Mikler Roland: Frusztrálja csak a fiatalokat, hogy egy öregember véd mögöttük!

NAGY PÉTERNAGY PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 08:08
null
Roland Mikler thinks team unity can be the key to a good performance (Photo: Csaba Dömötör)
Majd’ két évtizede válogatottunk egyik legbiztosabb pontja a mieink csapatkapitánya, a Pick Szeged 37 éves kapusa, Mikler Roland, akinek a csütörtökön kezdődő férfi kézilabda Európa-bajnokság lesz immár a 13. világversenye.

 

– Habár a győzelmet nem kell megmagyarázni, az Európa-bajnoki főpróba mégsem úgy sikerült, ahogyan eltervezték. Miért?
– Úgy kezdtük a Bahrein elleni felkészülési mérkőzést, hogy mindenki a másikra várt: „majd a védelem megoldja, majd a Roli megoldja a kapuban” – gondoltuk, és ez nem túl szerencsés – mondta Mikler Roland, a férfi kézilabda-válogatott kapusa. – Mire észbe kaptunk, már a második félidőben jártunk. Addigra viszont sokkal összeszedettebben, koncentráltabban játszottunk. Az elején túlságosan tiszteltük az ellenfelet, és talán nem pörögtünk rá annyira a kezdésre, mint kellett volna.

– És tényleg az az elképzelés, hogy Roli megoldja?
– Igen, mert ez a dolgom, bár a védelem segítsége nélkül nem tudnám. Ha passzívak az előttem lévők és közel engedik a támadókat, hiába százhetven-száznyolcvan centisek – mint a bahreiniek –, nem tudok a lövéseikkel mit kezdeni. Szombaton folyamatosan a fejem mellé céloztak, ha akartam, sem tudtam volna elugrani előlük. Egyébként nem fogok mindig mindent megoldani, láthatja mindenki, hogy együtt, csapatként kell működnünk, mert úgy vagyunk jók.

– Ezek szerint nem (csak) a Mikler, Lékai Máté, Bánhidi Bence tengely formájától függ a válogatott sikeressége?
– A közös utunk azzal indult, hogy Máté sérülés miatt nem tudott ott lenni a két évvel ezelőtti Eb-n, így a korábban kevesebb lehetőséget kapó játékosok léptek előre, akik jól megoldották az irányítóposztot. Most is lesz rá alkalmuk, mert nem ebből a három emberből áll ez a válogatott, és ez jól is van így.

– Hollandia ellen 219. alkalommal öltheti magára a címeres mezt. Emlékszik még a bemutatkozására?
– Hogyne, pedig nem sok sikerélményem volt 2004 novemberében, amikor három góllal kikaptunk a franciáktól. A kezdés előtt ültünk a lelátón a fiúkkal, én pedig nagyon izgatott voltam a lehetőségtől, hogy játszani fogok.

– Az nem furcsa, hogy Máthé Dominik például még csak ötéves volt, amikor Mikler Roland már Magyarországot képviselte nemzetközi mérkőzésen?
– Hát igen, kicsit érzem most már a koromat, meg azt, hogy ebben a válogatottban én képviselem az állandóságot, olyan vagyok itt, mint egy régi bútordarab. Viccesen azt mondanám, frusztrálja csak a fiatalokat, hogy egy öregember véd mögöttük! Komolyra fordítva a szót, nem érdekel, mennyi idős vagyok, és egyébként is, ebben a csapatban mindenki tiszteli a másikat, jól tudunk együttműködni.

Válogatottunkat 20 ezren is buzdíthatják az impozáns MVM Dome-ban (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)
Válogatottunkat 20 ezren is buzdíthatják az impozáns MVM Dome-ban (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)

 

– Izgul vagy izgatott a hazai rendezés miatt?
– Nem vagyok izgulós típus, de ez nekem is új, nem voltam még részese itthoni felnőttvilágversenynek, főleg nem egy húszezres arénában. Egy jó főpróbán mindenesetre túl vagyok. Megragadt bennem, hogy a Pick Aréna avatásán, amikor befutottunk a pályára a Kiel ellen, körülnézek, és látom, mindenki jól érzi magát, akkor lejött, hogy jó, itt akkor nemigen lehet veszíteni. Nem vagyunk gépek, én sem, harminchét évesen belőlem is előtörtek az érzelmek. Ezen valószínűleg most is átesünk, de amint belefújnak a sípba, onnantól csakis a feladatunkra koncentrálunk.

– Meglephetnek minket a hollandok?
– Biztos vagyok benne, hogy le akarnak győzni minket, házigazdákat. Arról szeretnének gondoskodni, hogy ne minden körülöttünk forogjon. Lehet, hogy nem topcsapatról beszélünk, ám hatvan percig úgy fognak küzdeni, hogy nincs veszítenivalójuk. Többen a Bundesligában szerepelnek, az irányítójuk, Luc Steins meg a világ egyik legjobb klubjában, a PSG-ben kézilabdázik. Gyorsak, veszélyesek, és óriási ütemben zárkóznak fel az elithez – biztos, hogy nehéz dolgunk lesz velük.

– Portugáliát sérülés és betegség is hátráltatta az elmúlt hónapban, sok az új arc a keretében. Felkészültünk rá?
– Nemcsak erre, hanem mindenre. A portugáloknak van egy szisztémájuk, hosszú ideje ezt játsszák, látjuk, tudjuk, hogy a hét a hat ellen brutálisan jók. Egyelőre azonban Hollandiával foglalkozunk.

– Szegedi csapattársáról, a portugálok irányítójáról, Miguel Martinsról mi a véleménye?
– A fiatal kora ellenére meghatározó, tökös játékosnak tartom, akiben ha bíznak, lubickol a pályán és bármire képes. Szeretne bizonyítani ellenünk, ezt el is mondta, a hátán akarja cipelni a válogatottját.

– Az exveszprémi Aron Pálmarssont is jól ismeri, ugye?
– Nehéz hova tenni az izlandiakat, kicsit sötétben tapogatózom velük kapcsolatban. Ha Aron lendületbe jön, nem könnyű megállítani, vigyázni kell, hogy ne így legyen, mert az ő jó teljesítménye a többiekre is hatással van.

– Az európai szövetség oldalán azt olvashattuk, a nyolcba kerülés a cél. Ez reális?
– Az elmúlt világversenyeken mindig a legjobb arcunkat mutattuk, szépen teljesítettünk, talán emiatt is joggal várják el tőlünk, hogy az első nyolcban végezzünk. Csapaton belül viszont nem foglalkozunk ezzel, nekünk nem is ez a dolgunk, inkább a csoportellenfeleinkre figyelünk, mert ha nem győzzük le őket, nem jutunk be a középdöntőbe. A kérdést mégsem akarom kikerülni, igen, a maximális két pontot szeretnénk továbbvinni az első körből, hogy a célokról később egyáltalán beszélni lehessen.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

– Nemzeti együttesünk legidősebb, legtapasztaltabb tagja mennyire számít babonásnak?
– Nekem is megvannak a rituáléim minden találkozó előtt, ezek ahhoz kellenek, hogy a kezdő sípszóra felépítsem magam és meccsállapotba kerüljek.

– Csapatkapitányként készül motivációs beszéddel?
– A meccsek előtt általában jön valami, amivel hozzá tudok tenni az előkészületekhez, ez néha egy pacsiban, ölelésben, máskor mezrángatásban kimerül, mert Gulyás István, Chema Rodríguez és Nagy László – főleg Laci – nagyon jó motivá­tor, mindent elmondanak. Hosszú monológot nem tervezek, sem idő, se igény nincs rá.

– DJ-ként összeállította már a zenei listát?
– Ami biztos: pörgős mix megy majd az öltözőben és a bemelegítés közben.

– Úgy számol, hogy a találkozók nagy részén ön véd majd?
– Igen, csak így lehet, ám ahogy korábban említettem, ezt az Európa-bajnokságot sem lehet ugyanazokkal a játékosokkal végigcsinálni. Láttam Székely Marcit Bah­rein ellen, jó formában és játékban is van, az önbizalommal sincs gondja, bármikor beugorhat és valószínűleg be is fog.

Telt ház a csoportmeccseinken
Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke közösségi oldalán jelezte, hogy minden jegy elkelt a magyar férfiválogatott csoportmérkőzéseire, azaz húszezer ember szurkolhat a budapesti MVM Dome-ban a mieinknek.

– Kikerülhetetlen kérdés: téma-e az öltözőben a koronavírus-járvány?
– Természetesen igen, mert tisztában vagyunk vele, ha valaki megfertőződik és behurcolja a betegséget az öltözőbe, nagyon nagy kárt okoz. Az Eb előtt minimálisra csökkentettük az érintkezést, a szünnapokon a hotelben maradtunk, nem mentünk sehova, a családtagokkal is telefonon tartjuk a kapcsolatot. Minden szülőnek nehéz, nekem is, talán meccs közben azért kit tudok nézni a feleségemre, a gyerekeimre, majd a pályáról küldök nekik puszit. Furcsa, de szerencsések vagyunk, mert a szeretteink, barátaink, ismerőseink ott lehetnek a mérkőzéseken és a helyszínen szurkolhatnak nekünk.

Nagy László játékosként húsz Európa-bajnoki meccsen viselte a magyar válogatott mezét – az előttünk álló hetekben a kispadról segíti a fiúkat (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)
Nagy László játékosként húsz Európa-bajnoki meccsen viselte a magyar válogatott mezét – az előttünk álló hetekben a kispadról segíti a fiúkat (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)

Ez vár ránk: sötét lovak, ismerős rendszer, nyitott védekezés

A Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke, férfi válogatottunk menedzsere, Nagy László szerint nem fogunk váratlant előhúzni a zsákból a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságon, hanem inkább az erősségeinkre összpontosítunk.

Sportvezetőként élheti át mindazt, ami játékosként nem adatott meg neki: a korábbi 209-szeres világklasszis jobbátlövő, a Bajnokok Ligája-győztes spanyol Barcelona excsapatkapitánya, a Telekom Veszprém klublegendája, jelenlegi sportigazgatója és a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) alelnöke, Nagy László a férfiválogatott menedzsereként szerepelhet hazai rendezésű világversenyen – és a gárdához hasonlóan ő is szeretne élni ezzel a lehetőséggel.

„Nem tudom, mikor voltunk ennyit együtt, talán soha – utalt arra Nagy, hogy a mieink december 16-án, a telki edzőcentrumban kezdték meg a közvetlen felkészülést a csütörtökön rajtoló magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságra. – Telkiben minden adva van a nyugodt munkához, lehet, a játékosok nem ezt gondolják, de megérdemlik, hogy ilyen kiváló körülmények között dolgozhattak. Remélem, a későbbiekben ebből is sokat profitálnak majd.”

Nagy László az alapozással kapcsolatban elmondta, kezdetben az erőnlét kialakításán volt a hangsúly, minél nagyobb terhelést szerettek volna adni annak a 19 játékosnak, aki decemberben jelen volt. A norvég Elverumban légióskodó jobbátlövőnek, Máthé Dominiknak harmadik oltását követően előbb pozitív, majd szilveszter napján már negatív lett a koronavírustesztje, így német klubcsapatában, a Stuttgartban még az ünnepek után bajnokit játszó irányítóval, Hanusz Egon­nal együtt január elején csatlakozott a többiekhez, akik az új évtől már a taktikai elemeket gyakorolták. A meccsekre 16 játékos nevezhető, a keretszűkítést követően a veszprémiek jobbátlövőjének, Ilic Zorannak kellett elhagynia az edzőtábort.

„Minden egyes összetartást arra használunk, hogy amit már tudunk, ne felejtsük el – folytatta Nagy. – Szerencsére mindenki nagyon fegyelmezetten teszi a dolgát, amit elterveztünk, elvégeztük. Meglepetések nincsenek ezen a szinten, nekünk is megvannak az erősségeink, az Európa-bajnokságon is ezekre összpontosítunk. Támadásban csak apróságokon változtathatunk, védekezésben pedig talán a nyitott formációt húzhatjuk elő a zsákból meccs­szituációtól függően. Egy biztos, kísérletezni nem fogunk, parasztvakítás nem lesz.”

Nagy László arról is beszélt, hogy a „sötét ló” Hollandiát nem szabad lebecsülni a nyitó mérkőzésen, főleg Bundesliga-játékosai és klasszis irányítója miatt. A nálunk alacsonyabb hollandok gyorsak, mozgékonyak, a beálló körüli játékuk kifejezetten veszélyes és a hatos falukat sem egyszerű feltörni.

„A koronavírus és a sérülések ugyan átírták a felkészülést a portugáloknál, ezért nem könnyű feltérképezni a jelenlegi keretüket, ám ettől a szisztémájuk még nem változott – fogalmazott a nemzeti együttesünk szakmai stábjában is helyet kapó Nagy. – Ahogy az izlandiaké sem, akik hiába mentek át generációváltáson, mégis jól ismerjük a stílusukat: nem éppen robusztus alkatúak, a nyitottabb védekezésüket például két éve, a legutóbbi Európa-bajnokságon sikerült átjátszanunk.”

A mieink a kontinenstornát megelőző hivatalos sajtótájékoztatójára kedden kerül sor, ám az már korábban kiderült, a hazai szövetség a legjobb nyolc közé jutást határozta meg célként, ehhez a középdöntőben az első négy hely valamelyikén kell végeznünk.

Az együttese menedzsere reméli, a szurkolók szeretete a játékosokra is átragad, és ahogy fentebb írtuk, ők is élni tudnak ezzel a lehetőséggel.

FÉRFI KÉZI EB, B-CSOPORT (BUDAPEST)
1. 13.20.30MAGYARORSZÁG–Hollandia
1. 14.20.30Portugália–Izland
1. 16.18.00Portugália–MAGYARORSZÁG

1. 16.20.30Izland–Hollandia
1. 18.18.00Izland–MAGYARORSZÁG
1. 18.20.30Hollandia–Portugália

A MAGYAR VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok:
Borbély Ádám (Fejér-B.Á.L. Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged), Székely Márton (Eurofarm Peliszter, északmacedón)
Jobbszélsők:
Bujdosó Bendegúz (Ferencváros), Rodríguez Pedro (Balatonfüred)
Jobbátlövők:
Ancsin Gábor (Grundfos Tatabánya), Máthé Dominik (Elverum HB, norvég)
Irányítók:
Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Hanusz Egon (TVB Stuttgart, német), Lékai Máté (Telekom Veszprém)
Beállók:
Bánhidi Bence (Pick Szeged), Rosta Miklós (Pick Szeged), Sipos Adrián (Telekom Veszprém), Topic Petar (Balatonfüred)
Balátlövők:
Bodó Richárd (Pick Szeged), Nagy Bence (Ferencváros), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Wisla Plock, lengyel)
Balszélsők:
Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány:
Gulyás István

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik