dolgunk lesz, az biztos. Magyarország és Oroszország azért gyűlt össze a dániai Európa-bajnokság után, mert a válogatott tagjai hazai együttesekben kézilabdáznak, ellentétben a mi játékosainkkal. Nekünk erre nincs lehetőségünk, nem hagyhatjuk el a klubunkat. Két kifejezetten nehéz mérkőzés vár ránk. Az oroszokkal nagy kihívás lesz felvenni a versenyt, nagyon magas szinten játszanak. A fő meccs számunkra a magyarok elleni, ellenük kiharcolhatjuk a kijutást. Dániában jól szerepeltünk, de ez most semmit sem jelent, most kell megmutatnunk, mit tudunk. Egész karrierünk legfontosabb tornája vár ránk Győrben, eddig még nem kerültünk ilyen közel az olimpiához. A magyarok számára balszerencse, hogy nem lehetnek majd nézők, de ez egy katasztrófa a teljes sportág számára, hiszen hiányoznak az érzelmek.”

„A Magyarország elleni összecsapáson akár egy gól, egy labda is dönthet, szoros ütközet lesz. Az Európa-bajnoki meccs nem volt mérvadó, hiszen sok gonddal küszködtünk, köztük a koronavírussal, egy korábbi dél-koreai felkészülési tornán azonban legyőztük őket.

A SZERB NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐRE
Kapusok:
Krisztina Graovac (Bayer Leverkusen – Németország), Jovana Riszovics (Krim Ljubljana – Szlovénia), Katarina Tomasevics (Szombathelyi KKA – Magyarország)
Jobbszélsők: Ana Kojics (Kastamonu – Törökország), Katarina Krpezs-Slezák (Rosztov-Don – Oroszország), Zseljka Nikolics (Ramnicu Valcea – Románia)
Jobbátlövők: Marina Dmitrovics (Braila – Románia), Andjela Janjusevics (Buzau – Románia), Jelena Lavko (Baia Mare – Románia), Jelena Trifunovics (Ramnicu Valcea – Románia)
Irányítók: Andrea Lekics (Buducsnoszt Podgorica – Montenegró), Krisztina Liscsevics (Ramnicu Valcea – Románia), Tamara Radojevics (Békéscsaba – Magyarország)
Beállók: Jelena Agbaba (Békéscsaba – Magyarország), Dragana Cvijics (CSM Bucuresti – Románia), Jovana Milojevics (Zaglebie Lubin – Lengyelország), Szladjana Pop-Lazics (Brest Bretagne Handball – Franciaország)
Balátlövők: Jovana Jovovics (Budaörs – Magyarország), Jovana Kovacsevics (Baia Mare – Románia), Marija Obradovics (Metzingen – Németország), Jovana Sztoiljkovics (Chambray Touraine Handball – Franciaország)
Balszélsők: Milosevics Tímea (Kisvárda – Magyarország), Szanja Radoszavljevics (Váci NKSE – Magyarország), Dijana Radojevics (Magura Cisnadie – Románia)

OLIMPIAI SELEJTEZŐ
A 2. CSOPORT (GYŐR) PROGRAMJA
Március 19., péntek
17.00:
Magyarország–Kazahsztán (Tv: M4 Sport)
20.00:Oroszország–Szerbia
Március 20., szombat

17.30:
Magyarország–Szerbia (Tv: M4 Sport)
20.30:Oroszország–Kazahsztán
Március 21., vasárnap

17.30:
Szerbia–Kazahsztán
20.30:Magyarország–Oroszország (Tv: M4 Sport)

1. CSOPORT:Spanyolország (rendező), Svédország, Argentína, Szenegál
3. CSOPORT:Montenegró (rendező), Norvégia, Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik