Női kézi: a Fradi-tehetségnek sokat jelentett Elek Gábor gesztusa

Vágólapra másolva!
2020.08.28. 20:09
A Ferencváros 24–16-os győzelmet aratott a Győr felett a női kézilabda-bajnokság rajtja előtti utolsó felkészülési mérkőzésen. A fővárosi zöld-fehérek csapatában pályára lépett Tóth Nikolett is, aki sérülések miatt az előző idény nagy részét kénytelen volt kihagyni.

A 19 éves irányító elmondta, elsősorban abban látja a nyolcgólos győzelem kulcsát, hogy csapatként játszottak a Győr ellen, összeállt a védekezés, és a kapusok lehúzták a rolót. Arról is beszélt, hogy a közelgő bajnokságban és a Bajnokok Ligájában bármire képesek lehetnek, ha koncentráltan kézilabdáznak, s nyilván a sorozatterhelés miatt fontos szerepe lesz a regenerációnak.

A Győr ellen szerzett mindkét gólját mosolyogva fogadta, az első után Elek Gábor is megölelte a kispadnál.

„Nagyon örülök ezeknek a gesztusoknak, jólesik, hogy támogat, örül, ha sikerem van” mondta.

Videónkban természetesen szóba kerül az is, mennyire bírja a műtött térde a mérkőzéseket, s hogyan élte meg lelkileg a több hónapos kihagyást. Valamint arról is beszél, mennyire érett össze az átalakult Fradi kerete új idényre.

NŐI KÉZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC 24–16 (13–9)
G:
Háfra N. 6, Kovacsics 5, Bölk 3, Schatzl Nadine, Klujber, Tóth N. 2-2, Szucsánszki, Malestein, Kovács Anett, Márton G., ill. E. Amorim 4, Fodor Cs., V. Kristiansen, Nze-Minko 3-3, Brattset 2, A. Hansen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik