Kézilabda: lehetnek nézők a Ferencváros hazai mérkőzésein

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.09.01. 20:00
Az MTK Budapest és a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdacsapatának hazai mérkőzéseit határozatlan ideig zárt kapuk mögött rendezik a koronavírus-járvány miatt.

Az MTK honlapjának keddi híradása szerint a rendelkezés az élvonalbeli felnőttegyüttesre és az utánpótláscsapatokra is vonatkozik.MTK honlapjának keddi híradása szerint a rendelkezés az élvonalbeli felnőttegyüttesre és az utánpótláscsapatokra is vonatkozik.

A kék-fehérek indoklásul azt közölték, hogy a magyar szövetség által szombaton megfogalmazott protokollban foglaltakat – részben az Elektromos Sportcsarnok sajátosságaiból adódóan – nem tudják maradéktalanul betartatni, ezért a szurkolók, a sportolók és az összes közreműködő egészségének védelme érdekében úgy döntöttek, hogy nem fogadnak nézőket.

A női első osztály klubjai közül a Dunaújvárosi Kohász KA is bejelentette, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel, a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében a zárt kapus lebonyolítás mellett döntött. Az újvárosiak saját csarnokuk felújítása miatt Rácalmáson rendezik a hazai találkozóikat.

Múlt héten elsőként a Mol-Pick Szeged férfiegyüttese jelentette be, hogy zárt kapuk mögött rendezi az otthoni összecsapásait.

Lehetnek nézők ellenben az FTC férfi- és női csapatának hazai mérkőzésein – olvasható a fradi.hu-n. A klub döntése értelmében visszavonásig minden felnőtt NB I-es meccset nézők előtt rendeznek meg, s ennek érdekében a következő szabályokat vezetik be:
– a bejáratnál kötelező a kézfertőtlenítés
– a bejáratnál kötelező a testhőmérséklet-mérés (37.5 fokos testhőmérséklet felett nem léphet be senki az Elek Gyula Arénába)
– belépés csak maszkban engedélyezett, amelyet a csarnokban történő tartózkodás végéig kötelező viselni
– a lefújást követően tíz percen belül a csarnokot minden nézőnek el kell hagynia

Ezek a szabályok az NB I-es mérkőzésekre vonatkoznak, a Bajnokok Ligája-meccsekre való belépésről a Ferencváros azután ad tájékoztatást, hogy egyeztetett az európai szövetséggel (EHF).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik