Kézilabda: ennyi helyet kapnak a kontinensek a kibővített vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.11. 09:16
A 2021-es férfi kézilabda-világbajnokságon először szerepel majd 32 válogatott a sportág történelmében, miután az eddigi 24-es létszámot felemelte nyolccal a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF), amely most közzétette azt is, hogyan oszlanak el majd az egyes kontinensek között a helyek. Ehhez a januári vb-n elért eredményeket vették alapul.

Az IHF döntése értelmében a 2021-es egyiptomi rendezésű tornán a rendező mellett a vb-címvédő Dánia is automatikusan részt vesz a tornán, a maradék 30 helyen pedig a következőképp osztoznak a kontinensek.

A legtöbb nemzet továbbra is Európát képviselheti majd a tornán: a korábbi 9 helyett most már 13 ország szerepelhet az öreg kontinensről.

Afrikából hat ország lehet ott a viadalon, ami duplája a korábbi vb-ken szerepelt afrikai résztvevők számának.

Ázsia a legutóbbi világbajnoksághoz hasonlóan ismét négy válogatottat delegálhat a tornára.

Észak-Amerika és a karibi térség egy helyért vetekszik majd a selejtezősorozatban, Közép- és Dél-Amerika pedig további négy helyért küzd majd meg.

Óceániának is lesz egy helye, de csak akkor, ha a vb előtti Ázsia-bajnokságon a legjobb öt közé került a legjobb válogatott ebből a térségből. Ha nem, akkor az IHF-nek lesz még egy szabadkártyája, azaz a szövetség dönt a világbajnokság 31. és 32. résztvevőjéről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik