Külhoni kézilabda: aranyra vágyik a DAC

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2021.06.29. 17:41
null
Négy új játékost szerződtetett a DAC (Fotó: HC DAC Dunaszerdahely)
Ötödik születésnapját ünnepli a dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat, amely az előző évadban történelmi sikereket ért el, és most még magasabbra tör.

Az eredeti célkitűzés a cseh-szlovák közös női kézilabda-bajnokságban, azaz a Mol Ligában a HC DAC együttese számára az első hat hely valamelyikének a megszerzése volt, a dunaszerdahelyi együttesnél nagy boldogságot okozott, hogy végül sikerült a pontvadászat harmadik helyét megszerezni. Mindezt tetézte egy szlovák bajnoki ezüstérem, az elért eredmények okán pedig a DAC kiléphet az ősszel a nemzetközi porondra is.

Horváth Zoltán, a klub elnöke a kedden tartott sajtótájékoztatón megerősítette, amelyet korábban már lapunknak is nyilatkozott: a Debre Viktor által vezetett csapat az eddig mutatott kellő szerénységgel és alázattal még nagyobb célokat tűzött ki maga elé és megpróbál mindkét hazai sorozatban az élen végezni.

Ehhez pedig megfelelő erősítés is szükségeltetik, Horváth Zoltán négy új kézilabdázó érkezését jelentette be kedden. Az irányító Erika Rajnohová éppen nővére, az anyai örömök előtt álló Monika pótlására érkezett irányító posztra, mindketten szlovák válogatottak. Csakúgy, mint Natália Némethová, a balátlövő Vágsellyéről érkezik Dunaszerdahelyre. A DAC két magyar játékossal is erősített, a beálló Sári Barbara az MTK együttesétől tette át a székhelyét, míg a fiatal kapus, a korábbi sokszoros korosztályos válogatott Magera Noémi az előző évadban a Nemzeti Kézilabda Akadémiából érkezik.

A sajtótájékoztatón szó esett az új dunaszerdahelyi multifunkcionális sportcsarnok építésének várható kezdetéről, Horváth Zoltán azt reméli, az év végén megkezdődnek a munkálatok és nagyjából két év múlva át is adhatják a létesítményt. A klubnál azon dolgoznak, hogy a jelenlegi csarnokot a nemzetközi szövetség alkalmasnak tartsa európai kupamérkőzésekre, hiszen a DAC kiléphet a nemzetközi porondra, ám a kedvező elbírálás korántsem biztos, hogy keresik az alternatív lehetőségeket is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik