A mieink és a norvégok is vereséggel hangoltak az elődöntőre

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2012.12.13. 20:07
null
Nem bírtunk a motiváltabb oroszokkal (Fotók: Mirkó István)
A magyar női kézilabda-válogatott egy számára már tét nélküli összecsapáson találkozott Oroszországgal a Szerbiában zajló Európa-bajnokság középdöntőjének záró fordulójában. Mivel a korábbi meccsen Montenegró legyőzte Spanyolországot, így a Böhn-csapat második helyen ment tovább, és szombaton Norvégiával meccsel az elődöntőben. A szombati összecsapásra mindkét válogatott vereséggel hangolt, a mieink végül 31–25-re kaptak ki az oroszoktól, akik ezzel kiharcolták, hogy a norvégokat legyőző dánokkal meccselhetnek az ötödik helyért.

ELŐZMÉNYEK

A korábbi meccsen eldőlt, hogy a mieink számára már nincs tétje a találkozónak, mivel Montenegró legyőzte a spanyolokat, ezzel bebiztosította az első helyét. Így a magyar csapat másodikként megy tovább, és szombaton Norvégiával meccsel.

Ez egyben lehetőséget ad Karl Erik Böhnnek, hogy pihentesse a nagyobb terhelést kapó kulcsjátékosait, egyúttal lehetőséget adjon a keret többi tagjának. Triscsuk Krisztina számára különleges a találkozó, hiszen az Oroszországban született, honosított átlövő az ellenfél több tagjával is játszott együtt korábban.

„Az orosz stílus nekünk fekszik. Úgy vélem, hogy a magas orosz lányok ellen a belső hármasunk élni fog, mivel jobb lábmunkával és cselezőképességgel, illetve dinamikusabb mozgással rendelkeznek, na és persze ne feledkezzünk meg a Fradi orosz csapatok elleni sikerélményeiről sem az elmúlt két KEK-sorozatban. A zöld-fehérek mind a három orosz elitgárdát legyőzték, amelyekből a válogatott áll. A múltkor azt mondtam, hogy esélytelenebbek vagyunk, most azonban fordult a kocka. Nyugodtan lehet játszani, Karl Erik Böhn kísérletezhet, pihentetheti a lányokat, hiszen a fontosabb a szombati elődöntő lesz” – nyilatkozta az NSO-nak Köstner Vilmos, a DVSC szakmai igazgatója.

Köstneren kívül többek között Németh András és Elek Gábor is a helyszínen tekintette meg az összecsapást.

Mivel a szerbek legyőzték a franciákat, ők találkoznak a montenegróiakkal a másik elődöntőben. Számunkra sokkal fontosabb, hogy eldőlt, kvalifikáció nélkül ott vagyunk a 2013-as szerbiai vb-n, mivel az Eb-ről a legjobb kettő egyenes ágon kijut (a címvédő norvégok és a házigazda szerbek már ott vannak).

NÉMETH ANDRÁS ÉS KÖSTNER VILMOS A NŐI KÉZISEKRŐL

A MÉRKŐZÉS

AZ ONLINE TUDÓSÍTÁST ITT TALÁLHATJÁK!

Elek Gábor, Németh András és Köstner Vilmos 
is ott volt a meccsen
Elek Gábor, Németh András és Köstner Vilmos is ott volt a meccsen

Természetesen a magyarok meccsén voltak ezúttal is a legtöbben (az oroszokat csak néhány VIP-vendég biztatta), bár remélhetőleg a belgrádi éremcsatákon még többen lesznek. A lányok nagy, ám fáradt mosollyal pacsiztak a bemelegítésnél.

1–5. perc: A mieink a Herr – Bognár-Bódi, Rédei-Soós, Szabó, Tomori, Bulath, Kovacsics összeállításban kezdték a meccset. Kovacsics a bal szélen kapott szerepet, míg Tomori irányított. Az eltiltás után visszatért Tomori kétszer is villant, egyszer hetesből, egyszer talpról lőtt gólt. Közte ugyan Kuznyecova betalált, de Herr több bravúrt is bemutatott. 2–1

6–10. perc: Nem cseréltünk védekezés és támadás között, Szen egyenlítése után Rédei-Soós talált be. Az oroszok egy hetest is kihagytak. Mindkét oldalon több volt a rontás, a magas, jól tömörülő orosz falban nem igazán tudtuk megjátszani Szabót. Kuznyecova második találata után 3–3

A NORVÉGOK IS VERESÉGGEL HANGOLTAK

Az I. csoportban Dánia 15–17-es félidőt követően 35–33-ra legyőzte Norvégiát, elvéve ezzel a csoportelső veretlenségét. Dánia az 5. helyért mérkőzik meg Oroszországgal.

A Horváth Péter és Marton Balázs vezette északi presztízscsatában eleinte a dánok vezettek, 8–5-nél, 9–6-nál és 10–7-nél is háromgólos fórba kerültek riválisukkal szemben. A norvég csapat azonban összekapta magát, 11–11-nél Anja Edin góljával kiegyenlített, a szünetben pedig már vezetett, elsősorban a Löke-Edin-Sulland trió találataira építve.

A fordulás után hárommal megugrottak a norvégok, de akárcsak a dánok, ők sem tudtak ebből tartós előnyt kovácsolni: Bille találata után 28–28-nál ismét ikszre álltak a csapatok. Ezt további három dán találat követte, az utolsó tíz percre fordulva így a norvégok kezdhettek megbarátkozni a gondolattal: oda lehet a százszázalékos mérleg. Öt perccel a vége előtt a dán Norgaard büntetőt hibázott, a norvégok pedig időkérés után támadhattak, de ez sem segített sokat rajtuk. Az előny nem olvadt, Dánia a nyolcgólos Burgaard vezetésével 35–33-ra győzött, ezzel pedig már a norvégok mérlege sem makulátlan az Eb-n.

„A védekezésünk széteső volt a mérkőzés egy részében, jócskán elmaradtunk attól a szinttől, amelyen játszani szerettünk volna. A támadójátékunkban és a lerohanásainkban sok pozitívumot találtam, de a védekezéssel egyáltalán nem voltam megelégedve. Az elődöntő? Ötven-ötven százalék az esély, a magyar csapat már régóta nem funkcionált ilyen jól csapatként" – vélekedett Thórir Hergeirsson norvég szövetségi kapitány.

„Hullámzó volt a teljesítményünk, túl sok egyéni hibát követtünk el a mérkőzés során. Kicsit be voltunk rozsdásodva" – így Katrine Lunde Haraldsen.

11–15. perc: Az orosz szélső továbbra is nagyon élt, átvették a vezetést az oroszok. A mieink kétszer is egyenlítettek, Bulath klasszikus akciógólt lőtt. Az orosz kapuba Szidorova állt be, míg hozzánk érkezett Görbicz és Klivinyi Tomori és Rédei-Soós helyére. Herr folyamatosan arra biztatta a falunkban állókat, hogy beszéljenek többet egymással. Szen gólja után 5–7.

16–20. perc: A közepes iramban játszó magyar csapat háromgólos hátrányba került, majd Görbicz hetesből szépített. A kettes védő posztján rendre büntetőt tudtak kiharcolni az oroszok, bár sokra nem mentek vele, miután négyből hármat is elhibáztak. Szen tört be két védő között. 6–9

21–25. perc: Herr védései révén nem nőtt tovább különbség, sajnos a túloldalon Szidorova százaléka is kezdett feljönni. Elég tompának tűnt a magyar csapat, persze nehéz lehetett motivációt találni a meccsre. Kovacsics hiába talált be a bal szélről, egy indítás Kliviniyről éppen Avgyekovához pattant, ezzel lett 7–12.

26–30. perc: Görbicz hetest rontott. Az oroszoknak hat gól kellett a harmadik helyhez, ez a 27. percben össze is jött nekik. Nálunk leginkább Kovacsicson látszott az igyekezet. A félidőig produkáltunk egy jobb periódust, Görbicz és Rédei-Soós emberhátrányban is betalált, megtörve egy tízperces gólcsendet. Rédei-Soós révén mínusz háromra jöttünk fel, Böhn még időt kért. Görbicz fél-kínaiból talált be, de nem adták meg, mert közben belépett. Időn túli hetessel zárult az első félidő, amit Görbicz vágott be. 11–13

A szünet után


31–35. perc: Herr 46 százalékkal védett az első félidőben. Ezúttal a változatosság kedvéért Klivinyi irányított. Nem kezdtünk jól, több kihagyott támadásunk után sorozatban hármat is kaptunk, részben lerohanások után. Bulath lőtt gólt, majd védekezésben jött Triscsuk, de Punko találata után 12–17.

36–40. perc: Védekezésben csak elvétve tudtunk orosz támadást kivédekezni, így nem tudtunk közelebb jönni. Triscsuk nagyon bevágta hetesből, de utána hármat is kaptunk, mínusz hétnél pedig Böhn időt kért, és hangos szóval ösztökélte nagyobb küzdelemre a lányokat. Bognár-Bódi ejtésből szépített. 15–21

Herr 40 százalékkal védett
Herr 40 százalékkal védett

41–45. perc: Triscsukot állították ki, amelyet eredményesen használtak ki az oroszok. Az ellenféltől is kiment Avgyekova, de így is nyolc lett közte. A beállóst továbbra sem tudtuk megjátszani, ráadásul ebből rendre leindítottak minket. Herr hozta magát, ezért volt csak 17–24 az állás a meccs háromnegyedénél.

46–50. perc: Böhn nem hozta be a többieket, míg Klivinyi megszerezte első gólját a meccsen. A balátlövő valamint Klivinyi és Bulath góljai révén 21–26-nál az orosz kapitány időkérése szakította meg a játékot.

51–55. perc: A hangulattalan meccs folytatásában Posztnova lőtt gólt, majd Klivinyi hetesből hibázott. Az oroszok egy újabb jó rövid periódust követően nyolc gólra tornázták vissza a különbséget. 23–30

56–60. perc: A hajrához érve a még dicsérhető Kovacsics és Bódi révén mínusz ötre zárkóztunk. Közben Böhn is azt kérte egy időkérésnél, hogy a németeket vigyük be a helyosztóra. Az utolsó perchez érve egy újabb szerencsés indulással újra megvolt a hat az oroszoknak. Emberelőnybe kerültünk az utolsó 13 másodpercre, Böhn időt kért. Bulath egy hát mögötti passzal hozta helyzetbe Szabót, aki azonban a vonalon állt. 31–25-re nyertek az oroszok, akik így a norvégokat legyőző dánokkal találkoznak az ötödik helyért rendezett meccsen.


„SZENVEDŐS MECCS VOLT” – HERR ORSOLYA ÉS KOVACSICS ANIKÓ ÉRTÉKELÉSE

NŐI KÉZILABDA EB (SZERBIA)
KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT (ÚJVIDÉK)
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 25–31 (11–13) – ONLINE TUDÓSÍTÁS
Újvidék, 1500 néző. Vezette: Crnojevic, Kostecki-Radic (horvátok)
MAGYARORSZÁG: HERR O. – Bognár-Bódi 3, Rédei-Soós 5, Tomori 2 (1), Szabó V. 1, Bulath 3, KOVACSICS 5. Csere: (kapus), Görbicz 3 (2), Klivinyi 2, Triscsuk 1 (1).
OROSZORSZÁG: Baszarab – Csernoivanyenko 4 (2), Punko 1, Andrjusina, Makejeva, Posztnova 3, KUZNYECOVA 6. Csere: SZIDOROVA (kapus), Szen 3 (1), ILJINA 7 (3), Milova, Sztyepanova 2, Zsilinszkajtye, Avgyekova 2, Jarceva 3.
Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–2. 12. p.: 5–5. 17. p.: 8–5. 24. p.: 10–7. 27. p.: 13–7. 34. p.: 16–11. 39. p.: 21–14. 42. p.: 23–15. 49. p.: 26–19. 54. p.: 30–22
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 9/6, ill. 6/4
KORÁBBAN
Spanyolország–Montenegró 23–27 (16–13)
Németország–Románia 25–23 (16–9)
STATISZTIKÁK
MAGYARORSZÁG OROSZORSZÁG
25/44 (56.8 %) Gól/lövés 31/53 (58.5 %)
22/53 (41.5 %) Védés/lövés 19/44 (43.2 %)
3/4 (75 %) Gól/indítás 6/9 (66.7 %)
5/6 (83.3 %) Gól/szél 7/11 (63.4 %)
5/13 (38.5 %) Gól/átlövés 5/13 (38.5 %)
1/1 (100 %) Gól/beálló
7/14 (50 %) Gól/betörés 7/11 (63.4 %)
24 Technikai hiba 14
4/6 (66.7 %) Gól/hétméteres 6/9 (66.7 %)
4 Kiállítás (perc) 8
25/68 (36.8 %) Gól/össz.támadás 31/67 (46.3 %)
A TOVÁBBI PROGRAM (BELGRAD ARENA)
SZOMBAT
AZ 5. HELYÉRT
Dánia–Oroszország 12.00
ELŐDÖNTŐK
Magyarország–Norvégia 14.30
Montenegró–Szerbia 17.00
VASÁRNAP
A 3. helyért 14.30
Döntő17.00
AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
M GY D V L–K Gk P
1. Norvégia 5 4 1 140–124 +16 8
2. Szerbia 5 3 1 1 124–118 +6 7
3. Dánia 5 3 2 148–146 +2 6
4. Svédország 5 2 1 2 127–127 0 5
5. Franciaország 5 2 3 111–115 –4 4
6. Csehország 5 5 121–141 –20 0

A II. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
M GY D V L–K Gk P
1. Montenegró 5 4 1 128–123 +5 8
2. MAGYARORSZÁG 5 3 2 132–130 +2 6
3. Oroszország 5 1
3
1
130–127 +3 5
4. Németország 5 2
1
2
119–116 +3 5
5. Románia 5 1 1 3 114–120 –6 3
6. Spanyolország 5 1 1 3 128–135 –7 3
Megjegyzés: az oroszok és a németek között – mivel egymás ellen döntetlent játszottak, és összesített gólkülönbségük is egyenlő – a több lőtt gól döntött, a románok és a spanyolok között pedig az egymás elleni eredmény (31–26).

A TORNA VÉGEREDMÉNYE
7. Németország
8. Svédország
9. Franciaország
10. Románia
11. Spanyolország
12. Csehország
13. Horvátország
14. Ukrajna
15. Izland
16. Macedónia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik