Mocsai Lajos: Több biztató jelet láttam

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2013.01.08. 12:50
null
A férfi kézilabda-válogatottnak három napja maradt a forma időzítésére (Fotó: Szabó Miklós)
A csehországi Újévi Kupa fáradalmait másfél nap alatt kell kipihenniük a férfikeret tagjainak, akik kedd este Vecsésen találkoznak ismét, hogy csütörtökig befejezzék a felkészülést az év legfontosabb tornájára, a spanyolországi világbajnokságra.

Amennyire csak lehetett, siettek haza a játékosok és a szakvezetők vasárnap, hogy minél több idejük maradjon a brnói és hodoníni háromnapos torna után a pihenésre, az erőgyűjtésre. A négycsapatos viadalon a lengyelek mögött végző mieink– akik két döntetlennel és egy győzelemmel szerezték meg a második helyet– újabb tesztmérkőzést már nem játszanak az Egyiptom elleni, szombati vb-meccsig, vagyis a gyakorlás zömét már maguk mögött tudják.

„Karácsony után egy nappal kezdtük a közös felkészülést a világbajnokságra, ám a Bundesligából hazavárt játékosaink csak később csatlakozhattak, mivel karácsonykor még bajnoki fordulójuk volt – mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány, aki külön is hangsúlyozta, hogy talán minden idők legrövidebb edzőtáborozása után vág neki a keret a vb-nek. – Eddig öt edzésen és öt mérkőzésen próbáltuk meg összerakni részben átalakult együttesünk taktikáját, miközben a sérülések elkerülése és megelőzése érdekében nagyon kellett figyelnünk a kilúgozott, rettentően elcsigázott játékosaink arányos és differenciált terhelésre.”

Az új, pontosabban ritkán alkalmazott taktikai elemeket (nyitott védekezési variációk, három és négy átlövős támadójáték) részben kényszerűségből kellett elkezdeni gyakorolni, hiszen a keret különböző okok miatt nem számíthat a vb-n Fazekas Nándorra, Ilyés Ferencre, Iváncsik Tamásra, Laluska Balázsra és Pérez Carlosra, ráadásul a jobb szélen Harsányi Gergely egyedül marad (ha cserélni kell, támadásban valamelyik balkezes átlövő húzódhat ki a szélre, védekezésben pedig az egyik irányító is a helyére léphet).

„A hiányzók helyére lépőknek össze kellett, illetve a még ránk váró tréningeken össze kell szokniuk – folytatta a kapitány. – Persze nem arról van szó, hogy ők idegenek lennének társaiknak, csak a játékkapcsolatuk eddig ritkább és más jellegű volt. Hogy csak a legszembetűnőbb változást említsem, a belső, úgynevezett hármas védőkre váró feladatok megoldásában Nagy László és Schuch Timuzsin mellett Ancsin Gábortól is sokat várunk. Ilyés és Pérez pótlása Nagy Kornélra és Putics Barnára hárul, akiket persze már rutinos, érett játékosaink között kell emlegetni.”

A felsorolt – és a lista nem teljes – nehézségek dacára Mocsai Lajos elégedetten beszélt a csapatjáték alakulásáról és játékosairól, akik ezúttal is teljes odaadással, maximálisan a célra összpontosítva gyakoroltak.

„Az Újévi Kupa utolsó, szlovákokkal vívott mérkőzésén már több biztató jelet láttam, mint javításra váró hibát – mondta. – Igyekeztünk csak egyet cserélni támadás és védekezés váltásakor, valamint tetszett az is, hogy a megszerzett labdákkal az elvártaknak megfelelően, vagyis nagyon gyorsan elértük az ellenfél kapuját. Annak is örülök, hogy profi játékosaink tökéletesen értik, továbbra is a fegyelem és a koncentráció az alapja a munkánknak. A vébén ez segíthet bennünket első célunk eléréséhez, vagyis a továbbjutáshoz a csoportból. Hogy miként tovább, az Spanyolországban derül ki.”

A csapatért egyszemélyi felelős kapitány kedden – a 18-as keretből – 16 plusz egy tagú utazó keretre tesz javaslatot a szövetség elnökségének – nem várunk meglepetést, a keretet elfogadja a testület.

Ha nem három, hanem csak két kapussal utazik a csapat, akkor Liszkai Szilveszter marad az egyik tartalék (vagy itthon, vagy ő lehet a plusz egy utazó). Ebben az esetben egy mezőnyjátékos várja itthon az esetleges „spanyol behívót”.

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok: LISZKAI Szilveszter (Bacau, román), MIKLER Roland (Pick Szeged), TATAI Péter (Pick Szeged)
Jobbszélső: HARSÁNYI Gergely (Grundfos Tatabánya)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Pick Szeged), KRIVOKAPICS Milorad (Cimos Koper, szlovén), MOCSAI Tamás (Hannover Burgdorf, német), NAGY László (MKB Veszprém)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (MKB Veszprém), LÉKAI Máté (Celje, szlovén)
Beállók: SCHUCH Timuzsin (MKB Veszprém), SZÖLLŐSI Szabolcs (Csurgó), ZUBAI Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: GREBENÁR Gábor (Csurgó), NAGY Kornél (Dunkerque, francia), PUTICS Barna (VfL Gummersbach, német)
Balszélsők: IVÁNCSIK Gergő (MKB Veszprém), VADKERTI Attila (Pick Szeged)
Szövetségi kapitány: MOCSAI Lajos
Csoportmérkőzések a világbajnokságon (Madrid, Spanyolország):
2012. január 12., 19:00: Magyarország–Egyiptom
2012. január 14., 21:15: Magyarország–Ausztrália
2012. január 15., 21:15: Magyarország–Horvátország
2012. január 17., 19:00: Spanyolország–Magyarország
2012. január 19., 21:15: Magyarország–Algéria
A csoport első négy helyezettje jut a legjobb 16 közé, a nyolcaddöntőbe.
A további vb-menetrend:
Nyolcaddöntő (Barcelona, Zaragoza): január 21.
Negyeddöntő (Barcelona, Zaragoza): január 23.
Elődöntő (Barcelona): január 25.
A 3. helyért (Barcelona): január 26.
Döntő (Barcelona): január 27.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik