Mire megy Böhn nélkül a Böhn-csapat?

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2013.12.04. 19:24
null
Hajdu János nehéz örökségbe lépett: a játékosok és szurkolók között is népszerű Karl Erik Böhnt kell pótolnia (Fotók: Szabó Miklós)
Világbajnokságot hoz ajándékként a Mikulás a kézilabda-rajongóknak, hiszen pénteken – a magyar válogatott számára szombaton – kezdődik a szerbiai női seregszemle. Felvezetésünk mai részében a magyar csapat háza táján söprögetünk: összefoglaljuk, kikkel, milyen változások után és milyen reményekkel várhatjuk a számunkra Újvidéken kezdődő és remélhetőleg – a tavalyi kontinensviadalhoz hasonlóan – Belgrádban záruló tornát.

 

ELŐRE A BÖHNI TÉRKÉPEN! DE OLVASHATÓ LESZ-E BÖHN NÉLKÜL?

Egy éve a válogatott óriási becsvággyal készült a szurkolók által feszülten várt szerbiai Eb-re: a németektől elszenvedett kudarc a világbajnoki selejtezőn másfél évre a purgatóriumba taszította a nemzeti csapatot, amely azonban tavaly decemberre túlküzdötte magát a tisztítótűzön, és Európa-bajnoki harmadik helyével nemcsak a renoméját állította helyre, hanem újra egységbe forrasztotta a válogatottban korábban csalódó, ám mégis kitartó drukkereket.

NÉMETH ANDRÁS:
MARADJUNK AZ ÉLMEZŐNYBEN!
„A világbajnokságon egyetlen célt tartok fontosnak a magyar válogatott számára, ez pedig az, hogy a nemzeti csapat megőrizze a helyét a világ élmezőnyében” – fogalmazta meg szakértői véleményét a Nemzeti Sport Online számára Németh András korábbi szövetségi kapitány.

Németh szerint a kézilabda-szövetség által megfogalmazott nyolcba kerülés is ezt jelenti. „Ez nagyjából megfelel a realitásnak. Fontosnak tartom, hogy a tavalyi, jól sikerült Európa-bajnokság után a világbajnokságon is az élmezőnyben zárjon a csapat – mondta a korábbi Ferencváros- és Hypo-edző, aki kérdésünkre hozzátette: nem érte semmilyen meglepetés a keret kihirdetésekor. – Hajdu János némiképp kényszerhelyzetben van, jelenleg én is ezt látom az egyetlen járható útnak, hogy a böhni alapokra támaszkodjon.”

Válogatottunk tagjai bizakodva várják az újabb szerbiai kihívást, a szövetség mégis óvatos, csak az 1–8. hely elérését tűzte ki célként, ami az Eb-szereplésből kiindulva kötelező feladatnak tűnhet. Elsőre. Az elmúlt egy év történései azonban alátámasztják az MKSZ visszafogott várakozásait: Karl Erik Böhn betegsége megdöbbentette a kézilabda-társadalmat és egyben jócskán átírta a forgatókönyvet.

Horribile dictu a februári mellbevágó hír után egy időszakban a kapitány életéért aggódtunk. Érezhetően az Eb-bronzos csapat tagjait is megviselte, ami a norvég szakemberrel történt, így érthetően ugrott a tervezett nyári, norvégiai felkészülés, és több mint fél évig nem játszott együtt a válogatott. A nyár közepére az is eldőlt, akármennyire kedvezően is alakulnak a dolgok számára, Böhn biztosan nem lesz ott a szerbiai vb-n, s ez a szövetségre is nehéz feladatot rótt. Olyan el nem kötelezett, ugyanakkor tapasztalt szakembert kellett keresni ideiglenes posztra, aki alkalmazkodni tud egy másik edző koncepciórendszeréhez és stábjához – miközben a feladat vállalásával gyakorlatilag csak megégni lehet, hiszen a nemzeti csapat az előző világeseményen az eredményt illetően a maximumot hozta.

A „beugrói szerephez” már hozzászokó Hajdu Jánosnak egy erőltetett BL-menetbe iktatott összetartás, egy háromnapos torna és az elmúlt egy hét maradt a felkészülésre a válogatottal. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az ideiglenes kapitány amennyire csak tudott, igazodott a böhni térképhez: a keretben gyakorlatilag minimális a változás – s alighanem a válogatott játékában is azokat az elemeket látná szívesen viszont, amik az előző év végén jellemezték.

CIFRÁBB LETT A NAGYLELKŰ KERET


Az október végi hazai rendezésű tornából és az azon megszerzett 2. helyből sok következtetést aligha lehet levonni. Jellemző, hogy Hajdu János a hétfői sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ha eljut addig a csapat, jó lenne, ha Brazíliát kapná a negyeddöntőben, mert legalább lenne miért visszavágni. Brazíliát, amely Szombathelyen legyőzte a mieinket és amelynek jól megy az utóbbi időben ellenünk. No persze azt a kapitány tudja a legjobban, hogy felesleges előreszaladni a negyeddöntőig, hiszen számtalan forgatókönyv vihet a nyolc közé.

Zácsik Szandra rejtélyes 
betegsége nehezíti a keretszűkítést
Zácsik Szandra rejtélyes betegsége nehezíti a keretszűkítést

A Provident-kupára meghívott keretből Cifra Anita, Mayer Szabina, Orbán Adrienn, Planéta Szimonetta és Zácsik Szandra nem kapott szerepet a tavalyi Eb-n. Közülük viszont már csak Cifra és Zácsik utazik most a „tizenhat pluszos” keret tagjaként Szerbiába (illetve még a kapus Triffa Ágnes – erről kicsit alább), az a két Fradi-játékos, akik egy éve sem szakmai okok, hanem sérülés miatt maradtak le a tornáról. (Cifra tartalék volt, de végül nem „aktiválta" Böhn.) Az Eb-csapatból Szabó Valéria és Klivinyi Kinga nem utazhat most. Szabónál jelenleg Szamoránsky Piroska elsősorban támadásban, Cifra pedig védekezésben tud sokkal többet, és amennyire szűkös a magyar mezőny beállófronton, aligha vitatható, hogy a poszton jelenleg számításba vehető két legjobb kézilabdázó utazik a vb-re. Klivinyi pedig hiába termeli Érden is szépen a gólokat, nagyon erős a konkurenciája, és tapasztalatuk miatt a többiek egyelőre a háttérbe szorítják.

Tegyük hozzá: Zácsik Szandra rejtélyes betegsége ezúttal sem könnyíti meg a szakmai stáb szűk keretre vonatkozó döntését – amely még a legfrissebb hírek szerint sem ismert –, ugyanakkor az MKSZ szövetségi oldalról ritkán tapasztalt rugalmassággal és nagylelkűséggel úgy határozott, hogy mind a 18 játékost leutaztatja Újvidékre.

„Örülök neki, hogy mind a tizennyolcan megyünk, és így senkiben sem okoz törést a kerethirdetés” – fogalmazott Görbicz Anita hétfőn, s véleményét alighanem a keret szélén táncolók is osztják, hiszen mégis más a helyszínen, akár csak edzőpartnerként is részesének lenni a nagy célért küzdő közösségnek, mint itthon, a tévé bambulása közben sóvárogva várni a telefon megcsörrenését. Úgy tűnik tehát, hogy az MKSZ ezúttal valóban nemcsak szavakkal biztosította a tökéletes felkészüléshez szükséges hátteret, hanem tettekkel is, és bár a végső megoldás így is Hajdu Jánosra vár, nem mindegy, hogy a szálak milyen állapotában kell a 18-ból 16-ot kihúznia, nem is beszélve a további taktikázásra lehetőséget adó esetleges 15-ről.

S ha már itt tartunk, a rend kedvéért zárásul fussuk is át, kikből „főzhet” a következő bő két hétben a Hajdu-team!

POSZTRÓL POSZTRA – NÉVSOROLVASÁS

Kapusposzton egy éve Herr Orsolya és Kiss Éva is tett azért, hogy a magyar védekezés összképéről jobb kép alakuljon ki, mint az azt megelőző években. A Provident-kupán ugyanakkor nem életük formájában védtek hálóőreink, és kirajzolódott, hogy a nagy nemzetközi riválisok ebben előrébb járnak: Herr a játékpercek, Kiss pedig a mérkőzések minőségét tekintve nem éri el azt a szintet, ami bizonyosan jellemző egy világviszonylatban minden héten kimagaslóan teljesítő kapuvédőre. Alighanem ez a tényező áll azon döntés mögött, hogy Hajdu a Szombathelyen szereplőkhöz képest egyedüli „többletjátékosként” számít még Triffa Ágnesre, és egyáltalán nem biztos, hogy ő lett volna az egyik tuti kimaradó 16 fős utazásnál.

LÉGIÓS NÉLKÜL

Mi sem mutatja jobban a magyar bajnokság erősödését, minthogy a magyar válogatott keretében ezúttal sem található légiós. Egy éve két, nem Magyarországon kézilabdázó játékos kapott helyet a keretben: Bulath Anita
(akkor Viborg, most már Dunaújváros) neve most is olvasható a névsorban, Szabó Valéria ezúttal kimaradt, pedig Bulathhoz hasonlóan ő is hazatért a Zvezda Zevnyigorodból Békéscsabára. A 2010-es Mátéfi Eszter-féle Eb-keret már szintén légiósok nélküli volt, előtte viszont a 2000-es évek elejéig visszamenőleg rendre volt egy-egy külföldön játszó a mieinknél.

Könnyen lehet ugyanis, hogy a szakmai stáb a balszélső posztján „spórolt volna" egy helyet, legalábbis Kovacsics Anikó és Görbicz Anita kitartó próbálgatása Szombathelyen erre is utal. Márpedig a szélső poszt teljesítménye fontos lehet a mieink számára, ugyanis a közvetlen élmezőny egy éve, az Eb-n ebben az aspektusban egyértelműen előttünk járt. Vérten Orsolya és Vincze Melinda úgy is őrzi helyét a keretben, hogy előbbi a keret legidősebb tagjaként a felkészülés egy-egy szabadnapján már arra összpontosít, hogy az ASI fiatal szivacsosainak minél jobban átadja a tudását, és azok az idők is elmúltak már, amikor Vincze számított a legalkalmasabb labdacipelőnek a csapatból – Vértent leszámítva mindössze ketten mondhatják el magukról, hogy években és napokban számítva rutinosabbak nála a 18-akból. A túloldalon a Bognár-Bódi Bernadett, Orbán Adrienn, Kovacsicz Mónika hármas közül a legfiatalabb, azaz Orbán maradt ki a keretből, így ezen a poszton is maradt a 2012-es állandóság.

A középső pozíciók közül a beállókat már érintettük, Cifra és Szamoránsky egyensúlyban való szerepeltetésére – értsd: ki nem lúgozására – jó példa a Fradiban való játékidő-elosztás, a többiekkel kapcsolatban pedig kevés vita van. Görbicz Anita, Szucsánszki Zita, Tomori Zsuzsanna és az egészséges Zácsik Szandra az egymillió szövetségi kapitány országában is alighanem mindegyik keretben ott lenne. (Utóbbi egyébként 23 évével még mindig a keret második legfiatalabb tagja!) Bulath Anitának a tapasztalata és az NB I góllövőlistáján második helyet érő 11/72 meccs/gólos formája, Szekeres Klárának a kimagasló védekezése, Triscsuk Krisztinának a játéktudás-komplexitása, Kovacsics Anikónak a fiatal korát meghazudtoló érettsége és – ahogy kollégánk fogalmazott – „fregolisága”, Soós Viktóriának pedig az őszi gyengébb forma ellenére a benne rejtőző potenciál, a kiismerhetelen balkéz jelentette a garanciát a tagságra a bő keretben.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 18 FŐS KERETE
Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Kiss Éva (Fehérvár KC), Triffa Ágnes (Ipress Center Vác)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Soós Viktória (Győri Audi ETO), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Szekeres Klára (Érd), Triscsuk Krisztina (Érd), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi Kohász KA)

MAGYAR VB-STATISZTIKA
Magyar vb-góllövőlista (gól/mérkőzésszám): 1. Görbicz Anita 161/29, 2. Farkas Ágnes 153/44, 3. Tóth Tímea 135/34, 4. Radulovics Bojana 123/14, 5. Balogh Beatrix 120/34, 6. Ferling Bernadett 98/30, 7. Gódorné Nagy Mariann 95/26, 8. Németh Helga 84/19, 9. Erdős Éva 81/24, 10. Kulcsár Anita 80/26, ...15. Vérten Orsolya 62/22
Vb-szereplések: 1. Farkas Ágnes (1993, 1995, 1997, 1999, 2001, 2003), Pálinger Katalin (1997, 1999, 2001, 2003, 2005, 2007) 6-6 alkalom, 3. Sterbinszky Amália (1971, 1973, 1975, 1978, 1982), Balogh Beatrix (1997, 1999, 2001, 2005, 2007) 5-5
Vb-mérkőzések: 1. Pálinger Katalin 46, 2. Farkas Ágnes 44, 3. Balogh Beatrix, Tóth Tímea 34-34, 5. Ferling Bernadett 30
Legtöbb dobott gól egy mérkőzésen: 2005. 12. 05., Ausztrália, 57 gól (57–9)
Legtöbb kapott gól egy mérkőzésen: 2003. 12. 13., Dél-Korea, 38 gól (40–38)
Legkevesebb dobott gól egy mérkőzésen: 1957. 07. 20., Csehszlovákia, 1 gól (1–7)
Legkevesebb kapott gól egy mérkőzésen: 1957. 07. 13., Svédország, 2 gól (9–2)
Legnagyobb különbségű győzelem: 2005. 12. 05., Ausztrália, 48 gól (57–9)
Legnagyobb különbségű vereség: 1993. 12. 01., Dánia, 14 gól (23–37)
Legtöbb gól egy mérkőzésen: 2003. 12. 13., Dél-Korea, 78 gól (40–38)
Legtöbb gólt szerző játékos egy mérkőzésen: Radulovics Bojana (2003. 12. 02., Elefántcsontpart, 43–25), Radulovics Bojana (2003. 12. 14., Franciaország, 28–28 – h. u.: 29–32), Kenyeres Fanni (2005. 12. 25., Ausztrália, 57–9), Görbicz Anita (2007. 12. 16., Angola, 36–37) 13-13 gól
A magyar válogatott helyezései a vb-ken: 1957 – 2., 1962 – 5., 1965 – világbajnok, 1971 – 3., 1973 – 4., 1975 – 3., 1978 – 3., 1982 – 2., 1986 – 8., 1990 – nem vett részt, 1993 – 7., 1995 – 2., 1997 – 9., 1999 – 5., 2001 – 6., 2003 – 2., 2005 – 3., 2007 – 8., 2009 – 9., 2011 – nem vett részt
A statisztikákat készítette: Éliás Gábor

 

SZAVAZÁS

Szombaton a Csehország elleni mérkőzéssel kezdi meg szereplését a szerbiai világbajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott. Meddig juthat Hajdu János megbízott szövetségi kapitány együttese?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik